Ezt a beszámolót talán nem kellene a rossz felemlegetésével kezdeni. Valahogy így: az új típusú koronavírus-járvány megakadályozta … nem tette lehetővé… nem adott alkalmat arra, hogy… Hanem inkább így: a sok nehézség ellenére nagyobb lett az összefogás, többet tanultunk a technika terén, megtanultunk örvendeni az apró sikereknek, a mindennapi kis „jó”-nak is.
Természetesen a tény attól tény marad: az új típusú koronavírus-járvány megakadályozta, hogy 2020-ban Budapesten több tíz- vagy százezer résztvevővel megtartsák az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ezért azt idén őszre halasztották. Pedig a szervezők rengeteget készültek, a honlapjuk (https://www.iec2020.hu/hu) folyamatosan újabb, érdekesebb információkkal, tudnivalókkal várta az érdeklődőket, és készültek a résztvevők is: fizikailag és lélekben egyaránt.
„Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki hangolódást segíti az a programsorozat, amelynek keretében a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyék hitoktatói minden hónap első csütörtökjén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térben. A szentségimádást a püspökök vezetik, az egyes alkalmakat pedig más-más egyházmegye, illetve a főegyházmegye más-más kerületének hittantanárai, iskolai hitoktatásban részt vevő papjai, az ottani teológiai líceumok/osztályok tanárai és a diákság szervezi. Egy-egy alkalom előkészítésébe és lebonyolításába közel félszáz hitoktató és diák kapcsolódik be. Ők az énekválasztásban, a bibliai rész felolvasásában, az ahhoz kapcsolódó elmélkedés írásában és felolvasásában, valamint a könyörgések megfogalmazásában és felolvasásában vállalnak szerepet” – jelent meg a hittan.ro honlapon 2021. január 28-án a kezdeményezés beharangozója, és az imalánc azóta egyre több láncszemmel gyarapodik. A nagyváradi és a szatmári egyházmegyék, valamint a gyulafehérvári főegyházmegye után június első csütörtökjén, Úrnapja ünnepén a temesvári egyházmegye csatlakozott az online szentségimádáshoz. Az imákat, elmélkedéseket magyar, román és német nyelven az egyházmegyei katekétikai központ, Kocsik Zoltán lelkipásztor, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója és az iskola hittantanárai készítették elő, a résztvevő lelkipásztorok, tanárok, szerzetesek és a több mint harminc tanuló a Püspökség, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum, a Bartók Béla Elméleti Líceum, a Nikolaus Lenau Elméleti Líceum, a majláthfalvi plébánia, valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnázium képviseletében közel ötven helyről kapcsolódtak be az online felületre.
A szentségimádási alkalom előkészítése közös gyűléssel kezdődött, amelyen részt vett a kezdeményezés egyik fő szervezője, dr. Ozsváth Judit, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára. A megbeszélést követően a temesvári résztvevők tőle kapták meg a Trello-táblát, amely felületre könnyen fel lehetett tölteni az online imaalkalom „forgatókönyvét”. A technikai megvalósításban Bakó László püspöki titkár, Váncsa Csaba Temesvár II – gyárvárosi segédlelkész, a püspökség sajtóirodájának vezetője és Cosmina Iovanovici informatika tanár segédkezett. A szentségimádás a temesvári Püspökség Facebook oldalán és YouTube csatornáján volt követhető, illetve ott visszanézhető.
(Szöveg és fotó: a Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodája)







