Ferenc pápa továbbra is a vatikáni Szent Márta-házban lábadozik a kétoldali tüdőgyulladásból, amellyel a Gemelli-klinikán kezelték, derül ki a Szentszéki Sajtóiroda közleményéből.
Szerző: Christopher Wells
Ferenc pápának továbbra is jó a hangulata, és az általános egészségi állapota stabil – derül ki a Szentszéki Sajtóiroda legfrissebb tájékoztatásából.
A Szentatya egészségi állapotáról szóló legfrissebb jelentés szerint, amelyeket a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni ismertetett, Ferenc pápa vérvizsgálatainak eredménye normális értékeket mutat, és a nemrégiben készült mellkasröntgenfelvétel is a tüdő állapotának javulását mutatta.
Ferenc pápa folytatja az orvosai által előírt különböző terápiákat. Mozgása, légzése és hangja is további javulást mutat. A magas áramlású oxigént főleg éjszaka, továbbá szükség esetén alkalmazzák– mondotta Bruni.
A Szentatya az íróasztala mellett ülve dolgozik, és minden reggel szentmisét celebrál a Szent Márta-ház második emeleti kápolnájában.
A Sajtóiroda szerint Ferenc pápa nem fogad látogatókat, viszont továbbra is találkozik az egészségügyi személyzettel, valamint legközelebbi munkatársaival.
Bruni bejelentette, hogy szerdán nem lesz általános audiencia, azonban, ahogyan az elmúlt hetekben is történt, a Vatikán most is közzéteszi az általános kihallgatásra írt katekézis szövegét.
A Szentatya nem lesz jelen ezen a hétvégén a betegek jubileumi zarándoklatának központi programján, viszont az ez alkalomból celebrált szentmisére homíliát ír. A vasárnapi Úrangyala imára vonatkozó rendelkezéseket várhatóan a következő, április 4-re, péntekre tervezett sajtótájékoztatón közlik.
A Sajtóiroda szerint egyelőre korai lenne találgatásokba bocsátkozni a pápa részvételéről a nagyhét szertartásain.
Forrás: www.vaticannews.va/en







