Folytatva bérmaútját a temesvári egyházmegyében, Pál József Csaba megyés püspök június első napján az Arad megyei Nagyiratos közösségét kereste fel, ahol 26 fiatal már több hónapja készült a második szentség felvételére. A szentmisén koncelebrált Király Árpád kanonok, marosi főesperes, arad-ségai plébános, György Zoltán aradgáji plébános, Máthé Lóránd kisiratosi plébános és Bakó László helyi plébános.
– Szeretettel köszöntjük Püspök urat Nagyiratoson! A fiatalok mindvégig kitartottak, rendszeresen jártak a felkészítőkre. Kérem Püspök urat, hogy imádkozzon értük és részesítse őket a bérmálás szentségében – mondotta bevezetőjében Bakó László plébános.
A jelenlévőkhöz intézve szavait a főpásztor arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak közösen: – Szívesen imádkozom a fiatalokért, de kérem, hogy imádkozzunk mindannyian együtt. Októberben, amikor részt vettem a római szinóduson, háromszázhatvanöt személy volt jelen, közülük háromszázan püspökök voltunk, és az egész egyház imádkozott értünk. Éreztem a Szentlélek erejét ott a sok imádság hatására. Ma is így történik: akik ma itt megtöltötték a templomot és olyan szépen énekeltek, a fiatalok és a lelkipásztorok is, ha együtt imádkozunk, akkor megnyílik a szívünk, hogy befogadjuk a Szentlelket. Kérjük most mindannyian, hogy a Szentlélek szálljon le ezekre a fiatalokra, de újítsa meg kegyelmét bennünk is.
A liturgia keretében a közösség lelkipásztora bemutatta a bérmálkozókat és tanúsította, hogy a fiatalok megfelelő hitoktatásban részesültek és kellően előkészültek a második szentség felvételére. – Tudjátok-e, hogy a Szentlélek mit művel bennetek? – intézte a kérdést a fiatalokhoz a szertartás keretében a főpásztor, amelyre a bérmálkozók a következőt válaszolták: – A Szentlélek megerősít és megszentel minket, hogy hitünket állhatatosan megvalljuk, és hogy hitünk szerint éljünk. Miután Pál József Csaba püspök imában kérte a Szentlélek kiáradását a bérmálkozókra, a fiatalok bérmaszüleik kíséretében a főpásztor elé vonultak, aki homlokukat megkente a szent krizmával, a következő szavak kíséretében: „Vegyétek a Szentlélek ajándékának jelét”.
A szentmise zenei szolgálatát a plébánia kórusa végezte Andó Tibor kántor vezetésével. „Szentlélek jöjj, lobogó láng, Szentlélek jöjj, a világ vár. Szentlélek jöjj, viharos szél, Jöjj, áradj szét.” – énekelték a fiatalok.
Végezetül a kisvarjasi, a nagyvarjasi és a nagyiratosi közösség képviseletében négy fiatal mondott köszönetet az egyházmegye püspökének, aki főpásztori áldásban részesítette a jelenlévő híveket.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: Ardelean Denis















