Március 19-én a „Család Amoris laetitia” év kezdetén a Szentatya üzenetet küldött a „Mindennapi szeretetünk” című tanulmányi konferencia résztvevőinek, melyben azt hangsúlyozta, hogy minden családpasztorációnak a családok mindennapi életébe belépve, az emberek „hús-vér valóságába” ágyazódva kell történnie.
Ferenc pápa teljes üzenetének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek!
Köszöntelek mindnyájatokat, akik részt vesztek a „Mindennapi szeretetünk” témáról tárgyaló tanulmányi konferencián. Külön is szeretettel gondolok Kevin Joseph Farrell bíborosra, a Világiak, család és élet dikasztérium prefektusára, Angelo De Donatis bíborosra, a római egyházmegye helynökére, és Vincenzo Paglia érsekre, a Házasság- és Családtudományok II. János Pál Teológiai Intézetének nagykancellárjára.
Öt évvel ezelőtt jelent meg az Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás a házastársi és családi szeretet szépségéről és öröméről. Ebből az alkalomból
azt kértem, hogy szánjunk egy évet a dokumentum újraolvasására és a téma tanulmányozására, egészen a családok 10. világnapjáig, amely, ha Isten is úgy akarja, 2022. június 26-án Rómában lesz.
Hálás vagyok az ezt a célt szolgáló kezdeményezéseitekért és kinek-kinek a hozzájárulásáért saját munkaterületén.
Ebben az ötéves időszakban az Amoris laetitia egy új útvonal kezdetét jelentette, a család valóságának új lelkipásztori megközelítésére ösztönözött. A dokumentum fő célja annak közvetítése – egy mélyen megváltozott korban és kultúrában –, hogy ma az Egyháznak új szemmel kell néznie a családra: nem elég ismételgetni a tan értékét és fontosságát, ha nem válunk a család szépségének őrzőivé és nem foglalkozunk együttérzően a család törékenységeivel és sebeivel.
Ez a két szempont minden családpasztoráció középpontja: az evangélium világos hirdetése és a kísérés gyengédsége.
Egyfelől ugyanis egy olyan Szót hirdetünk a pároknak, a házastársaknak és a családoknak, amely segíti megérteni egyesülésük és szeretetük hiteles jelentését, azt, hogy egyesülésük és szeretetük a szentháromságos szeretetnek, valamint a Krisztus és az Egyház közötti szövetségnek a jele és képmása. Ez az evangélium folytonosan új Szava, amelyből minden tan, beleértve a családra vonatkozó tant is, alakot ölthet. És ez egy igényes Szó, amely meg akarja szabadítani az emberi kapcsolatokat azoktól a rabságoktól, amelyek gyakran eltorzítják arcukat, és ingataggá teszi őket: az érzelmek diktatúrája, az ideiglenes felmagasztalása, mely eltántorít az egész életre szóló elköteleződéstől, az individualizmus túlsúlya, a jövőtől való félelem. Ezekkel a nehézségekkel szembesülve az Egyház megerősíti a keresztény házastársak számára a házasságnak mint Isten tervének, kegyelme gyümölcsének, valamint teljességben, hűséggel és ingyenességgel megélendő meghívásának értékét.
Ez a módja annak, hogy a kapcsolatok, még ha kudarcok, bukások és változások jellemzik is útját, megnyíljanak az öröm és az emberi kiteljesedés teljességére, s a testvériség és a szeretet kovászává váljanak a társadalomban.
Másfelől ennek az igehirdetésnek sosem lehet és sosem szabad felülről és kívülről történnie. Az Egyház a történelmi valóságba ágyazódik, ahogyan egykor Mestere is, és akkor is, amikor a család evangéliumát hirdeti, ezt úgy teszi, hogy belebocsátkozik a való életbe, közelről ismeri a házastársak és szülők mindennapi fáradozásait, problémáit, szenvedéseit, mindazokat a kisebb-nagyobb helyzeteket, amelyek megnehezítik és olykor meggátolják előrehaladásukat. Ez az az a konkrét környezet, amelyben megéljük mindennapi szeretetünket. Ezt a címet adtátok ennek a konferenciának: „Mindennapi szeretetünk.” Találó választás! Arról a szeretetről van szó, amely a házaspár életének egyszerűségéből és csendes munkálkodásából születik, a házastársak, az anyák, az apák, a gyermekek mindennapi és olykor fáradságos elkötelezettségéből fakad. Az az evangélium, amelyet felülről leeresztett tanként kínálná magát, és nem lépne be ennek a mindennapiságnak a „hús-vér valóságába”, azzal a kockázattal járna, hogy szép elmélet marad, melyet időnként erkölcsi kötelességként élnek meg az emberek.
Kísérnünk, hallgatnunk, megáldanunk kell a családok útját! Nem elég kijelölni az irányt, hanem együtt kell járni az utat velük!
Tapintatosan és szeretettel be kell lépnünk az otthonokba, és azt kell mondanunk a házastársaknak: az Egyház veletek van, az Úr közel van hozzátok, segíteni akarunk nektek, hogy meg tudjátok őrizni a kapott ajándékot!
Hirdetve az evangéliumot, kísérve az embereket és boldogságuk szolgálatában állva: ily módon segíthetünk a családoknak abban, hogy hivatásuknak és küldetésüknek megfelelően járjanak, tudatában a köztük lévő kötelékek szépségének, valamint alapjuknak az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szeretetében.
Amikor a család ennek az isteni közösségnek a jegyében él, melynek egzisztenciális vonatkozásait is kiemeltem az Amoris laetitia buzdításban, akkor a család a Szeretet-Isten élő szavává válik, melyet Isten a világért és a világhoz intéz.
A családi kapcsolatoknak – vagyis a házasságnak, az anyaságnak, az apaságnak, a gyermekségnek és a testvérségnek – a nyelvtana ugyanis az az út, amelyen keresztül a szeretet nyelve kifejeződik, amely értelmet ad az életnek és emberi minőséget minden kapcsolatnak. Ez a nyelv nemcsak szavakból áll, hanem létmódokból, beszédmódokból, pillantásokból, másokhoz való kapcsolódásunk gesztusaiból, idő- és térbeli meghatározottságaiból is. A házastársak jól tudják ezt, a szülők és a gyerekek nap mint nap tanulják ezt a szeretet iskolájában, amely a család. És ebben a közegben történik a hit nemzedékek közötti átadása is: a hit pontosan a jó és egészséges kapcsolatok nyelvén keresztül valósul meg, melyeket a családban élünk meg mindennap, különösen akkor, amikor konfliktusokkal és nehézségekkel kell együtt szembenéznünk.
Most a világjárvány idején, a sok pszichés jellegű baj között, túl a gazdasági és egészségügyi problémákon, mindez nyilvánvalóvá vált: a családi kötelékek kemény megpróbáltatáson mentek és mennek át, ugyanakkor továbbra is a legszilárdabb vonatkozási pontot, a legerősebb támaszt, a pótolhatatlan menedéket jelentik az egész emberi és társadalmi közösség fenntartásához.
Támogassuk hát a családot! Védjük meg attól, ami veszélyezteti szépségét!
Ámulattal, tapintatosan és gyengéden közeledjünk a szeretet eme misztériumához! Igyekezzünk megvédeni értékes és törékeny kötelékeit: gyermekeket, szülőket, nagyszülőket… Szükség van ezekre a kötelékekre ahhoz, hogy éljünk és helyesen éljünk, hogy az emberiséget testvériesebbé tegyük!
Ezért a családnak szentelt, ma kezdődő év jó alkalom lesz arra, hogy folytassuk az Amoris laetitia végigondolását. És ezért köszönetet mondok nektek szívből, tudván, hogy a II. János Pál Intézet sokféle módon hozzájárulhat, párbeszédben a többi akadémiai és lelkipásztori intézményekkel, a családot támogató emberi, lelki és pasztorális odafigyelés fejlesztéséhez. A názáreti Szent Családra bízlak benneteket és munkátokat; és arra kérlek benneteket, ti is tegyék ezt velem és szolgálatommal.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. március 19-én,
Szent József főünnepén, a „Család Amoris laetitia” év kezdetén.
Ferenc
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Március 21-én, vasárnap 17 órakor szentmise keretében nyílt meg a Szent József oltalmába ajánlott Amoris laetitia-családév, amelyet Szentatyánk hirdetett meg. Az arad-belvárosi templomban Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be a liturgiát, amelyen családok és hívek vettek részt. A Főpásztor bátorító szavakat intézett a családokhoz, és a názáreti Szent Családot ajánlotta követendő példaként. Szentbeszédében Pál József Csaba megyéspüspök hangsúlyozta: “a változás a szívünkben kell, hogy megtörténjék, majd az otthonunkban, majd pedig az egész világon.” Ezt fontos tudatosítani a családokban, mivel mi együtt, szülők és gyermekek, közösségben alkotjuk az egyházat, és keresztényként erről tanúságot tudunk tenni. „A jövőtől való félelem az egyik tényező, amely napjainkban tönkreteszi a családokat” – fogalmazott a Főpásztor. Valóban, a járvány idején sokan szkeptikusok és félnek, de a család mindig ott van mellettünk, benne mindig megtaláljuk a támogatást és a reményt, amely a nehézségek idején megerősít bennünket. A Főpásztor ugyanakkor arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak együtt a családjukban és elmélkedjenek a Szentírás szavain.
a teljes cikk itt olvasható.
2021. június 9.
Kedves Püspöktársaim, Kedves Testvéreim!
Annak a fórumnak az alkalmából fordulok most Hozzátok, amelyet a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma szervezett az Amoris laetitia apostoli buzdítás megjelenésének ötödik évfordulójára. Köszönetet mondok a Dikasztériumnak, hogy a világjárvány okozta gyakorlati nehézségek ellenére magára vállalta a kezdeményezést. És hálás vagyok Mindannyiótoknak, hogy elfogadtátok a meghívást: több, mint 60 Püspöki Konferencia Családirodájának, illetve bő 30 nemzetközi mozgalomnak a delegáltjai kapcsolódnak ma be ebbe a találkozásba.
Az Amoris laetitia-családévben szervezett legfontosabb események sorában ez a Fórum lényeges alkalmat jelent a Szentszék, a Püspöki Konferenciák, a családmozgalmak és -szervezetek közötti párbeszéd számára. A Szentlélek tegye ezt termékeny alkalommá az Egyház számára, lelkipásztoroknak és világiaknak egyaránt, hogy meg tudjuk hallani a családok konkrét szükségleteit, és kölcsönösen segíteni tudjuk egymást az Egyház igehirdetésének megújításához szükséges folyamatok beindításában.
Az általatok feltett kérdés – „Hogyan állunk az Amoris laetitia alkalmazásával?” – azt kívánja elősegíteni, hogy termékeny egyházi megkülönböztetés menjen végbe a családpasztoráció stílusát és céljait illetően, az új evangelizáció perspektívájában. Az Amoris laetitia buzdítás a házasságra és a családra vonatkozó elmélyült szinódusi reflexió gyümölcse, és így türelmes munkával történő megvalósítást, valamint missziós megtérést igényel. Ez a Fórum a szinódusi út irányát kívánja követni, hogy az gyakorlattá válhasson a helyi részegyházakban, amihez együttműködésre, a felelősségek megosztására, a megkülönböztetés képességére és a családokkal való közösségvállalásra van szükség.
A világjárvány okozta nehézségek kellős közepén, „melyek megsebzik a család életét, és bensőséges élet- és szeretetközösségét”,1 a család ma minden korábbinál jobban az idők jelének mutatkozik meg, és az Egyház mindenekelőtt arra kap meghívást, hogy aktívan hallgassa meg a családokat, ugyanakkor vonja is be őket, mint a lelkipásztorkodás alanyait. Félre kell tenni mindenféle „merőben elméleti és az emberek valós problémáitól elszakadt igehirdetést”,2 miként azt az elképzelést is, hogy az evangelizáció egy lelkipásztori elit számára van fenntartva. Minden megkeresztelt ember „az evangelizáció aktív alanya”.3 Ahhoz, hogy Isten szeretetét elvigyük a családoknak, valamint a fiataloknak, akik a holnap családjait fogják alkotni, maguknak a családoknak a segítségére van szükségünk, valamint az élet és a közösség terén megélt konkrét tapasztalataikra. Arra van szükségünk, hogy házasok legyenek a lelkipásztorok mellett, hogy együtt járják az utat más családokkal, segítsék a gyengébbeket, hirdessék azt, hogy Krisztus a nehézségek közepette is jelen van a házasság szentségében, hogy gyengédséget, türelmet és reményt ajándékozzon mindenkinek, minden élethelyzetben.
Mennyire fontos a fiatalok számára, hogy a saját szemeikkel lássák Krisztus élő és a házastársak szerelmében jelenlévő szeretetét, akik konkrét életükkel tesznek arról tanúságot, hogy az örökké tartó szeretet lehetséges!
Miként Akvila és Priszcilla házasokként Pál értékes munkatársai voltak küldetésében, ma is számos házaspár, sőt akár egész család is, gyerekeivel együtt4 hathatós tanúságtevővé válhat, kísérve más családokat, építve a közösséget, a kommunió magjait hintve el az első evangelizációban részesülő népcsoportok körében, meghatározó módon járulva hozzá a kérügma hírüladásához.
A papsághoz hasonlóan a házasság „közvetlen célja Isten népének építése és bővítése”,5 és a házasoknak sajátos küldetést ad az Egyház építésére. A család „házi egyház” („család-egyház”6), olyan hely, ahol Krisztus szentségi jelenléte működik a házastársak, valamint a szülők és a gyerekek között. Ebben az értelemben „a családokban megélt szeretet maradandó erő az Egyház élete számára”,7 amelyet folytonosan gazdagít valamennyi család-egyház.
Ebből következőleg a házasság szentségének erejében minden család – összes hatásaival együtt – értékké válik az Egyház számára.8
A misszióval szembeni közös felelősség tehát arra hívja a házasokat és a felszentelt szolgákat – különösen is a püspököket -, hogy termékeny módon működjenek együtt a család-egyházak gondozásában és őrzésében. Ezért nekünk, lelkipásztoroknak hagynunk kell, hogy megvilágosítson bennünket a Szentlélek, hogy ki tudjon bontakozni ebben az üdvözítő igehirdetésben, amelyet házaspárok végeznek – akik gyakran itt vannak, készen állnak, de nem kapnak meghívást.9 Ha azonban hívjuk őket, meghívjuk őket arra, hogy dolgozzanak velünk, ha teret engedünk nekik, akkor ők is hozzá tudnak járulni a maguk módján az Egyház szövetének építéséhez. Miként a férfiasság és a nőiesség egymásba fonódó kereszt- és hosszirányú fonalakként egymást kiegészítve alkotják a család díszes szövetét, ugyanígy a papi rend és a házasság szentsége is egyformán elengedhetetlen az Egyház, mint „a családok családjának” felépítéséhez. Így tudunk majd olyan családpasztorációt kialakítani, amelyben teljes mértékben az egyházi közösség levegője lélegezhető be. Ugyanis „az egyházi közösség az élő szervezetekhez hasonló «szerves» közösség […]; ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a különböző hivatások és életállapotok […] kölcsönösen kiegészítik egymást”.10
Arra hívlak tehát Titeket, hogy ismét vegyétek kézbe az Amoris laetitia-t, hogy az abban megjelölt lelkipásztori prioritások között beazonosítsátok azokat, amelyek a leginkább egybevágnak az egyes helyi részegyházak konkrét igényeivel, majd pedig kreatívan és missziós lendülettel tegyetek azok megvalósításáért. A világjárvány idején az Úr alkalmat adott nekünk arra, hogy átgondoljuk nem csak a szükségleteket és a prioritásokat, hanem azt a stílust és módot is, amellyel lelkipásztori elköteleződésünket megtervezzük és megvalósítjuk. Az Evangelii gaudiumértékes programadó gondolatait, valamint az Amoris laetitia által a családpasztoráció terén felvázolt lelkipásztori programot követve, „remélem, hogy minden közösség gondoskodik arról, hogy igénybe vegye a szükséges eszközöket ahhoz, hogy előbbre jussunk egy lelkipásztori és missziós megtérés útján, amely nem hagyhatja a dolgokat úgy, ahogy jelenleg vannak”.11
Kiemelt erőfeszítést kell tenni a világiak – különösen is a házasok és a családok – képzése terén, hogy jobban megértsék egyházi elköteleződésük fontosságát, vagyis annak a küldetésnek az értelmét, amely házas és
családos mivoltukból fakad. Sok család nincsen tudatában annak, milyen nagy ajándékot kapott a szentségben, amely hathatós jele Krisztus jelenlétének, aki életük minden pillanatában mellettük van.
Amikor egy család teljes mértékben felfedezi ezt az ajándékot, vágyat érez arra, hogy megossza azt más családokkal, mert az Úrral való találkozás öröme magától terjed és újabb közösséget hoz létre, természeténél fogva missziós jellegű.12
A családról szóló szinódusi gyűlésekkel elkezdett folyamat segítette az Egyházat abban, hogy felszínre hozzon számos olyan konkrét kihívást, amelyek közt a családok élnek: ilyenek a nevelési folyamatokat akadályozó ideológiai nyomásgyakorlások, a kapcsolati problémák, az anyagi és spirituális szegénység formái, és – végső soron – a nagyfokú magány, mert nehezen tudják Istent észlelni az életükben. Ezekből a kihívásokból néhánnyal még alig-alig néztünk szembe, és ezek megújult lelkipásztori lendületet igényelnek néhány sajátságos területen: itt a házassági felkészítésre gondolok, a fiatal házaspárok kísérésére, a nevelésre, az idősekre való odafigyelésre, a sebzett vagy olyan családok megsegítésére, akik új kapcsolatban szeretnék teljes mértékben megélni a keresztény tapasztalatot.
Azt kívánom tehát, hogy ezek a napok jó alkalmat kínáljanak a lelkipásztori ötletek és tapasztalatok megosztására, valamint egy olyan háló kialakítására is, amely a hivatások és életállapotok komplementaritásában, az egyházi együttműködés és közösség szellemében hatékonyabban, az idők jeleire választ adva tudja hírül adni a család Evangéliumát.
A Legszentebb Szűz Mária és Szent József közbenjárására bízlak Titeket, hogy Isten kegyelme tegye gyümölcsözővé elkötelezettségeteket, amellyel a ma és a holnap családjainak javára munkálkodtok. Megáldalak Benneteket, jó munkát kívánok Nektek, és kérlek Titeket: imádkozzatok értem. Köszönöm.
1 Amoris laetitia apostoli buzdítás (a továbbiakban: AL), 19.
2 AL, 201
3 Evangelii gaudium apostoli buzdítás (2013. november 24.), 120.
4 Vö. SZT. II. JÁNOS PÁL, Familiaris consortio apostoli buzdítás (1981. november 22.), 50. 5 A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1534.
6 II. VATIKÁNI ZSINAT, Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 11.
7 AL, 88.
8 Vö. uo., 87.
9 A Rota Romana Bíróságához az igazságszolgáltatási év kezdete alkalmából intézett beszéd, 2020. január 25. 10 Vö. SZT. II. JÁNOS PÁL, Christifideles laici apostoli buzdítás (1988. december 30.), 20.
11 Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 25.
12 Vö. uo., 23.
(fordította: Frivaldszky Márk)
I. Ima a családokért
II. Videók
III. A Temesvári Egyházmegye Családpasztorációs Iroda készítésében:
Az alábbi videón megtekinthető a temesvári egyházmegye Családpasztorációs Irodájának anyák napi interjúja, amelyben Szilvágyi Gellért és neje, Mónika beszél családról, anyaságról.