Húsvét nyolcadában, április 22-én, egy összetartó, imádságos lelkületű zarándokcsoport utazott Gyulafehérvárra. Indulás előtt a zarándokokat a temesvár-józsefvárosi templomban Szilvágyi Zsolt plébános áldotta meg. A híveket az erdélyi főegyházmegye székhelyére Miklós Csaba majlátfalvi plébános, mint kedves lelki vezető és Puskás Attila lelkipásztor, a resicabányai Szentháromság templom plébánosa kísérte el. Az alábbiakban Erdei Ágota beszámolója olvasható:
A zarándoklatok alkalmával a mindennapi élet gondjai helyett, az ima által, a belső énünkre figyelhetünk, arra, amit igazából keresünk: életcélt, nyugalmat, boldogságot, Istent. Imáinkat, a dicsőséges Rózsafüzér titkait az egyéni szándékok mellett, a háború megszűnéséért ajánlottuk fel.
A gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmise után, idegenvezetőnknek köszönhetően, megtekinthettük Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a kertet, ahol házi őrizete idején sok időt töltött, és a palota udvarán lévő egészalakos ülőszobrát. Bejártuk az érseki palota egyházművészeti kiállítását, majd a Szent Mihály székesegyházat.
Várbeli sétánkon a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum épületének érintésével, láthattuk a Batthyáneum épületét is, melyről megtudtuk, hogy sok ezer kötet, kézirat, kódex és ősnyomtatvány őrzője.
A hazafelé vezető úton Miklós Csaba plébános úgy fogalmazott, hogy ez a zarándokcsoport egy szent közösség, amelyben egymásért imádkozunk, egymást bátorítjuk.
Puskás Attila plébános kiemelte, hogy az Úr a középpontja a csoportnak. – A zarándoklatok megtanítanak egymással élni, testvérekké válni, mint egy családban. Az Úr Jézustól lelki „műveltséget” kapunk, ami segít megküzdeni az élet nehézségeivel. A zarándoklat azt jelenti, hogy együtt indulunk Isten felé – fogalmazott a plébános.
Ez a csoport első alkalommal 2009-ben, zömében temesvári hívekkel, Máriapócsra zarándokolt, majd 2014-ben aradiakkal és zimándújfaluiakkal kiegészülve mára már 69 zarándokúton vehetett részt. Nagyon szépen köszönjük az atyáknak, hogy elkísértek és szavaikkal bátorítottak, valamint a szervezők, Káfony Mária és Kozma Matild fáradhatlan munkáját. Reméljük, hogy még sokáig zarándokolhatunk együtt.





