A zömében a hegyvidéki főesperesség területén, Krassó-Szörény megyében élő bánsági németek évente megtartott kulturális rendezvénysorozata keretében idén október 10-én, vasárnap 10 órakor Pál József Csaba megyéspüspök a nándorhegyi templomban mutatott be szentmisét. Koncelebrált Ciocian Călin helyi plébános és Bakó László püspöki titkár. A Főpásztort a szentmise kezdetén német nyelven a nándorhegyi közösség lelkipásztora és Erwin Josef Țigla, a Hegyvidéki Németek Demokrata Fórumának elnöke üdvözölte.
A szentmise végén Erwin Josef Țigla elnök átnyújtotta egyházmegyénk püspökének a Német Kulturális Napok emlékplakettet, emlékérmet és az ez alkalomból kibocsátott speciális bélyegzővel ellátott elsőnapi borítékot. Emlékérmet és borítékot adományoztak továbbá Ciocian Călin helyi plébánosnak, Bakó László püspöki titkárnak és Călin Claudiu Sergiu egyházmegyei levéltárosnak. A liturgia zenei szolgálatát a helyi templomkórus látta el Dana Chitiga Celebrarea karvezető irányításával. A szentmisén résztvevő híveknek kötelező volt a járványügyi óvintézkedések (szájmaszk viselése, biztonsági távolság) betartása. A liturgiát követően a plébánia udvarán lévő közösségi teremben a „Resicabánya: az iparosodás 250. évfordulója” elnevezésű képzőművészeti kiállítás megnyitójára került sor.
(Foto: Nelu Florea, Demokratisches Forum der Banater Berglanddeutschen & Episcopia Romano-Catolică de Timișoara // Astrid Weisz, Radio Temeswar – Ihre Sendung in deutscher Sprache // Imi Bone)