Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

Raluca Nelepcu a romániai Allgemeine Deutsche Zeitung újságírója. A Nikolaus Lenau Líceum egykori végzőseként Temesváron újságírást és germanisztikát tanult. A Temesvári Rádió német nyelvű szerkesztőségével való együttműködése mellett támogatja a Temesvári Egyházmegye média-tevékenységét is.

– Melyek a kegyhelyhez kapcsolódó gyermekkori emlékei? Kivel ment először Radnára?
– Első alkalommal tizenötéves koromban mentem Radnára. A temesvári Nikolaus Lenau Líceumban az akkori vallástanárom, Burman Gabriella tanárnő osztálykirándulást szervezett Radnára, vonattal. Nagyon jól emlékszem erre az útra. Osztálytársammal és nagyon jó barátnőmmel, Astrid Weisz-szel mentem, aki néhány évvel fiatalabb testvérét, Haraldot (ma a Temesvári Német Állami Színház sikeres színésze) is hozta magával. Velünk jött továbbá Andrei Sas orgonarestaurátor (aki a párhuzamos osztályba járt) és az osztálytársak közül többen. A kirándulás alatt nagyon sok információt gyűjtöttünk és sokat tanultunk. A vonaton imádkoztunk, sőt a bazilika mögötti keresztutat is végigjártuk. Újságírói munkámnak köszönhetően később jobban megismertem Máriaradnát, és szívembe zártam a kegyhelyet.

– Mikor járt először egyedül Radnán, esetleg ifjúsági csoporttal? Milyen érzés volt?
– Sosem utaztam egyedül Radnára. Mindig barátokkal vagy a családommal mentem. De emlékszem az egyik ilyen kirándulásra  a barátnőmmel részt vettem a szentmisén, és imádkoztunk a Boldogságos Szűz Máriához, hogy segítsen egy bizonyos helyzetben. A segítség nem sokáig váratott magára. Mindig nagyon jól érzem magam a radnai bazilikában, valahogy biztonságban vagyok ott. Szilárdan hiszek azokban a csodákban, amelyek Isten Anyja közbenjárására történnek. Legalább egy ilyen csoda az én életemben is történt, a Szűzanya segítségének köszönhetően.

–  Vett-e már részt radnai gyalogos zarándoklaton és ha igen, hányszor? Hogyan élte meg ezeket? Az út menti települések plébániáin hogyan fogadták Önöket, hol kaptak éjszakai szállást?
– Egyetlen radnai gyalogos zarándoklaton vettem részt eddig, viszont nem jutottam el a célhoz, de végül is nem ez az, ami fontos. A közismert mondás szerint: a cél az út maga. A gyalogos zarándoklat egészen rendkívüli. Együtt vagyunk, de mégis egyedül a saját gondolatainkkal. Amikor nehéz lesz, amikor a láb nem akar továbbmenni, mert hólyagok képződtek a talpon, akkor segítünk egymásnak, lelkileg erősítjük egymást. Sokat imádkozunk, énekelünk. Számomra a többi zarándokkal és az úton lévő emberekkel való találkozás felemelő élmény volt. Különböző háttérrel rendelkező emberekkel találkoztam, ám egy dolog volt, ami egyesített minket: az Istenbe vetett hitünk. Azok pedig akikkel utunk során találkoztunk, barátságosak, nyitottak voltak, enni és inni adtak, továbbá arra buzdítottak minket, hogy ne adjuk fel és imádkozzunk értük is. Bár csak a fele utat tettem meg, valamikor újra megpróbálom, és remélem sikerülni fog gyalogosan eljutnom Radnára. Erről szilárdan meg vagyok győződve.

– Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
– Radna az a hely, ahol nem számít, ki milyen nyelvet beszél, milyen nemzetiséget képvisel, és néha még az sem, milyen vallású; mert nem csak a katolikusok zarándokolnak ide, hogy Isten Anyjához imádkozzanak. Visszatérve a nyelvi sokszínűséghez: számomra magától értetődő, hogy a szentmisén és a környezetmben különféle nyelveken hallok beszélni. A Bánságban élünk, ahol ez a sokszínűség természetes, mivel évszázadok óta jellemzi az országnak ezt a részét. Ez alól Radna sem kivétel.

– A máriaradnai zarándoklatok hangulata különleges, néha rendkívül változatos. Milyen élményeket őriz különös módon is az emlékezetében?
– A szakmámból kifolyólag számos zarándoklaton vettem részt, mivel sokszor tudósítanom kellett róluk az újságban. Számomra csodálatra méltó, lenyűgöző volt és mindig is az marad látni, hogy milyen sok ember megtalálja a Radnára vezető utat. A német zarándoklatokat is nagyon különleges eseményként élem meg. A közelről vagy távolról érkező bánsági svábok minden alkalommal jelen vannak a kegytemplomban, énekelik a régi Mária-énekeiket, visszaemlékeznek a gyermek- és fiatalkorukra, amely Radnához is fűzi őket. Csodálatos, hogy mekkora erőforrást jelent Máriaradna ezeknek az embereknek oly sok év után is.

– Mit jelent Önnek Máriaradna?
– Máriaradna az a hely, ahol újra rendezhetem a szétszórt gondolataimat. Ez az a hely, ahol házasságot kötöttem és megkeresztelték a gyermekemet. Mindez egy olyan templomban történt, amely körül javában folytak a felújítási munkálatok, azaz a kolostor épületegyüttese és a bazilika átfogó tatarozásának befejezése előtt. Választhattam volna más helyet, ahol a templom szépen mutatott volna a fotókon, nem igaz? Nagyon nyomós oka van annak, hogy nem ezt tettem: Máriaradna már akkor nagyon közel állt a szívemhez. A világ legszebb dolgai egyébként sem láthatók, csak a szívünkben érezhetők.

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)