Szent Gellért

Szent Gellért2019-02-21T19:53:14+03:00

Egyházmegyénk első püspöke 980 táján született egy valószínűleg lombard származású (egyes történészek szerint a Sagredo) velencei patrícius családból. A keresztségben eredetileg a György nevet kapta. A legenda szerint gyermekkorában súlyosan megbetegedett. Ekkor szülei fogadalmat tettek: ha életben marad, Istennek ajánlják, kolostorba adják. Felgyógyulása után tehát Gellért a Szent György bencés kolostorba vonult, majd a szent könyvek tanulmányozásába fogott. Eközben apja, Gellért 990-995 táján a Szentföldre zarándokolt (más források szerint keresztes hadjáratban vett részt), ahol életét vesztette. Ekkor édesanyja kérésére fia a Gellért nevet kapta. 1005 táján szerzetestársai magasabb tisztségre (perjelségre) választották a 25 év körüli ifjút, akit akkortájt szenteltek pappá is. Ezt követően Bolognában tanult. A harmincas évei elején járt, amikor visszatért a Szent György kolostorba, ahol szerzetestársai apáttá választották.

Gellért azonban nemsokára lemondott tisztségéről, hogy régi vágya szerint a Szentföldre zarándokoljon. 1015 táján útnak is indult, ám egy vihar a dalmát partokra, Szent András szigetére sodorta a hajót. Itt találkozott a pannonhalmi Razina apáttal, aki rábeszélte, hogy útját megszakítva előbb keresse fel István magyar királyt, akinek a segítségével a Dunán folytathatja útját Konstantinápolyba, majd pedig a Szentföldre. Végül Pécsre jutottak Mór püspökhöz, aki Anasztáz váradi apáttal együtt azon igyekezett, hogy megnyerjék őt a magyar kereszténység számára. Amikor pedig Nagyboldogasszony napján a két főpap Székesfehérvárra igyekezett, hogy az akkori szokás szerint István királlyal találkozzék, Gellértet is magukkal vitték. A király pedig így szólt hozzá: „Inkább hirdesd az igét itt az én népemnek, erősítsd a hívőket, térítsd a hitetleneket, öntözd az újonnan sarjadt vetést, és hatalmat adok neked, hogy országomban bárhol az igét hirdesd, kísérőket adok melléd, akik éjjel-nappal szolgálnak neked. Te csak nyisd ki a szádat, és vesd el ennek a népnek szívébe az élet magvát. Ne menj Jeruzsálembe, hisz nem is engedlek el. Íme, a mai nappal Marosvár püspökségét néked adtam.” (Szent Gellért nagy legendája) Az új egyházmegye megalapításáig rábízta fia, Imre herceg nevelését és diplomáciai küldetésekkel is megbízta. Nevelői munkájának végeztével Gellért 1023 táján visszavonult, és a Bakonybél erdeiben remeteként a szent könyvek tanulmányozásába fogott.

Csendes magányából hívta vissza 1030-ban István király, hogy az ellene lázadó Ajtonytól visszafoglalt területen, a Tisza, a Maros és a Duna közén megalapított új, marosvári egyházmegye püspökévé nevezze ki. Szent Gellért nagy legendája szerint az új birtokos, Csanád ispán, Gellértet tíz szerzetestársával vitte az új püspöki székhelyre, „először is Oroszlánosra, ahol Szent György vértanú tiszteletére monostort emelt. Innen tovább menve Marosvárra értek, ahol a görög szerzetesek voltak, akik a maguk szertartása és szokása szerint tartották az istentiszteleteket. A püspök pedig, miután Csanád ispánnal megtanácskozta a dolgot, ezt a görög apátot szerzeteseivel Oroszlánosra vitte át, az ő monostorukat pedig Csanád püspöknek és szerzeteseinek jelölte ki, és ott is laktak, míg Szent György vértanú monostora el nem készült.” (Szent Gellért nagy legendája) Gellért ettől kezdve az evangélium hirdetésének és egyházmegyéje megszervezésének élt. Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta, templomokat építtetett, iskolákat alapított, papokat szentelt, ugyanakkor csakúgy özönlöttek a nemesek és közemberek, gazdagok és szegények, és kívánták, hogy az egy Istent jelentő Szentháromság nevében keresztelje meg őket.” A Szűzanya tiszteletét is ő terjesztette el Magyarországon.

Szent István király 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után politikai zavargások színtere lett Magyarország, és a véres események Gellértet is cselekvésre szólították. 1043-ban Aba Sámuel királytól megtagadta a húsvéti koronázást, és nyilvánosan támadta őt politikai gyilkosságai miatt. Amikor pedig  „Péter király és a magyarok között nagy egyenetlenség támad, a magyarok fényes követséget küldtek Vászoly fiai: András, Béla és Levente után, akik Szent István nemzetségéből valók voltak, és kérték őket, hogy Lengyelországból jöjjenek haza Magyarországra”, Gellért is útra kelt „Beszteréd, Bödi, Benéta és Szónok ispán” társaságában „Fehérvárról Buda felé, hogy Andrást és Leventét tisztességgel fogadják.” 1046. szeptember 24-én azonban a „pesti révnél” a pogány lázadók kövekkel támadtak rájuk, majd Gellértet „leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. (…) A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték.” A hegy, amelyről letaszították, később a Szent Gellért nevet kapta. Gellért püspök holttesttét „A következő napon aztán nagy sírással temették el Pesten a Boldogságos Szűz templomában ugyanabban a ruhában, amelyben a vértanúságot elszenvedte.” Hét év után Mór csanádi püspök és Fülöp apát Csanádra szállíttatta Gellért földi maradványait. Koporsója később eltűnt, ereklyéi Velencében, Bolognában, Prágában, Győrött, Szegeden, Budapesten, Székesfehérvárott, Nagybecskereken, Csanádon és Temesváron találhatók.

A vértanú püspököt 1083-ban László király avatta szentté. Szent Gellért az ősi Csanádi Egyházmegye három jogutóda, a Nagybecskereki, a Szeged-Csanádi és a Temesvári Egyházmegye védőszentje. Fennmaradt művét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki.