Pál József Csaba temesvári főpásztor október 4-29. között Rómában részt vett a Püspöki Szinódus XVI. közgyűlésének első ülésszakán, a „Membri di Nomina Pontificia”, azaz a Ferenc pápa által közvetlenül kinevezett tagok egyikeként. November 8-án délelőtt a megyés püspök az egyházmegyés papok és a Püspökség munkatársainak csoportjával osztotta meg a szinóduson szerzett tapasztalatait. Az alábbiakban a Püspök Atya beszámolóját közöljük.
„Nagy örömmel üdvözlöm Önöket, és köszönöm, hogy eljöttek. Hálát adok a Jóistennek, hogy részt vehettem ezen a szinóduson, mert meghatározó élményt jelentett. Eddig is tartottak szinódusokat, voltak püspökök, akik eddig nyolc zsinaton vettek részt, és az volt a véleményük, hogy ezt a közgyűlést nem lehet összehasonlítani a korábbiakkal. Miben volt ez különböző? Először is sokkal spirituálisabb volt – mondták a résztvevők. Még soha nem kezdődött zsinat háromnapos lelkigyakorlattal. A lelki programot egy pap és egy nővér vezette. A pap egy idős domonkos szerzetes volt, a nővér pedig bencés. A szinódus alatt gyakran imádkoztunk. Tehát spirituális volt a légkör: Istentől várjuk, hogy rajtunk keresztül vezesse Egyházát. Másodszor, eddig a zsinatokat a következőképpen tartották: az első sorban ültek a bíborosok, mögöttük az érsekek és püspökök, majd a papok, és minden úgy zajlott, mint egy konferencia. Mindenki előrement, elmondta a beszédét, majd visszaült a helyére; ezt követően valaki megírta az összegző szöveget, majd erről szavaztak. Most circuli minores-ben, tizenkét személyből álló kis csoportokban dolgoztunk, ha jól emlékszem, összesen 38 munkacsoport volt, amelyekben bíborosok, püspökök, apácák és világiak voltak. Körben ültünk az asztaloknál, mindannyian beszélgettünk és építettük egymással a testvériséget, aminek az képezte az alapját, hogy mindannyian részesültünk a keresztség szentségében.
Dolgoztunk munkacsoportokban, és voltak napok, amikor a közgyűlés ülésezett. Minden résztvevő kapott egy „badge-t”, egyfajta jelvényt, aminek a hátlapján QR-kód volt, és feltüntették, hogy a különböző modulokban melyik asztalnál fogunk ülni, illetve az adott asztalnál hol a helyünk. A QR-kóddal kapcsoltuk be a táblagépet is. Minden egyes táblagép személyre szabott volt. Ezen kaptuk meg az összes dokumentációt, jelezhettük, ha fel akartunk szólalni, és szavazhattunk. Minden csoportban két személyt a főtitkárság jelölt ki: a facilitátort, vagyis egyfajta csoportvezetőt, és a titkárt. A facilitátorok olyan speciálisan képzett szakemberek, akik gondoskodnak arról, hogy a csoportban mindenki szót kapjon, ismertetik a megbeszélés témáját, elmondják, mikor imádkozunk, stb. Segítenek abban, hogy a megbeszélés kellemes légkörben folyjon. A titkár pedig mindent leírt, amit a csoportban megbeszéltek. Néha volt egy testvéri küldött is a csoportban, azaz egy másik egyház képviselője. A mi csoportunkban a Kopt Ortodox Egyház püspöke kapott helyet, aki Olaszországért volt felelős. A testvéri küldöttek érkeztek továbbá a pünkösdi, baptista, anglikán és metodista egyházból, akik nyilvánosan is felszólalhattak. Minden nap egy-egy kinevezett titkár vezetette a programot és összehangolta a csoportok munkáját. A munkálatok a csoportokban angol, olasz, spanyol, portugál és francia nyelven folytak.
Az elején mindannyiunknak négy perc állt a rendelkezésére, hogy hozzászóljon az adott témához. Azt követően imádkoztunk. Gyakran imádkoztunk, ami nagyon hasznos volt, mert visszahelyezett bennünket a meghallgatás, kölcsönös tisztelet és az Istenben való létezés légkörébe. Miután befejeztük a négy perces hozzászólásunkat, újabb 4 percben el kellett mondanunk, mi az, ami megérintett minket a többiek beszámolójában. Mi általában megszoktuk, hogy mialatt mások beszélnek, összeszedjük a gondolatainkat, megfogalmazzuk mondanivalónkat, és nem figyelünk a beszélőre. Most viszont nagyon kellett figyelnünk másokra, hogy megértsük a felszólalásuk lényegét. Kifejezetten kértek bennünket, hogy mondjuk el, mi az, ami pozitívan érintett meg bennünket, és mi az, ami ellenérzést váltott ki belőlünk.
Miután befejeztük a második kört is, a titkár és a csoporttagokból megválasztott relátor egy 2000 karakteres szöveget fogalmazott meg, amelyet először a kiscsoportnak mutattak be, majd miután mindannyian egyetértettek, az előadó nyilvánosan is előadta azt három percben. Az előadások után szabad felszólásokra került sor. Ezt követően újra elolvastuk a szövegünket, és kiegészítettük a többiek véleményével, beszámolóival.
A Szentatya a szinóduson töltött idő körülbelül felében velünk volt, leginkább az általános közgyűléseken volt jelen. Az utolsó, szombati délután 15.30-kor kezdődött és 21.15-kor ért véget.
Érdekes volt a sokszínűség. Minden kontinensről, sok országból, minden katolikus rítusból érkeztek résztvevők, és láthattuk, hogy mennyire különbözőek vagyunk, mégis mindannyian Isten népét alkotjuk. Az afrikaiak például felvetették a poligámia kérdését. Miközben mi a kiüresedő templomokról beszéltünk, egy afrikai püspök arról számolt be, hogy annyi ember jön a szentmisére, hogy nem férnek el a templomban, és sátrakat kellett építeniük a templom mellé. Ázsiában és Afrikában sok a hivatás is. A brazilok és általában a dél-amerikaiak sokat dolgoznak a világiakkal. Mivel az állam anyagilag egyáltalán nem támogatja őket, a hívekre támaszkodnak, akiknek segítségével templomokat újítanak fel, sőt építenek, megszervezik a hitoktatást ott, ahová a pap nem jut el, mivel a hívek száma több tízezer is lehet. Vannak országok, ahol nem lehet misszióról beszélni, mert ott a misszió szorosan kapcsolódik a gyarmatosítás gondolatához, egy régi történelmi szakaszhoz, amely szenvedést és kizsákmányolást jelentett az ottani közösségek számára.
Fontos, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk csupán elméletileg megtanulni. Tanulnunk kell a tapasztalatból is. Vagyis a szinóduson való részvétel által megtanultuk, mi a szinodalitás, mit jelent a közösség. Minden csoportban fontos volt a tisztelet és a bizalom. A szinodalitás megköveteli a megtérést. Sokat imádkoztunk ezért a szinódusért. De bíztunk-e valóban az ima erejében? Meg kell erősítsük a hitünket.
Sokszor hallott szakkifejezés volt a Szentlélekben való párbeszéd. Ez nem csak egy spirituális beszélgetés, hanem a Szentlélekben való lét. Azt jelenti, hogy az Ő szellemében vagyunk, teret adunk a közöttünk lévő Szentháromságnak. Ez egy gyönyörű kihívás. A párbeszéd egyben elkötelezettséget, odaadást is jelent.
Hallottunk néhány szép tanúságtételt is, amelyek lelkileg gazdagítottak minket. Egy iraki nővér például elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt a muszlimok megölték a papjukat. Ő és még egy másik személy egy gyógyszertárban dolgozott. A tragédia után ugyanolyan szeretettel szolgálták az ottani muzulmánokat. Ők ezt észrevették, és azt mondták neki: – Mi megöltük a papotokat, és ti mégis kiszolgáltok minket. Ez a magatartás megérintette a muzulmánokat. Néhányan közülük meg akartak keresztelkedni. Titokban megkeresztelkedtek, és titokban, hét közben járnak templomba, illetve járulnak a szentségekhez, hiszen keresztényként minden nap kockáztatják az életüket.
Minden, amiről a szinóduson beszéltünk, a misszióért van, azokért az emberekért, akik még nem találkoztak Jézussal, vagy nincs kapcsolatuk az Egyházzal. Mert ha nem értjük meg egymást, ha nincs bennünk tisztelet, ha nincs bennünk szeretet, akkor mit akarunk nekik nyújtani? Mit valósított meg közöttünk Isten, hogyan változtatott meg minket?
Köszönöm, hogy meghallgattak. Segítsük egymást, hogy szinodális módon éljünk, hogy meghallgassuk egymást, hogy átjárjon bennünket az egymás iránti tisztelet és bizalom, és hogy élő kapcsolatunk legyen Jézussal!”

A temesvári Püspökség sajtóirodája