1325 Lippán megalakul a Toulouse-i Szent Lajosról nevezett konvent.
1520 A radnai szőlőkben kápolna épül.
1626 Bosnyák ferences szerzetesek érkeznek Radnára.
1642 A törökök engedélyezik a radnai kápolna felújítását.
1668 A kápolnának adományozzák a Szűzanyát ábrázoló csodatevő kegyképet.
1695 A kápolna tűz martalékává válik; a papírból készült szentkép sértetlenül kerül ki a lángokból.
1709 Az első búcsújárások Radnára.
1723 Új templom épül.
1750 A máriaradnai kegyhely hivatalos elismerése.
1756 A mai templom alapkövének elhelyezése.
1767 A csodatevő kegyképet átviszik az új (mai) templomba.
1771 A csodatevő kegykép számára csodálatos ezüst keretet készül, amely ma is látható.
1820 Rudnay Sándor prímás, érsek felszenteli a kegytemplomot.
1895 A kegykép megmenekülésének 200. évfordulója alkalmából új főoltár készül carrarai márványból.
1911 A templom mindkét tornyát 30 méterrel magasítják. Végső magasság: 67 méter.
1935 A búcsújárók addigi legmagasabb száma a két világháború közötti időszakból: 73.000 ember.
1949 / 1951 A romániai kommunista hatalom feloszlatja a szerzetesrendeket. Radna koncentrációs hely lesz, a rendházat az állam elkobozza.
1990 A törvények újra lehetővé teszik a ferencesek hivatalos letelepedését Radnán, a rendházra vonatkozóan visszaigénylési kérvényt nyújtanak be az államhoz.
1992 Szent II. János Pál pápa Basilica Minor rangra emeli a radnai kegytemplomot.
2003 A ferences szerzetsek elhagyják Máriaradnát. A plébánia és a kegyhely gondozását az egyházmegye veszi át.

Máriaradna a Maros folyó jobb partján, festői tájon fekszik, Romániában az Arad megyei Lippa városához, valamint a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozik. Lippa városához tartozik  még Solymos település is, amelyet az egykor impozáns középkori vár romjai uralnak. Itt 1278-ban egy a Szűzanya tiszteletére felszentelt templom is állt, amelyet az ágostonos kanonokrend tagjai gondoztak. A máriaradnai kegyhely a mai országhatárokon túl is ismert, mivel az I. világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarhiához tartozott, és szoros kapcsolatban állt a különböző délkelet-európai országrészekkel. Radna egykor az 1030-ban alapított Csanádi Egyházmegyéhez tartozott, amelyet a trianoni békeszerződést követően három ország, Magyarország, Szerbia és Románia között osztottak fel. Másrészt a radnai ferences rendház megalakulásától kezdve a bosnyák-bányavidéki obszerváns ferences provinciához tartozott, amely az Adriai-tengertől a Fekete-tengerig terjedt és ahonnan a ferences misszionáriusok egészen távoli keleti tájakra is eljutottak. Ezzel magyarázható, hogy Délkelet-Európában Máriaradna ma is lelki központnak számít a katolikusoknak csakúgy, mint az ortodox vallásúak számára, anyanyelvtől, nemzetiségtől vagy kulturális hovatartozástól függetlenül.

Radnát, mint települést, a történelmi dokumentumok 1440-ben említik először. 1477-ben négy külöböző helység is létezet itt, amelyek elnevezésében előfordult a Radna név. Ezek között található Raáz-Radna, amely szláv eredetű népcsoport ittlétére utal. Ugyancsak szláv eredetű maga a Radna név is, amely a ruda – fém szóból származik. Átfogó kutatások bebizonyították, hogy a radnai ferences kolostor megalapítása nem függ össze – mint ahogy eddig hitték – az 1325-ben alapított lippai Toulous-i Szent Lajos konventtel, amely 1551-ben, amikor a város török kézre került, megszűnt. A törökök 1552-ben Temesvárt, a Bánság fővárosát is elfoglalták. Akkoriban Magyarország területének legnagyobb része török uralom alatt volt. A bosnyák ferencesek (bosnyák barátok), akik 1626 óta tevékenykedtek Radnán, élelmes boszniai kereskedők kíséretében érkeztek erre a vidékre, akik a Török Birodalom egész területén letelepedtek. Ezért a szerény körülményekhez szokott szerzetesek is megkapták ugyanazokat a privilégiumokat és szabadságjogokat, amelyeket a török szultán a kereskedőknek adományozott. Ily módon a ferences szerzetesek, a törökök hallgatólagos beleegyezésével, lelki gondozást nyújthattak az embereknek, mi több, a közismert és jelentékeny baksis – csúszópénz – ellenében olyan császári engedélyekhez jutottak, amelyek birtokában templomokat javíthattak vagy építhettek. Ez a tolerancia azonban nem volt magától értetődő, a szerzeteseket gyakran tömlöcbe vetették, megkínozták. A helyi török tisztviselők jóindulatát gyakran kellett pénzzel vagy egyéb ajándékokkal kivívni. Beszédesek azok a beszámolók, amelyeket a radnai gvárdián 1650/52-ben küldött a római Hitterjesztési Kongregációhoz, és amelyekben aprólékosan leírja mindazokat a zaklatásokat, amelyeknek a szerzetesek ki voltak téve. Úgy tűnik, hogy a török uralom egész időtartama alatt Lippán is, Radnán is mindig volt egy lelkipásztor, 1626-tól ezt dokumentumok is bizonyítják.

Az 1750 előttről származó írott beszámolókból kiderül, hogy a mai, Kármel-hegyi Boldogasszony kegykép 1668-ban már Radnán volt. Egy helyi bosnyák lakos vásárolta meg egy olasz vándorkereskedőtől, évekkel később pedig a radnai templomnak ajéndékozta. A kép valószínűleg egy észak-olasz nyomdából származik. Több száz, esetleg több ezer ilyen szentkép hagyta el akkoriban a nyomdát. A kegykép típusa az úgynevezett Skapulárés Boldogasszony karján a gyermek Jézussal, mérete 477×705 mm és közepes minőségű papírra nyomtatták. A kép felső, valamint két oldalsó szélén kisebb négyzetekben különböző ábrázolások találhatók olasz nyelvű felirattal. Ezek olyan jeleneteket örökítenek meg, amikor bajban lévő embereket a Szűzanya csodálatos módon megsegített. A Szűzanya és a Gyermek alakja alatt a következő felirat olvasható: La Beatissima Vergine del Carmine. A felirat alatti kép a tisztítótűzben lévő lelkeket ábrázolja. A kegykép ma egy falemezre erősítve látható, a széleit aranybrokát szegély díszíti és 1767-ben helyezték el a jelenlegi, 1756-ból származó kegytemplom főoltárán. 1769-1771. között Joseph Moser bécsi ötvösmester művészien kivitelezett ezüst keretet készített a kegyképnek, amelyben a mai napig látható. Szintén Joseph Moser ötvös készítette 1767-ben a nagy örökmécses-tartót, 1768-ban pedig két kisebb mécsestartót, ugyancsak ezüstből. Moser munkái valódi műremekek, amelyek a mester hozzáértését és a kor ötvösművészetét egyaránt dícsérik. Túlzás nélkül állítható, hogy az ezüst képkeret az egész Pannónia legkiemelkedőbb alkotása.

Mivel az idők folyamán a templom régi, barokk főoltára megrongálódott, a budapesti Tóth István szobrászt bízták meg az új oltár elkészítésével carrarai márványból. Az új főoltár felszentelésére 1895-ben, az 1695-ös tűzvész, valamint a kegykép csodálatos megmenekülésének kétszázadik évfordulója alkalmából került sor. A bicentenárium ünnepélyessége és pompája kiemelkedő volt. Miután 1895. október 5-én Dessewffy Sándor csanádi püspök felszentelte az új főoltárt, az egész éjszakán át tartó imádságos virrasztást követően, október 6-án a kegyképet kivették a Lourdes-i barlangot ábrázoló kápolnából, ahol ideiglenesen őrizték, ünnepélyes körmenetben átvitték a kegytemplomba és visszatették a főoltáron elhelyezett ezüst keretébe. Azóta változatlanul itt látható.

Török dokumentumok megemlítik, hogy Radnán 1642-ben volt egy romos állapotban lévő templom, amelyet az eredeti méretei megtartása mellett felújítottak. 1681-ben a templomot ismét felújították. A 164 év török uralom alatt a Bánságban többször is előfordultak kisebb-nagyobb összecsapások, amelyek során több település is gazdát / megszállót cserélt. Ilyen harcok közepette gyakran sérültek meg templomok. Egy török katona gyújtogatásának esett áldozatul 1695-ben a radnai templom is, a Szűzanyát ábrázoló, papírra nyomtatott szentkép azonban – így szól a legenda – sértetlenül került ki a lángokból. Egy másik legenda arról tudósít, hogy egy török harcos lóháton akart bemenni a templomba, a lova azonban megbotlott egy kőben, és a patája nyomott hagyott benne. A kő, valamint a jelenetet ábrázoló festmény ma is látható templomhajó jobb oldali falán. A karlócai békét (1699) követően a Maros határfolyó lett: Lippa török kézen maradt, Radna visszakerült a már felszabadított Magyarországhoz. A Bánság csak 1716 októberében szabadult fel a török uralom alól, amikor Savoyai Jenő herceg visszafoglalta Temesvár várát. Hogy az 1695-ben felégetett templomot rögtön újjáépítették vagy csak később, nem tudjuk. 1723-ban felépült egy új, nagyobb templom, amely azonban hamarosan szűknek bizonyult, így 1756-ban elkezdődött a ma is álló templom felépítése. A templomhajó hossza 56,2 méter, szélessége 19,8 méter, amely a szentélynél 9,3 méteresre szűkül. A templomhajó magassága 20,6 méter, a szentélyé 18,8 méter. A tornyokat, amelyek utoljára készültek el, 1911-ben megemelték, így jelenleg 67 méteresek. A templom boltozatos mennyezete öt részre tagolódik, a főoltár fölötti freskó 1762-ből származik, Ferdinand Schießl bécsi művész alkotása és a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét ábrázolja.

1767-ben a radnai új templom építése már annyira előrehaladt, hogy pünkösdkor, június 9-én a csodatevő kegyképet elhelyezhették az új főoltár fölött. Fontos megjegyezni, hogy aznap kora reggeltől kezdve hat nyelven hangzottak el szentbeszédek: németül, magyarul, illírül, horvátul, románul és örményül. A pontifikális Te Deum szentmisét Franz Anton gróf Wagraini Engl püspök celebrálta nagy számú asszisztenciával, a liturgia zenei részét a székesegyház énekkara szolgáltatta számos szólista közreműködésével. A nemesség soraiból származó magas rangú vendégek és közjogi méltóságok mellett a szentmisén részt vett 25 szerzetes, 50 szerzetes pap, 16 egyházmegyés lelkipásztor, két kanonok és mintegy 12.000, különböző nemzetiségű zarándok. Közel 5.000 hívő járult a szentáldozáshoz.

Az 1756-1782 között épült templomnak barokk oltárai voltak. A belső berendezés több évszázad alatt nyerte el mai formáját, így stílus szempontjából széles skálán mozog, a XVIII., XIX. és XX. század stílusjegyeit viseli magán. A XVIII. századból maradtak fenn a szentély zárófalán, a főoltár mögött látható oszlopcsoport az Atyaisten és a Fiúisten szobrával, a kegykép mesteri kivitelezésű ezüst kerete, a votívtárgyaknak a szentély két oldalán a falakra erősített szekrényei, valamint a barokk emelvény, amelyen ma is ott áll Szent Joachim és Szent Anna szobra, a déltiroli Stufflesser Ferdinand szobrász alkotása. A főoltárkép, amely Urunk Születésének Hírüladását (Angyali Üdvözlet) ábrázolja, 1892-ből származik és a budapesti Roskovits Ignác festő munkája. 1782-ben Nagyváradon készült a Mária menyegzője mellékoltár. 1805 és 1808 között újabb három mellékoltárral gazdagodott a templom: a Szent Anna, az Assisi Szent Ferenc és a Páduai Szent Antal oltárral, amelyeket 1821 és 1823. között felújítottak. Mindegyikük téglából épített oltár az akkor divatos újklasszicista stílusban. Ugyanakkor a mellékoltárok száma ismét nőtt. A templom bejáratától elindulva a jobb oldalon található a Szent Anna, a Mária menyegzője és a Nepomuki Szent János, a bal oldalon pedig az Assisi Szent Ferenc, a Páduai Szent Antal és a Keresztelő Szent János mellékoltár. A diadalív két oldalán található a Jézus Szentséges Szíve és a Mária Szeplőtelen Szíve mellékoltár, amelyek festményei 1892-ből, illetve 1914-1915-ből származnak.

1820. április 9-e egy másik jelentős dátum a templom életében. Erdélyből az új főegyházmegyéje felé tartó gróf Rudnai Sándor esztergomi érsek, Magyarország prímása a máriaradnai kegykép előtt vette át a palliumot Kőszeghy László csanádi püspöktől. Hálából a Szűzanyának, akinek nagy tisztelője volt, az érsek felszentelte a radnai templomot. Esztergomból pedig két aranykoronát küldöt, amelyeket Kőszeghy püspök ugyanazon év június 7-én a radnai kegyképen helyezett el. Rudnai érsek élete végéig kötődött Radnához, végrendeletében pedig úgy határozott, hogy halála után a szívét itt, a Szűzanya közelében helyezzék el. Végakaratát tiszteletben tartva az érsek szívét külünleges kristályedényben a mai napig itt őrzik.

Az 1783-ból származó ambó ismeretlen szobrász alkotása. Figyelemre méltó a rajta található dombormű, amely a lovon ülő Szent Mártont ábrázolja, amint megosztja köpenyét a koldussal. A templom mai orgonája 1905-ben Wegenstein Lipót orgonaépítő mester temesvári műhelyében készült, 26 regiszteres, 1580 síppal, két manuállal és pedállal, kúpládával és pneumatikus traktúrával. Az orgona terve a neves párizsi orgonaépítő Aristide Cavaillé-Coll rajza alapján készült. 1917-ben, az I. világháború idején Radnáról elszállították háborús célokra az orgona ajaksípjait és a templom harangjait. Az orgona ajaksípjait az 1920-as években ónsípokkal helyettesítették. A három harangból álló együttest 1921-ben az aradi Hönig cég készítette.

Nagy tisztelet övezi a jobb oldalon található keresztet az életnagyságot meghaladó corpussal, amely 1940-ben egy lerombolt Kereszt-kápolnából került a kegytemplomba. Az újkeletű belső berendezési tárgyak közé sorolandó az 1992-ből származó, ruszkabányai márványból faragott miséző oltár, amelyet a Szűzanya iránti hálája jeléül dr. Boros Béla címzetes érsek adományozott a templomnak.

A kegytemplom sekrestyéjében lévő szekrények nem csupán őrzői számos értékes tárgynak, maguk a szekrények is értékes műalkotásnak számítanak. A középső szekrény fölött látható az Urunk Születésének Hírüladását ábrázoló festmény,amely  ismeretlen festő alkotása. A kegytemplom kincstárában több értékes liturgikus és kegytárgy található: kelyhek, szentségmutatók, cibóriumok, valamint paramentumok (liturgikus ruhák).

Számos más kegyhelyhez hasonlóan Radnán is megtalálható a votivképek galériája. Az ide látogatók minden bizonnyal felkeresik a templom bal oldalán a földszinten és az emeleten található folyosókat, amelyek falait hálából adományozott festmények és képek borítják. Ezek a többségében naiv festmények azonban mélyen gyökerező jámbor hitről tanúskodnak, egyszerűségükben is meghatóak, és látható módon kifejezik mindazt, amit a kegytemplom diadalívén lévő felirat megfogalmaz: CopIa Centenae / testatVr Lata tabeLLae / Vota / genItrICI natVM hIC / sVbsCrIbere VeLLe / (Votiv)képek százai bizonyítják, hogy a Fiú teljesíti a Szűzanyának itt elmondott kéréseket). A római számoknak megfelelő kiemelt betűk összege kiadja az 1781-es évszámot, amikor a kegytemplom és vele együtt a felirat is elkészült.

Mivel a legnehezebb időkben, amelyet a kommunista hatalom a radnai kegytemplom életében is jelentett, a búcsújárások nem szűntek meg, és a zarándokok adományozási hajlandósága sem csökkent, 1971-ben sor kerülhetett a templom külső és belső felújítására. A szentélyt 1972-ben az új liturgikus előírásoknak megfelelően átalakították. Végül Szent II. János Pál pápa az 1992. augusztus 28-án kiadott brevéjében a radnai kegytemplomot a Basilica Minor rangra emelte a megfelelő jogokkal, liturgikus kedvezményekkel és teljes búcsú elnyerésének lehetőségével.

Építészeti szempontból a kolostor története 1727-ben kezdődött, amikor felépült a rendház nyugati szárnya. Ehhez építették 1743 és 1747 között a déli szárnyat. Időközben a szerzetesek száma is jelentősen megnőtt. A rendház keleti szárnya, amely lezárja a négyszög alakú épületegyüttest, 1824-ban készült el. A kolostorépület, amelynek alaprajza egy 50 m oldalhosszúságú négyzetet alkot, földszintből és két emeletből áll, és a kegytemplomhoz kapcsolódik. Az épületegyüttes 68 helyisége között vannak jelentős méretűek is, mint például a káptalani terem, a könyvtár, az előadótermek, a refektórium és a konyha. A domborzathoz alkalmazkodó kolostorépület főhomlokzata 20 m magas, míg a domb felőli hátsó épület csupán 15 m magas. A különálló, teljes mértékben körülkerített belső udvar területe 1080 m²(30×36 m). Az épület mindegyik szintjén széles, tágas, boltíves folyosó fut körbe, amelynek természetes megvilágítása ugyancsak ívelt ablakokon át történik. Ezekben a helyiségekben éltek, dolgoztak, tanultak és imádkoztak nem csupán a szerzetesek, hanem az utazók, pihenésre és a kikapcsolódásra vágyók, találkozók résztvevői és zarándokok, továbbá az egyházmegyés papság vezeklő tagjai, akik – annak ellenére, hogy „kenyéren és vízen” éltek – szíves vendéglátásban részesültek. Az illusztris vendégek sorában bíborosokat és püspököket, kormányzókat, grófokat és bárókat találunk. A legkiemelkedőbb vendég, aki eddig Radnát felkereste, II. József osztrák császár volt, aki 1768. április 25-én délután érkezett meg ide kíséretével, hogy kifejezze a Szűzanya iránti tiszteletét, illetve megtekintse a kegytemplomot és a kolostort. A szájhagyomány szerint a császár ekkor mondta: Ha nem lennék császár Bécsben, radnai gvárdián szeretnék lenni! A kolostor történetében kiemelkedő eseménynek számító látogatás emlékére 1776-ban egy obeliszket állítottak, amelyet 1843-ban felújítottak. Ma az obeliszk sajnos lebontva található a szomszédos katonai egység területén.

A máriaradnai kolostor könyvtára folyamatosan bővült az elmúlt évtizedekben, illetve két évszázadon keresztül. A különböző kéziratok, gyűjtemények és tervek ma is a könyvtár jelentős részét képezik, amely 1913-ig, összesen 6517 kötetre szaporodott. A kommunista hatalom alatt a szerzetesek kitelepítésének, valamint a kolostor elkobzásának eredményeként a gyönyörű könyvtár rendezetlenné vált, számos kötete a sok költözés miatt nyomtalanul elveszett, illetve a különböző állami hatóságok kiválogatták.  Az itt tárolt pergamenek teljes egészében eltűntek, a fotógyűjteménynek is csak jelentéktelen maradványai élték túl a nehéz időket. Ennek ellenére kijelenthetjük, hogy a Temesvári Egyházmegye egész területén nincs még egy olyan, egyházi tulajdonban lévő könyvtár, amely vetekedhet a radnaival, különösen ami a meglévő kötetek értékét és életkorát illeti.

A radnai kolostornak természetesen volt levéltára is, amellyel ugyanaz a személy foglalkozott, aki a könyvtárat gondozta. Mára sajnos már az 1912-ből származó levéltári szekrény sem maradt meg, egy hasonló darabról is csupán a felső rész szépen kivitelezett darabja tanúskodik. Az 50-es évek politikai zűrzavarában is sok dokumentációs anyag elveszett. Szerencsére az értékes okiratok jelentősebb része mégis megőrződött, ezt utólag gondosan átválogatták és rendezték.

A 20. század elején a radnai rendházban a tevékenységek jelentősen bővültek és változatossá váltak. A kolostor helyiségeiben, amelyek egy részében egykor a szerzetesek, illetve a rend új tagjai, mintegy 50-60 fiatal tanult és lakott, lelkigyakorlatok, előadások és konferenciák helyszínévé váltak. A rendház papok, tanárok, és a katolikus ifjúság találkozó helye lett. Radna vonzott és sugárzott! Így nem csoda, hogy az itt tartott ülések, tanfolyamok, ifjúsági találkozók és lelkigyakorlatok által a radnai kolostor jelentősen hozzájárult a vallási, erkölcsi és liturgikus megújuláshoz az egyházmegyében.

A rend önkényes feloszlatása után Radnát kezdetben koncentrációs kolostorrá alakították, ahol több mint kétszáz férfi és női szerzetest zsúfoltak össze. Később a rendház épületében szociális otthont és kórházat rendeztek be a krónikus betegségben szenvedők részére.

Az 1989. decemberi fordulat után megkezdődött az elkobzott rendház, valamint a többi államosított egyházi ingatlan visszaigénylésének hosszú folyamata. A kolostorépületet csak 2003-ban szolgáltatták vissza. 2015. augusztus 2-án sor került a felújított templom és rendház megáldására, majd átadták a hagyományos rendeltetésének, ülések, tanfolyamok, lelkigyakorlatok, ifjúsági találkozók és egyéb tevékenységek céljára. Mindemellett számos újítás is történt: információs központ, zarándokmúzeum, könyvtár, polgári házasságkötő terem, továbbképzési központ konyhával, szemináriumi és kiállítási termek, különböző műhelyek stb.

Minden bizonnyal több jelentős ok vezetett oda, hogy Radna kegyhellyé vált. A kezdeteknek, a kezdeti meghatározó eseményeknek nem volt kortárs szemtanúja. Az első próbálkozás a radnai események írásban történő megörökítése 1722-ből származik. Ez egy beszámoló, amelynek későbbi másolata a radnai kolostor krónikájának első oldalán található. A második forrás, amely adatokkal szolgál a kegyhely kezdeti éveiből, az az anyag, amely az 1750-ig gyűjtött beszámolókat foglalja össze, és az egyházi vizsgálat számára szolgáltatott bizonyítékokat ahhoz, hogy Radnát búcsújáró hellyé nyilvánítsák. Ebben az anyagban elsősorban a csodatevő kegykép fontosságát emelték ki a zarándoklatok alkalmával. Teljesen mindegy, hogyan ítéljük meg a Szűzanyát ábrázoló szentkép csodálatos megmenekülését az 1695-ös tűzvészből, úgy tűnik, hogy akkor olyan események történtek, amelyek meghatározókká váltak egy zarándoklat, illetve a radnai búcsújárások létrejöttében. Ezt a két különálló forrást még 1750-ben összesítették, kronológiai, valamint tematikus szempontból rendezték, önálló és kiemelkedő helyet biztosítva a Szűzanya csodatevő kegyképének. Ez az összesített anyag kéziratos formában található meg a radnai rendház levéltárában és 236 oldalt foglal magában. A szakirodalomban ez a szöveg a Libellus de Miraculis Radnensium vagy a Libellus de Gratiis atque Beneficiis Radnensis cím alatt ismert.

Mivel idővel Radna egyre ismertebbé vált és az emberek mind nagyobb számban zarándokoltak ide, a temesvári Püspöki Hivatal 1749-ben ismét megnyitotta a már lezárt egyházi vizsgálatot és felkérte a radnai kolostort, hogy a csodatételeket bizonyító anyagot bocsássa rendelkezésre. A templommal és a kegyképpel kapcsolatos eseményekről szóló különböző beszámolók mellett az anyagban szerepel több olyan elbeszélés is, amely csodás imameghallgatásról, gyógyulásról, haláltól való megmenekülésről, gyermekáldásról tanúskodik. Az egyházi vizsgálat végén, egy ünnepi szentmise keretében 1750. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján a radnai búcsújárásokat elismerték és hivatalossá tették.

A következő év, 1751, egy új, magasabb szint kezdetét jelentette. Az első zarándokcsoportok Lippáról, Elekről, Temesvárról, Aradról, Gyuláról, Angyalkútról, Szegedről és Nagyváradról érkeztek. Erdélyből, pontosabban Erzsébetvárosból (Dumbrăveni) sok örmény zarándok érkezett. 1754-ben a temesváriak cum turbis ac tympanis jöttek, a barokk tehát Máriaradnán is teljes pompájában virágzott.

A radnai kegyhely pedig egyre inkább ismertté vált. Miután a környező egyházközségek és plébániai közösségek immár rendszeresen zarándokoltak ide, az elkövetkező években távolabbi településekről és vidékekről is egyre nagyobb számban érkeztek búcsújárók. A jozefinista határozat szigorú éveit követően még hosszú ideig nem szerveztek zarándoklatokat. 1815-től azonban ismét egyre gyakrabban érkeztek búcsújáró csoportok. 1822-ben ismét olyan sok zarándok gyűlt össze Radnán, hogy ennyi embert a mai napig még nem láttam – jegyezte meg a krónikás. Közöttük román ortodoxok is voltak. 1832 pünkösdjén a kegyhelyet 25.000 zarándok kereste fel, Kisboldogasszony napján és Szűz Mária Szent Neve ünnepén pedig ismét 20.000. 1844 pünkösdjén 22 szerzetes pap szinte egész éjjel és egész nappal gyóntatta a mintegy 13.000 zarándokot.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc éveiben kevesen keresték fel a radnai kegyhelyet. Ám 1851-ben ismét 18.000 zarándok érkezett ide. Számuk 1860 után rohamosan nőtt, túlszárnyalva az addig ismert adatokat. A búcsújárók távoli vidékekről érkeztek; a Tisza-parti települések mindegyike képviseltette magát, de jöttek zarándokok Erdélyből és a Bácskából, Egerből, Vácról és Budapestről is. 1888-ban például a temesfüvesi zarándokcsoportban a katolikus németek mellett román ortodoxok is voltak. A lugosi és angyalkúti görög katolikus románok a radnai Szűzanya állandó vendégei voltak, akik bizánci rítus szerint bemutatott liturgiákon vettek részt. A csanádi egyházmegyében lassan kialakult a máriaradnai zarándoklatok sorrendje, rendszere. A búcsújárások legkiemelkedőbb napjainak az egyházi év ünnepei számítottak többnyire Urunk mennybemenetele (Áldozócsütörtök) után, valamint a Boldogságos Szűz Mária mennybevétele, vagyis Nagyboldogasszony ünnepe. Az egyházmegye területén élő mindegyik nemzetiségnek és közel mindegyik falunak megvolt a maga búcsújáró napja, esetleg akár több is.

A zarándoklatoknak két kiemelkedő és energikus személyiség adott új lendületet: Prieszter Ágoston atya és Glattfelder Gyula püspök. Gyakorlattá vált a különböző kategóriához tartozó csoportok – férfiak, nők, tanulók – zarándoklata. A ferences szerzetesek pedig egyre gyakrabban keresték fel a plébániákat, ahol népmissziókat szerveztek, lelkinapot vagy előadásokat tartottak. 1911-ben Radnán több mint 60.000 szentáldozást jegyeztek fel. A zarándoklatok csakúgy, mint a lelkiélet Radnán és az egyházmegyében felvirágzott. Ezt a fejlődést nem gátolta különösebben sem az I. világháború, sem pedig trianoni békekötés  egyházmegyét érintő tragikus következményei. Dr. Pacha püspök emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően az egyházmegye területi veszteségét a zarándokok magas száma ellensúlyozta: 1935-ben a kegyhelyet mintegy 73.000 zarándok kereste fel! Radna egyre inkább az imádság, a megtérés és a lelki megújulás központjává vált, nagy napokat élt meg. Pacha püspök pedig szinte állandó zarándok, gyóntató és prédikátor volt Radnán, aki nem zárkózott el a személyes beszélgetések elől sem.

Ezért volt annyira fájdalmas és meglepetésszerű az a változás, amelyet már az 1930-as évek közepétől a nemzeti-szocialista és fasiszta csoportosulások megerősödése váltott ki, akik 1944-ben katasztrófába sodorták az országot. A bekövetkező hatalmas veszteséget akkor még senki sem tudta megjósolni, azonban évről évre egyre láthatóbbá vált. 1948. szeptember 8-án Pacha püspök utolsó alkalommal tartózkodott Máriaradnán. 1949. május 8-án a férfiak csoportjai zarándokoltak ide, a zarándokok száma azonban messze elmaradt az addig megszokottól. A bátortalan kezdeményezést azonban újabb csapás törte derékba: 1948-ban a katolikus szerzetesrendek felszámolása, valamint az 1950. évi és az azt követő események, amikor Pacha püspököt, több kanonokot és szerzetest kirakatper során hosszú évekig tartó fegyházbüntetésre ítéltek. A zarándoklatokat szigorúan betiltották, a rendház épületét elkobozták, rendeltetését megváltoztatták. A templom mellett csupán egyetlen szerzetes maradhatott egy vagy két ferences testvérrel, akik a kolostor néhány meghagyott helyiségében laktak. P. Harnisch Ernő gvárdiánt is letartóztatták, és három évet töltött börtönben – hazaárulásért! A zarándoknapokon Radnán csak két lelkipásztor jelenlétét engedélyezték. Ily módon nem volt lehetőség a hívek gyóntatására, ennek ellenére a zarándokok száma ismét meghaladta a 40.000-et. Végül erre a helyzetre is találtak megoldást, így a zarándoklatok nem szűntek meg és bár szerényebb formában, de folytatódtak.

Az 1990-es év és az azt követő időszak a máriaradnai kegyhely számára is az új élet kezdetét jelentette: Szent II. János Pál pápa 1992-ben a kegytemplomot a Basilica Minor rangra emelte, a ferences rend hivatalosan is újrakezdhette működését, a konvent új, fiatal tagokkal bővült. Sajnos 2003-ban a ferences szerzetesek elhagyták Radnát, így a kegyhelyet az egyházmegye vette át. A kegytemplom és a helyi közösség lelkipásztora világi pap lett, a zarándoklatok a búcsújáró hívek és az egyházmegyés papok szoros együttműködésének jegyében zajlanak tovább. Így minden nehézség ellenére a radnai búcsújárásoknak van jövője.

Aki az országúton közlekedve a templom közelébe érkezik, az a benyomása, hogy azt egy várhoz hasonló magas fal veszi körül. Ebben az építményben található a Lourdes-i barlangot idéző kápolna, amely – ha lehet így fogalmazni – a hegyre vezető zarándokút első állomása. Ezután következik a hegy, ahova a templom jobb oldalán vezet fel az út. Mielőtt a keresztúthoz érne, a zarándokok szeme előtt egy tágasan kiképzett tér tűnik fel, ahol néhány lépcső Assisi Szent Ferenc 1926-ból származó márványszobrához vezet. A szobor mindkét oldalán képoszlopok találhatók, amelyek szentélyeiben nem szentképek, hanem ferences szentek szobrai találhatók. Egy másik fontos műemlék a Páduai Szent Antal és Árpád-házi Szent Erzsébet halálának 700. évfordulója alkalmából 1931-ben készült szoborcsoport. Árpád-házi Szent Erzsébet apját, II. András királyt egyházmegyénk területén, az általa alapított egresi monostorban helyezték örök nyugalomra. A szoborcsoport talapzatán a ferences rend címere, a kereszt alatt keresztbe tett két kar látható.

Minden búcsújárás programjához szorosan hozzátartozott és ma is hozzátartozik a keresztúti ájtatosság. A kálvária stációihoz a hegyen fölfelé vezet az út a klasszicista stílusban emelt keresztkápolnáig, ahol jellegzetes imákkal és ájtatossággal fejeződik be. Az egyes keresztúti állomások (stációk) egy részét magánszemélyek, legnagyobb részben azonban egyházi vagy politikai közösségek állították. Természetes, hogy a stációk márványtábláiról nem hiányzik az adományozó(k) neve, illetve születési vagy származási helye. A radnai hegyen lévő keresztút állomásait 1889/1890-ben állították és 1890. május 25-én, pünkösdvasárnap mintegy 10.000 zarándok jelenlétében szentelték fel. A keresztutat az Ecce Homo és a Fájdalmas Szűzanya szobrokkal együtt 1914-ben felújították. Az 1971. évi felújítási munkálatok keretében javításokat végeztek a kápolnákon, a keresztút stációin és az utakon.

Mint zarándokhelyet, Radnát elsősorban a dunai svábok keresték fel és támogatták, mivel hosszú időn át ők alkották a Csanádi / Temesvári egyházmegye területén élő katolikus hívek többségét, ugyanakkor nem hanyagolható el a más nemzetigésű zarándokok hozzájárulása sem. Minden időben, de főleg az I. és II. világháború után a radnai kegyhely az elmélkedés, a lelki feltöltődés, a tájékozódás és megújulás, az imádság, a bizakodás helye és erőforrás volt a megpróbáltatásokban a bánsági hívek számára. A három évszázados történelme alatt Radnát mintegy 7-8 millió ember kereste fel. Összehasonlítva Európa nagy búcsújáró helyeivel ez a szám biztosan nem nagy – a szerény méretű, szórványnak számító Csanád / Temesvári Egyházmegye számára azonban jelentős. Hol van a Bánságban vagy az egyházmegyénk területén még egy hely, amely ilyen hosszú időn keresztül ennyi embert vonzott magához és ilyen meghatározó módon? Radna ezért kiemelkedő része a történelmünknek, a Bánságnak és központi része egyházmegyénknek.