A Magyar Katolikus Lexikonban a védőszent címszó alatt a következő olvasható: „védőszent, patrónus, patróna: szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik és akinek védelme alá tartozik általában a kolostor vagy a település.” A templom címe (latinul titulus ecclesiae) pedig: „isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is.”

„Item Paulus de Kakot solvit III. grossos” – ez a bejegyzés szerepel az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzékekben a Kakot nevet viselő plébániáról, amely a Temesi főesperességhez tartozott (De Archidyaconatu Timisiensi). Akkoriban egy Paulus nevű pap szolgált itt, aki három garassal járult hozzá az elnyomott keresztények megsegítéséhez a Szentföldön. Több évszázaddal később ennek a középkori településnek a helyén jött létre Orczyfalva község, amely nagyjából félúton fekszik Temesvár és Arad között. A Sajtóiroda kérdésére válaszolva Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános elmondta, hogy idén a román, magyar és német nemzetiségű hívekből álló közösség november 9-én, 16:00 órakor tartja a Szent Hubertus tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. A szentmisén az Ad Patrem férfikórus énekel, Denis Moldovan, a temesvári Szent Katalin templom orgonistája vezetésével. A plébános meghívására a búcsús szentmise főcelebránsa P. Cristian Tiba OFMConv lesz.

Történelmi mozaik
Borovszky Samu történész „Magyarország vármegyéi és városai – Temes vármegye” (1896–1914) című munkájában így ír: „Orczyfalva az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség. Házainak száma, 564, lakosaié 2161, akik leginkább németajkúak és róm. kath. vallásúak. A középkorban a mai Orczyfalva helyén Kakat (Kokoth) nevű helység feküdt, a melynek első nyomaira 1318-ban akadunk, a mikor Kokaachi Miklós fia András, szomszéd birtokosként szerepel. A helység előfordul az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben is. A hódoltság alatt a helység elpusztult. Az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen Kokot alakban, lakatlan helyként van feltüntetve. A II. József császár alatt történt harmadik német telepítéskor e pusztán a temesvári igazgatóság 209 új házat építtetett s azokba 1784–86-ban 200 németországi családot telepített, 1785-ben pedig belföldi németekét. A község ekkor báró Orczy József főispán után az Orczyfalva nevet nyerte. A róm. kath. templom 1809-ben épült. Van itt két takarékpénztár, temetkezési egylet, Ortmann János gőzmalma és villanytelepe, Eipert Flórián és Társai gőzmalma és Rabong Miklós szalmahüvelygyára.”
Elke Hoffmann, Peter-Dietmar Leber és Walter Wolf „Das Banat und die Banater Schwaben – Städte und Dörfer” című könyvének 5. kötetében Orczyfalváról a következők olvashatók: „Orczyfalva telepeseinek körülbelül egyharmada Lotaringiából származott, mintegy egynegyede a Bánságból, a fennmaradó rész pedig Saar-vidék (6%), Rajna-vidék–Pfalz és Württemberg (5%), valamint Elzász, Bajorország és Magyarország között oszlott meg. (…) Orczyfalva a kezdetektől önálló plébánia volt. Az első plébános már a betelepítés évében megkezdte szolgálatát. A szentmiséket eleinte az iskola épületében tartották. Csak 1809-ben kapott a falu templomot (építész: Anton Schmidt). A templom védőszentje Szent Hubertus (november 3.). A temető legismertebb sírja Fidel Teufel telepesé, aki a homokkőből készült egyszerű kereszt tanúsága szerint Schwalldorfból, Rottenburg am Neckar közeléből származott, és 1827-ben, 60 éves korában temették el itt.” A német közösség családkönyvében („Familienbuch der deutschen Gemeinde Orczydorf”), amelyet Gertrude Adam és Anton Peter Petri szerkesztett, a következőket említi: „1785. június 20-án báró Orczy László, aki akkoriban a Temesi Kamarai Adminisztráció elnöke volt, levelet intézett Christovich Imre csanádi püspökhöz, amelyben hat újonnan alapított falu számára kért papokat — köztük Orczyfalvára is. A kérés hamar teljesült, és 1785 szeptemberében Adalbert Moehrle atya megkezdte szolgálatát Orczyfalván. (…) A templomot remetei Kőszeghy László püspök szentelte fel, és védőszentként Szent Hubertust választották. (…) A 19. századi templomról részletes leírás található az 1838. május 28-án kelt latin nyelvű „Visitatio canonica” dokumentumban. A püspöki vizitációt Lonovics de Krivina püspök végezte, a terjedelmes jelentést pedig Ignaz Fabry kanonok készítette: «A templom szilárd anyagokból épült („ex solidis materialibus”), és egy tornya van. A templom és a torony zsindellyel van fedve. A belső tér boltozott, a szentélyt pedig a közösség költségén festették ki.»”

Szent Hubertus oltalma alatt
A keresztény szentek életét bemutató Acta Sanctorum hagiográfiai gyűjteményben, amelyet jezsuita szerzetesek szerkesztettek, és 67 fólióformátumú kötetben több mint 60 000 oldalon tárgyalja a szentek életét, a novemberi kötetben több legenda is olvasható Szent Hubertusról. A fejezet bevezetőjében ez áll: „Szent Hubertusról, arról a híres Maastrichti vagy Liège-i püspökről, akinek oltalmát immár évszázadok óta oly nagy bizalommal – és a közvélekedés szerint oly szerencsés eredménnyel – szokták kérni a katolikus hívek Belgiumban, különösen a szomszédos vidékeken, a veszett kutyák harapása nyomán gyakran fellépő szörnyű betegség ellen, sok emlék maradt fenn, de nem mindegyik fogadható el egyformán biztosként. (…) Elsőként tehát egy kortárs életrajz kínálkozik, sőt, egy olyan személy tollából, aki a szent tanítványa vagy közeli ismerőse volt, együtt élt vele, jelen volt halálánál, temetésénél, sőt néhány évvel később az első testkiemelésénél is. Bárcsak olyan alapossággal gyűjtötte és írta volna le a boldog férfiú hosszú püspöki szolgálatának minden egyes tettét és eseményét, mint amilyen bőbeszédűen ecsetelte erényeit és dicsőítette őt. Mégis, e munkájából az a hasznunk származik, hogy legalább néhány fontos vonás megmaradt, amelyekre biztonsággal támaszkodhatunk Szent Hubertus korának és egyes más részleteinek meghatározásakor. Ez az életrajz eddig csak abból a másikból volt ismert, amelyet nem sokkal 825 után, Walcaudus liège-i püspök kérésére, az akkori időkben igen neves egyházi író, Jonas Aurelianensis állított össze az előző alapján” – olvasható az Acta Sanctorum-ban.
A legendákból, illetve a Magyar Katolikus Lexikonból a következőket tudhatjuk meg Szent Hubertusról: Lüttichi Szent Hubert (†Tervueren, Németalföld, 727. máj. 30.): püspök. Szent Lambert püspök tanítványa és 703-ban vagy 705-ben utóda a maastrichti püspökségben. Egyházmegyéje területén az utolsó pogányokat is megtérítette. 717 vagy 718. XII. 24-én Szent Lambert ereklyéit Maastrichtből Liége-be vitette át. Élete utolsó hónapjaiban egy horgászaton megsebesült, betegen még elindult egy templomszentelésre, de útközben meghalt. Testét a liége-i Szt Péter-templomban temették el. 743-ban fölnyitott sírjában épen találták testét. 825-ben ereklyéit átvitték az andoge-i (Ardennek) apátságba, melyet hamarosan róla neveztek el. A 12. században készült arany ereklyetartóját 1568. X. 15-én egy lázadás alkalmával elpusztították. Tisztelete Északnyugat-Európában terjedt el. Szent Hubertus, a vadászok és erdőmunkások védőszentjének tisztelete e vidékre feltehetően a Rajna–Pfalz tartományból származó német és francia telepesek révén érkezett. Az orczyfalvi templom főoltárának festményén Szent Hubertus püspöki öltözetben látható, kezében pásztorbottal, bal oldalán pedig egy szarvas jelenik meg, agancsai között ragyogó kereszttel. A legenda szerint felesége halála után Hubertus a hegyekben vadászott, amikor egy szarvassal találkozott, amelynek agancsai között egy lebegő kereszt jelent meg. Ez az élmény mélyen megrázta, megtért, és visszavonultan, remeteként élt a hegyekben. Miután püspökké választották, az egyházmegye székhelyét Liège-be helyezte át, ahol megkezdte egy katedrális építését. Erre utal a festmény jobb oldalán, a háttérben látható félig kész épület. A művet egy „Hemlein” nevű festő készítette, akiről azonban további adatok nem ismertek.

Meghurcolva a hitért
Orczyfalva plébániájához és közösségéhez szorosan kapcsolódik Bittenbinder György plébános és esperes, akit a kommunista hatóságok letartóztattak. Hetényi Varga Károly „Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában” című könyvének II. kötetében így ír: „Bittenbinder György atya 1887. április 20-án született Perjámon, és 1969. október 15-én hunyt el Orczyfalván. Szegeden kezdte gimnáziumi tanulmányait, Temesváron folytatta, itt végezte a teológiát is. 1911. június 29-én Glattfelder Gyula csanádi megyés püspök szentelte pappá. Káplán volt Kiskomlóson, Gyorokon, Törökbecsén. 1916-ban Csávosra helyezték. 1926-tól haláláig Orczyfalva plébánosa. 1951. március 10-én éjszaka a román rendőrség az egyházmegye minden esperesét letartóztatta. Ekkor került Bittenbinder esperes a nagyenyedi börtönbe. Nevét említette rabtársai közül Harnisch Ernő ferences páter és Nischbach József kanonok. Utóbbi megjegyezte, hogy egy Ocnele Mari nevű helységben is együtt raboskodott Bittenbinder Györggyel. Szabadulásának időpontja nem ismert, de ez alig történhetett 1953. előtt, mivel rabtársai ebben az évben még a börtönben voltak vele. A későbbiek folyamán visszakerült Orczyfalvára.”
Bittenbinder atya neve a politikai fogolyként bebörtönzött papok nyilvántartásában is szerepel, amelyet Maria Angela Ureche idéz „The Oppressive Justice System and Priests Imprisoned in the Penitentiary of Aiud (1949–1952)” / „A represszív igazságszolgáltatási rendszer és a papok a nagyenyedi börtönben (1949–1952)” című munkájában (128. oldal, forrás itt). A szerző a következőket írja: „Az 1952-es nyilvántartás II. kötete 500 dossziét tartalmaz, amelyek közül 24 papra vonatkozik, egyikük elhunyt. A nevek között szerepel: Dumitrescu Petre, Vasilescu Petre, Gheorghescu Vasile, Dunca Ioan, Boieriu Valeriu, Goydacsy Adalbert, Niyhacher Iosif, Schiovartz Iosif, Kronter Ioan, Saschaber Ioan, Elssner Iosif, Kisezer Martin, Bittenbinder Gheorghe, Kilian Iosif, Bittenbinder Matei, Wilyung Mihai, Fodor Iosif, Pelesz Iosif, Schutz Blazius, Kleitsch Iosif, Bacoțiu Augustin, Viman Aurel, Riti Emil, Guțiu Gheorghe.”

További források
További információkért — a jelen anyagban idézett műveken és cikkeken túl — az érdeklődők gazdag könyv- és weboldal-választékból tájékozódhatnak. Például a Szent Hubertus Nemzetközi Rend hivatalos oldalán olvasható: „1695-ben Franz Anton Sporck osztrák–magyar gróf alapította a Szent Hubertus Rendet, hogy tisztelegjen a szent emléke előtt, valamint előmozdítsa a felelős vadászatot és a vadon élő állatok védelmét. Ez a rend ma is létezik, Szent Hubertus Nemzetközi Rend néven. Jelmondata: Deum Diligite Animalia Diligetes – Tiszteld Istent teremtményeinek tiszteletével.” További helyi információk elérhetők Orczyfalva község hivatalos honlapján.
Szent Hubertus oltalma alatt minden olvasó „vadásszá” válhat — nem trófeákra, hanem tudásra és hagyományokra vágyva. És mi lehetne méltóbb egy ilyen „vadászat” után, mint egy nyugodt pillanat egy pohár St. Hubertus gyógynövénylikőrrel, elkortyolva a szenvedéllyel, bátorsággal és az ősök hitének tiszteletével kutatók védőszentjének tiszteletére.

A temesvári Püspökség sajtóirodája