Idén augusztus 25-én, második alkalommal került sor a marosi főesperesség fiataljai számára szervezett ifjúsági táborra, melyet Pécskán rendeztek meg. A tábor témája: „A fiatal a rulett terméke vagy Isten tervének gyümölcse?”.


A nap a pécskai római katolikus templomban szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba temesvári megyés püspök celebrált, és amelyen a marosi főesperesség lelkipásztorai, valamint temesvári papok koncelebráltak. József püspök az isteni gondviselésről beszélt a fiataloknak – Isten gondoskodik mindenről, amit teremtett, ezért rólunk is gondoskodik.
A püspök azt mondta a fiataloknak, hogy „SEMMI sem a véletlen műve. AZ ÉLETBEN MINDEN CÉLLAL TÖRTÉNIK!” – Nyitottnak kell lennünk arra, hogy beengedjük Istent az életünkbe, és hagynunk kell, hogy az isteni gondviselés velünk és bennünk működjön – mondotta a főpásztor. A szentmisét a pécskai gyermekkórus énekei tették ünnepélyesebbé.
A nap programja a pécskai bivalyfarmon folytatódott, ahol Dumitru Dániel, Temesvár II. gyárvárosi plébános üdvözölte a jelenlévőket, majd Bukovics Erika-Mária schönstatti nővér játékkal nyitotta meg a tábort.
Az előadásokat magyar nyelven Erika-Mária nővér, román nyelven Dumitru Dániel plébános tartotta. Előadásukban mindketten Isten gondviseléséről beszéltek. „Az isteni gondviselés nem „bébiszitter”: Isten nagyon jól ismer minket, és tudja, hogy mire vagyunk képesek. Szent Ágoston azt mondja, hogy meg kell tennünk, amit megtehetünk, és aztán kérnünk kell Istentől a segítséget ahhoz, amit nem tudunk megtenni. De nem szabad csalnunk. Ha mi nem tesszük meg a magunk részét, akkor ne várjuk el Istentől, hogy megtegye a maga részét (…) Semmi sem véletlen, a véletlenek valójában Isten módszere arra, hogy munkálkodjon az életünkben!” – fogalmazott Dániel atya, aki a hivatásról és az Isten csapatába való meghívásunkról is beszélt: – „Isten minket is meghív a csapatába. Meghív téged…. a neveden szólít, hogy játssz a csapatában. Jézus ma meghív minket: KÖVESS ENGEM! Vagyis, hogy az ő odaadó tanítványai legyünk. Nem rajongónak, hanem MUNKATÁRSAInak kell lennünk!”


Ebéd után a fiatalok bemutatták kiscsoportos munkájukat: egy szituációs játékot, amelyet az előadás alapján találtak ki,l. A délután játékokkal zárult.
A fiatalok ezúton is köszönetet mondanak a szervezőknek: a temesvári ifjúsági pasztorális irodának Dumitru Dániel atyának és Erika-Mária nővérnek, Király Árpád arad-ségai plébánosnak, a helyi plébánosnak és a résztvevő papjaiknak. Végül, de nem utolsósorban Pál József Csaba temesvári megyés püspök úrnak, aki időt szakított arra, hogy részt vegyen az egész napos programon.

A temesvári Püspökség sajtóirodája