A temesvári egyházmegyében évek óta sok római katolikus hívő a templomban, hálaadó szentmisével zárja le az óesztendőt, és ugyancsak a templomban szentmisével vagy szentségimádással kezdi az új évet.
December 31-én, szombaton délután 6 órakor a temesvár-belvárosi Szent Katalin plébániatemplomban Pál József Csaba megyés püspök hálaadó szentmisét mutatott be. A liturgián koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, plébános, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Király Árpád főesperes, arad-ségai plébános, Jäger Béla esperes, temesvár-újkissodai plébános Filip Dorin Gyula esperes, csáki plébános, Toman Zoltán lelkipásztor, aki jelenleg a Szentszék Államtitkárságának szolgálatában áll, Szabó Tiberiu temesvár-józsefvárosi segédlelkész, és Hajdú József ny. plébános, továbbá Rudolf Constantin Cocriș diakónus vállalt szolgálatot. A szentmise zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista látta el.
A szentmise kezdetén a főpásztor hangsúlyozta: – Legfőképpen azért adok hálát Istennek, hogy ebben az évben is mellettünk volt. Ezt az utat, ezt az évet velünk együtt akarta végigjárni. Adjunk hálát Istennek a körülöttünk lévő embertársainkért is. Személyesen én külön köszönetet mondok a munkatársainkért, az egyházmegye munkatársaiért.
Jäger Béla esperes, plébános homíliáját az idő és az örökkévalóság párhuzamára építette. –  Új eszendő virrad az emberiségre. Jövő ilyenkor, egy ehhez hasonló estén vajon hányan leszünk még életben? Mi fog történni az új 2023-as évben ezzel a világgal, amelyben élünk, mi lesz a sorsunk? Mit kívánjunk magunknak a jövőre? Gazdagságot és dicsőséget vagy egészséget és tiszteletet? Mindez nem sokat jelent. Csupán egyetlen dolog örökérvényű: hinni Krisztusban – fogalmazott a szónok.
A szentmise végén Pál József Csaba megyés püspök szentségi áldásban részesítette a híveket és minden jelenlévőnek kegyelemmel teli, Istentől megáldott új esztendőt kívánt.
A 2023-as év első napján 10 órai kezdettel a Püspökség kápolnájában Pál József Csaba megyés püspök szentmisét celebrált, majd a hívek 17 óráig az Oltáriszentség előtt imádkozhattak.
Homíliájában a főpásztor kiemelte: – Az evangéliumban arról olvasunk, hogy még a pásztorok is képesek voltak hirdetni Isten Igéjét. Tegyük fel azt a kérdést, amit sokan feltesznek ezekben a napokban: mit hoz az új év? Nem tudjuk, mit hoz az új év, de nem is ez a lényeg. Ami számunkra lényeges, az, hogyan viszonyulunk ahhoz, amivel az új évben szembe kell néznünk. Mi lesz a reakciónk, a válaszunk mindarra, amit tapasztalni fogunk? Lehetek az elégedetlen, dühös, felháborodott, vagy lehetek a béke és az öröm hirdetője, mint a pásztorok.
A szentségimádás végén a megyés püspök elmondotta, hogy január 5-én 17 órakor a temesvár-belvárosi Szent Katalin templomban gyászmisét mutat be az elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa lelki üdvéért.

A temesvári Püspökség sajtóirodája