„Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (v.ö. Jn 6, 51-54). Jézus Krisztusnak a Kafarnaumban őt kereső tömeghez intézett szavai még mindig visszhangoznak követőinek szívében, a tanítványok és a hívek lelkében, akik 2000 év után is részt vesznek a vasárnapi szentmisén és részesülnek a szentáldozásban. Az Úr Szent Testének és Vérének ünnepét IV. Orbán pápa (1261-1264) vezette be, aki 1264. augusztus 11-én kelt „Transiturus de hoc mundo” (Ami túlmutat ezen a világon) című levelében, és a Szentháromság ünnepét követő első csütörtökre rendelte el, illetve bevezette az egész katolikus egyházban. Ugyanakkor IV. Orbán pápa Aquinói Szent Tamást (1225-1274) kérte fel az erre az ünnepségre vonatkozó himnuszok és liturgikus szövegek megírására.
A temesvári Szent György-székesegyházban május 30-án, csütörtökön tartották az Úr Testének és Vérének ünnepét, amikor az Oltáriszentség körül a város és környéke több plébániájáról összegyűltek a hívek. A szentmisét Pál József Csaba temesvári megyés püspök celebrálta Jeffrey Marc Monforton főpásztorral, a detroiti főegyházmegye segédpüspökével együtt, aki az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája keretében a közép- és kelet-európai Katolikus Egyház segélyezésével foglalkozó albizottság felelőse. Koncelebráltak a temesvári plébániák plébánosai és segédlelkészei. A liturgia zenei szolgálatát elláta a székesegyház „Exultate” kórusa Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezetésével és a „Harmonia Christi” ökumenikus ifjúsági kórus, Iustin Călin tanár vezetésével.
Román, magyar és német nyelvű homíliában Tiberiu Szabo temesvár-józsefvárosi segédlelkész a következőképpen fogalmazott: – A rövid távú kötelezettségvállalásokat részesítjük előnyben, mert alapvetően elsősorban a pillanatnyi jólétünk érdekel minket. A hamis eszménynek szentelt élet áldozatos, de beteljesületlen élet lesz. A Szentírásban azt olvassuk, hogy Isten elkötelezi magát, hogy hűséges lesz népéhez. Egyrészt elmélkedünk Isten irántunk tanúsított szeretetén, azaz hűséges elkötelezettségén, másrészt megkérdőjelezzük, hogy hajlandóak vagyunk-e elkötelezni magunkat az Istennel való kapcsolatunk mellett. Szeretném egy házi feladattal zárni, négy kérdéssel, melyekről úgy gondolom, érdemes elgondolkodni: Miből táplálkozol most lelkileg?; Hogyan engeded be Jézust az életedbe?; Mennyire vagy hajlandó elköteleződni életed fontos kapcsolatai mellett?; Milyen helyet és értelmet kap az életedben az Oltáriszentség?”
A hagyományos úrnapi körmenet ezúttal a templomhajóban kialakított négy feldíszített oltárhoz kísérte az Oltáriszentséget hordozó főpásztort. A román, magyar és német nyelven elhangzott evangéliumi részt Augustin Bărbuț lelkipásztor, a temesvári Szentháromság plébánia plébánosa, Máthé Zoltán temesvár-mehalai plébános, Kocsik Zoltán lelkipásztor, a temesvári piarista templom igazgatója és Daniel Dumitru temesvár-gyárvárosi plébános olvasta fel.
A szentmise ünnepélyes szentségi áldással zárult.
A temesvári Püspökség sajtóirodája