Kedves Paptestvérek! Kedves Hívek!
Úgy néz ki, hogy ezekben a napokban gyakrabban kell megszólalnunk.A koronavírussal kapcsolatos civil és egyházi rendelkezéseket kezeljétek teljes komolysággal, különös figyelemmel a Püspökkari Konferencia március 11-i, és a Temesvári Egyházmegye március 12-i közleményére! A helyzet napról-napra változik, figyeljük az esetleges szükséges újabb intézkedéseket!
Frissítés és újabb pontosítások végett még a következőkről rendelkezünk a Temesvári Egyházmegye számára.
1. Ahol számíthatnak arra, hogy több mint százan vesznek részt a szentmisén,
- – ha lehetséges, hirdessenek meg még egy szentmisét a nap folyamán, hogy a közösség egy része azon vehessen részt.
- – Ha alkalmasabbnak látják, használják ki a szombatesti misézés lehetőségét.
- – Ha egyik sem megoldható, ideiglenesen helyezzenek hangerősítést a templomon kívülre, hogy a hívek onnan követhessék a szentmisét.2.Már jeleztük a szentmisék rádión vagy TV-n való követés lehetőségét, főleg idősebbeknek, betegeknek. A körlevél végén, újra közlöm ezeknek elérhetőségét, egy-két frissítéssel.3. A járvány idejére mellőzzük a szentmisén a kézfogást és a nyelvre való áldozást. Ez javaslat. Kérjük a papokat, hogy ezt kellőképpen magyarázzák meg a híveknek.
4. Úgyszintén mellőzzük a szenteltvíztartókat, gyakrabban használjanak a szentmisén Aspergest (szenteltvízzel való meghintést).
5. Amíg iskolaszünet van érvényben, fel kell függeszteni a plébániai hittanórákat, ifjúsági órákat és más közösségi összejöveteleket. A lelkipásztorokat és hitoktatókat kérem, tartsák továbbra is interneten keresztül a kapcsolatot a fiatalokkal és általában a hívekkel, főleg a rászorulókkal, hogy hitükben megerősítsék őket.
6. Arra kérem, hogy a koronavírussal kapcsolatosan hivatalos helyről informálódjanak, hogy elkerüljék a pánikkeltés csapdáját, vagy a könnyelmű hozzáállást. Hivatalos információkat a 0800 800 358 számról lehet kérni.
7. Egyre több intézmény leállította az ügyfélfogadást. Ebben az irányban nekünk is lépnünk kell. Arra kérek mindenkit, hogy a járvány idején, püspöki hivatalunkkal az ügyintézést, amennyiben lehet, bonyolítsák le telefonon, vagy interneten keresztül. Személyesen csak az interneten és telefonon nem intézhető sürgős, vagy nagyon személyes dolgaikat intézzék.
8. Kérem, hogy a szentmise egyetemes könyörgései között legyen egy-két invokáció, amelyben a jelenlegi helyzethez kérjük Isten segítségét. Ezen közlemény végén található minta.
Ha minden erőnkkel megtesszük a magunk részét ezekben az óvintézkedésekben is, bízhatunk abban, hogy a Jóisten ezt a mostani helyzetet is javunkra fogja fordítani. (vö. Róm 8, 28)
+ Pál József Csaba egyházmegyés püspök
Szentmise-közvetítések magyar nyelven:
A. NAPI SZENTMISE:
- Mária Rádió Erdély
- Miserend: hétfő, szerda, péntek – 18:00 óra; kedd, csütörtök, szombat – 08.00 óra, vasárnap délelőtt és délután.
- Hallgatható interneten: http://www.mariaradio.ro/elo-adas/
- Magyar Katolikus Rádió
- Miserend: hétköznap reggel 8 óra, vasárnap de. 11 óra.
- Hallgatható interneten: https://www.katolikusradio.hu/
- Szent István Rádió – Eger
- Miserend: hétköznap reggel 8 óra, vasárnap de. 11 óra.
- Hallgatható interneten: https://onlinestream.live/?search=szent+istvan
B. VASÁRNAPI SZENTMISÉK a fentiek mellett:
1. DunaWorld – március 15-én –19:00 órakor
2. Duna TV – március 22-én, 29-én, április 5-én 10:00 órakor
3. Csíksomlyói Kegytemplom
• Minden vasárnap 10:30-tól, YouTube-közvetítés: https://www.youtube.com/channel/UChrkbh0y4ut-mELoCTRPR_Q
4. Kolozsvári ferences templom
• Vasárnap: 9:00 és 12:00 órától (és kedden: 8:00 és 18:00 órától) YouTube- közvetítés: https://m.youtube.com/channel/UC4T35PmK5ZPK6p00K5J4ioQ
5. Több helyi plébánia Facebook-oldalon vagy a YouTube csatornán közvetíti direktben a szentmiséket már március 15-től. Ezt is lehet ajánlani.
Minta egyetemes könyörgések invokációjára:
Imádkozzunk a világi és egyházi hatóságokért, hogy hatékony intézkedéseket hozzanak az emberek védelmére és a vírushullám megzabolázására!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Imádkozzunk a betegekért: Isten adjon erőt nekik és családtagjaiknak ahhoz, hogy legyőzzék a kórt és átvészeljék a nehéz pillanatokat!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Imádkozzunk az orvosokért és az ápolókért, akik közvetlenül gyógyítják ezt a betegséget: adjon nekik az Isten nagy bátorságot, egészséget és bölcsességet a betegekkel való munkában!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Te rugăm Doamne, ca Tu care ești Medicul suprem și Salvatorul nostru, să dăruiești vindecarea Ta tuturor celor afectați de pandemia actuală, mângăiere celor suferinzi, tărie cadrelor medicale și păstrează-ne pe toți în grija ta de Tată și sub protecția Ta sfântă!
Te rugăm Doamne, ca prin puterea și îndurarea Ta cea mare, oprește răul care se răspândește în lumea noastră, eliberează-ne de boală, de frică și mai ales de păcat și întoarce-ne inima spre Tine, ca să Te putem lăuda cu recunoștință și reverență toată viața
Die Fürbitte kann im Gottesdienst verwendet oder als Gebetszettel aufgelegt werden.
Beten wir für alle Menschen, die am Corona-Virus erkrankt sind: für alle, die Angst haben vor einer Infektion,
für alle, die sich nicht frei bewegen können,
für die Ärztinnen und Pfleger, die sich um die Kranken kümmern, für die Forschenden, die nach Schutz und Heilmittel suchen, dass Gott unserer Welt in dieser Krise seinen Segen erhalte.
(Stilles Gebet)
Allmächtiger Gott, du bist uns Zuflucht und Stärke,
viele Generationen vor uns haben dich als mächtig erfahren, als Helfer in allen Nöten.
Steh allen bei, die von dieser Krise betroffen sind, und stärke in uns den Glauben, dass du dich um jede und jeden von uns sorgst. Darum bitten wir durch Christus, unseren Herrn.
Za zdravlje svih oboljelih od koronavirusa, za snagu zdravstvenim djelatnicima i svima odgovornima u borbi s ovom pandemijom, da našu Domovinu i cijeli svijet poštediš trpljenja i smrti, a ispuniš nadom u pobjedu života, molimo Te.





