A hétvégén ismét kellemes élményben volt része a TEKMEK csapatának, amely nem volt más, mint a KELET (Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója). A KELET-et 13. alkalommal rendezték meg február 10-12. között ezúttal Debrecenben.
A KELET-re Budapestről, Győrből, Pécsről, Veszprémből, Szegedről, Egerből, Miskolcról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Temesvárról, Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Csíkszeredáról érkeztek egyetemi lelkészek és egyetemista fiatalok, körülbelül 120-an voltunk.
Mi, TEKMEK-esek, pénteken indultunk Temesvárról, nagy jókedvvel, és útközben már hangolódtunk, imádkoztunk, beszélgettünk hitbéli témákról, és persze énekeltünk is. Megérkezve Debrecenbe, sikerült részt vegyünk az esti dicsőítésen. Másnap a szentmise után elkezdődtek a programok, és kezdett körvonalazódni bennünk, mit is foglal magába a KELET. Ez a találkozó minden évben más katolikus egyetemi lelkészség által kerül megrendezésre, és lehetőséget ad arra, hogy az országban vagy a határon túl működő  egyetemi lelkészségekhez tartozó fiatalok találkozhassanak.
A nap folyamán izgalmas kérdések vetődtek fel, interaktív és vidám programok által nyitottuk ki szívünket és elménket a találkozó üzenete felé. De mi is volt az üzenet? A találkozó mottója az volt, hogy ,,Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9,6).  Egy olyan kérdés ez, ami nagyon aktuális a fiatalok számára, hiszen útkeresésben vagyunk, ami megannyi kérdést rejt magában. Istent kérjük nagyon sokszor, hogy vezessen minket, hogy mutassa meg melyik a mi utunk, mert sokszor nem is tudjuk mi lenne a helyes vagy a megfelő döntés számunkra. De lehet itt is van előttünk a válasz. Istennel együtt élni, vele járni azt az utat, amit eltervezett nekünk, ebben segít nekünk a közösségünk és a kiváló lelki vezetőink, mert így sokkal jobban tudunk egyensúlyozni az élet kötéltáncán.
Szó volt az egyházban történő szinodális folyamatról is, aminek célja, hogy mindenkit megszólítson és megvalósuljon egy közös előrehaladás és gondolkodás. Megfogalmazódott többször is, hogy mi fiatalok, kell megtaláljuk a helyünket az egyházban, és érezzük magunkénak ezt a közösséget. Van helyünk és feladatunk is mindebben, és igen meg kell szólalni, mert a mi gondolataink is nagyon fontosak az egyház életében. Erre szolgáltak azok a feladatok is, amikben ki lehetett nyílvánítani a véleményünket, miközben egyre haladtunk mélyebb témák felé.  Mindeközben úgy hiszem, hogy a Szentlélek lengte körül ezt a közösséget. Annyi érdekes véleményt és meglátást hallhattunk. Jó megtapasztalni mások szemszögét is. Délután fakultatív programokon is részt vettünk, amik mind nagyon jók voltak. Este pedig farsangi bálra került sor, aminek igazán jó hangulata volt.
Ismét olyan szívmelengető volt együtt megélni ezeket a pillanatokat, testben és lélekben is egyszerre feltöltődni.
Vasárnap pedig a szentmise adott lezárást ennek a találkozónak. Úgy hiszem, hogy mindenki eltudott hozni valamit magával. Az ilyen találkozók mindig adnak egy új löketet a további úthoz, egy olyan lelki töltetett, ami megerősíti a hitünket.
Ha jellemeznem kéne ezt a hétvégét egy szóval akkor, az a HÁLA lenne. Hiszen hazafelé tartva az úton mindannyiunk imájába ott szerepelt a ,,hálás vagyok’’ és a ,,köszönöm’’.  Hála a jó Istennek, hogy ezt is megélhettük együtt a TEKMEK-kel, és a lelki vezetőinknek is, akik mindig ott vannak mellettünk.

Makai Mercedes