Az albanói délelőtti szentmisét követően a pápa a Castel Gandolfo-i Apostoli Palota kapujából imádkozta el a déli Úrangyala imádságot. Előtte mondott beszédében arra buzdított, hogy mindig maradjunk hűek az igazsághoz a szeretetben.
Vertse Márta – Vatikán
Ára van annak, hogy az igazságnak megfelelően cselekedjünk, mivel vannak, akik a hazugságot választják. Mi ne válaszoljunk bosszúval az erőszakra, hanem folytassuk jótetteinket még a szenvedést okozók javára is – buzdított rá a pápa.
Jézus előre jelzi tanítványainak, hogy küldetése „ellentmondás jele”
Kedves Testvéreim, szép vasárnapot kívánok! – köszöntötte a híveket XIV. Leó pápa. A vasárnapi evangéliumi szakaszt elemezve megállapította, hogy egy kihívást jelentő szövegről van szó (vö. Lk 12,49-53), amelyben Jézus erőteljes képekkel és nagy nyíltsággal azt mondja tanítványainak, hogy küldetése, és egyben követői küldetése is nem rózsás, (nem csupán „rózsák és virágok”), hanem „ellentmondás jele” (vö. Lk 2,34). Az Úr így jelzi előre, hogy mivel kell majd szembenéznie, amikor Jeruzsálemben ellenségesen fogadják, letartóztatják, kigúnyolják, megverik, keresztre feszítik, amikor elutasítják a szeretetről és az igazságosságról szóló üzenetét, amikor a nép vezetői kegyetlenül válaszolnak prédikációjára. Egyébként sok olyan közösség, amelyekhez Lukács evangelista fordult írásaival, ugyanezeket tapasztalta – jegyezte meg a pápa. Utalt az Apostolok Cselekedeteire, miszerint békés közösségek voltak, amelyek arra törekedtek, hogy korlátaikkal együtt a lehető legjobban megéljék a Mester szeretetszolgálatának üzenetét (vö. ApCsel 4,32-33), és mégis üldöztetést szenvedtek.
A jó olykor kemény ellenállásba ütközik
Mindez arra emlékeztet bennünket, hogy a jó nem mindig talál pozitív fogadtatást, mert olykor szépsége bosszantja azokat, akik nem fogadják el. Aki jót cselekszik, az végül kemény ellenállásba ütközik, erőszakot és jogtalanságot is el kell szenvednie. Ára van annak, hogy az igazságnak megfelelően cselekedjünk, mert a világban vannak, akik a hazugságot választják, és az ördög, ezt kihasználva, gyakran próbálkozik, hogy megakadályozza a jók cselekedeteit – mutatott rá a pápa.
Maradjunk hűek az igazsághoz a szeretetben
Jézus azonban arra hív minket, hogy az Ő segítségével ne igazodjunk ehhez a szemlélethez, hanem folytassuk jó cselekedeteinket a saját javunkra és mindenki, még a szenvedést okozók javára is. Az erőszakra ne válaszoljunk bosszúval, hanem maradjunk hűek az igazsághoz a szeretetben. Erről tesznek tanúságot a vértanúk, akik vérüket ontják a hitért, de mi is, más körülmények között és eltérő módon, tudjuk követni példájukat – tanította XIV. Leó pápa.
Gondoljunk például milyen árat kell fizetnie egy jó szülőnek, ha egészséges alapelvek szerint akarja nevelni a gyermekeit. Előbb vagy utóbb „nemet” kell mondania, néha ki kell javítania őket, és ez szenvedést okoz majd számára. Ugyanez vonatkozik egy tanárra, aki helyesen akarja oktatni diákjait, egy szakemberre, egy szerzetesre, egy politikusra, akik őszintén akarják betölteni küldetésüket, és mindenkire, aki arra törekszik, hogy következetesen gyakorolja felelősségeit az evangélium tanításai szerint. Antióchiai Szent Ignác ezzel kapcsolatban, miközben Róma felé tartott, ahol vértanúságot szenvedett el, ezt írta e város keresztényeinek: „Nem akarom, hogy az emberek előtt legyetek kedvesek, hanem Isten előtt” (Rómaiakhoz írt levél, 2,1), és hozzátette: „Számomra szebb Jézus Krisztusban meghalni, mint uralkodni a föld határáig” – idézte a vértanú püspököt XIV. Leó pápa, majd ezekkel a szavakkal zárta beszédét: „Kérjük együtt Szűz Máriát, a Vértanúk Királynőjét, segítsen nekünk, hogy minden körülmények között Fia hűséges és bátor tanúi lehessünk, és nyújtsunk támaszt azoknak a testvéreinknek, akik ma a hitük miatt szenvednek”.
Az Úrangyala elimádkozása után XIV. Leó pápa köszöntötte a Castel Gandolfo-i Apostoli Palota előtti Szabadság téren összegyűlt híveket. Imáikat kérte a háborúk megszüntetéséért és a béke előmozdításáért.
A pápa mindenekelőtt közelségét fejezte ki Pakisztán, India és Nepál lakosságának, akiket heves árvizek sújtottak az elmúlt héten. A Szentatya imádkozik az áldozatokért és családtagjaikért, valamint mindazokért, akik emiatt a katasztrófa miatt szenvednek.
XIV. Leó pápa ezután imára buzdított, hogy sikeresek legyenek a háborúk megszüntetését és a béke előmozdítását célzó erőfeszítések. Imádkozzunk azért, hogy a tárgyalások során mindig a népek közjava álljon az első helyen.
A Szentatya örömmel állapította meg, hogy ebben a nyári időszakban számos kulturális és evangelizációs kezdeményezés zajlik, amelyek arról tanúskodnak, hogy az evangélium iránti szenvedély ösztönzi a kreativitást minden korosztályú csoport és egyesület körében. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek és mindazoknak, akik részt vesznek ezeken az eseményeken.
A jelenlévő csoportok közül megemlítette többek között a kerékpárral érkezett véradókat, valamint a Szent Antal ferences nővéreket és áldását adta a lengyelországi zarándokseregre, akik a Piekary Śląskie Mária-kegyhelyet keresték fel.
Itt emlékeztetünk rá, hogy 1983-ban Szent II. János Pál pápa a Katowice melletti kegyhely, a Piekary Szűzanya kegyképének a karitatív szeretet és a társadalmi igazságosság Anyja címet adományozta.
Forrás: www.vaticannews.va/hu, www.vaticannews.va/hu, www.vaticannews.va/de







