November 19-22. között az újszentesi sportcsarnokban zajlott az az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat A magyarországi szakmai tudás gyarapodásának elősegítése az egészségügy területén a Kárpát-medence szomszédos országaival elnevezésű uniós pályázata keretében valósult meg. A több erdélyi települést érintő projektben a MMSZ partnere a Romániai Máltai Szeretetszolgálat volt, romániai projektkoordinátora pedig Székely Róbert, a szervezet munkatársa. A szűrővizsgálat egy általános állapotfelmérést – súly, magasság, vérnyomás, EKG-vizsgálat, az ujjbegyből vett vérmintából vércukor-, koleszterin-, trigliceridszint, vérsűrűség – szemészeti (látásélesség, szemnyomás, szemfenékvizsgálat), valamint gyermekortopédiai vizsgálatokat és tüdőszűrést foglalt magában. (Ez utóbbit a temesvári Victor Babes Járványkórházban végezték, ahová el is szállították a jelentkezőket.) A projekt egyik célja, hogy felmérje a lakosság körében előforduló betegségek gyakoriságát és súlyosságát, illetve az összesített adatokból hosszú távú egészségügyi tervek készítésének támogatása.
Mint azt a Romániai Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei elmondták, idén Nagyenyeden, Felsőbányán, Marosszentgyörgyön, és utolsó állomásként Újszentesen szervezték meg ezt az egészségügyi programot, amelybe szakemberek és önkéntesek mintegy hatvanan kapcsolódtak be Romániából és az anyaországból. Újszentesre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kilenc tagja érkezett. Az újszentesi program szervezésébe a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiája és újszentesi csoportja, a helyi római katolikus plébánia és Máthé Lajos plébános, valamint a polgármesteri hivatal, illetve Miklós Árpád alpolgármester is aktívan bekapcsolódott.
Az újszentesi sportcsarnokban az egyes egészségügyi pontokat úgy állították fel, hogy a jelentkezők fennakadás nélkül vehessenek részt az egyes vizsgálatokon, miután pedig a szakorvos kielemezte a kapott eredményeket, a kijáratnál még egy fontos értéket számoltak ki és vezettek rá az illető személy adatapjára, amely a cukorbetegség kockázatára figyelmeztet. Ezt követően az adatlapot beszkennelték, így a vizsgálatok során összegyűlt információk alapján lehetővé válik az általános egészségügyi felmérés. Az itt töltött négy nap alatt több mint 1500 személy vett részt a szűrésen.
Újságírói kérdésre válaszolva Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára elmondotta: ami a szervezést, illetve a résztvevők számát illeti, az újszentesi program is megfelelt az elvárásoknak. – Talán amivel kicsit a többiek fölé emelkedik, az a meglepő vendégszeretet és nyitottság, amit a polgármesteri hivatal, az iskolaigazgató, kultúrházigazgató és a plébános részéről itt tapasztaltunk, akik mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat és jól tudjuk végezni a munkánkat. Az a legfontosabb, hogy segítsünk képet nyújtani az emberek egészségi állapotáról és úgy látom, hogy ezt megtettük. Segítettünk. Ez a mi küldetésünk, ez a mi szolgálatunk a közösségek felé, amit a máltai jelmondatunk fényében vállalunk. A szűrőprogram jövő áprilisban Kolozs megyében, ősszel pedig Arad megyében folytatódik – tájékoztatott Tischler Ferenc főtitkár.
Az egymásra figyelés, az önzetlen segítségnyújtás szép megnyilvánulásának lehettek tanúi és haszonélvezői az Újszentes és Temesvár környékén élők az elmúlt napokban. Hasznos és kedves ajándék volt ez sokak számára, különösen így, karácsony idején…









