Az olaszországi Loppianóban működő Sophia Egyetemen, az Evangelii Gaudium Központ (CEG) online szinodális képzést indított „Gyakorlatok egy szinodális Egyházért” címmel. A kurzus célja, hogy tartalmi és gyakorlati eszközöket nyújtson a XVI. Püspöki Szinódus Közgyűlésének második ülésszaka után elfogadott Záródokumentum megvalósítási szakaszához.
A képzés megnyitójára 2025. november 3-án, 19:00 órakor került sor, és a program 2026. április 19-én zárul egy jelenléti és online műhellyel. A kurzus az alábbi témákat foglalja magában:

  • Új utak a szinodális gyakorlat felé 2025. november 3. – december 1. között, minden hétfőn 19:00 órától
  • A „facilitátor” szolgálata 2026. január 12. – február 23. között, minden hétfőn 19:00 órától
  • Facilitálási laboratórium – jelenléti és online formában 2026. április 17–19. között (külön regisztráció szükséges)

A megnyitón a jelenlévőket Dr. Declan O’Byrne tanár, a Sophia Egyetem rektora üdvözölte, aki többek között így fogalmazott: „A szinodalitás arra hív bennünket, hogy úgy tekintsünk az Egyházra, mint élő közösségre, mint Isten népére, ahogyan arra a II. Vatikáni Zsinat is emlékeztet. A valódi változás megtérést kíván — belső halált és feltámadást, a látás és cselekvés módjának megújulását. Nem elég módszereket tanulni. A konfliktusokat nem elkerülni kell, hanem felismerni mint Krisztus jelenlétének lehetőségeit. Az ellenállások nem akadályok, hanem olyan találkozások, amelyek átalakítanak bennünket. Nem vagyunk egyedül: Ugyanaz a Szentlélek, aki jelen volt Pünkösdkor, ma is velünk van.”
Az est első meghívottja Luis Marín de San Martín O.S.A. címzetes püspök, a Püspöki Szinódus Általános Titkárságának altitkára volt. Előadását „A megvalósítás szakasza a szinodális folyamat egészében” címmel tartotta, amelynek elején hangsúlyozta: „A szinódus azt jelenti, hogy együtt haladunk, együtt keressük az Úr jelenlétét életünkben, és azt vizsgáljuk, hogyan lehetünk olyan Egyház, amely valóban tükrözi azt, amit Jézus Krisztus népe és az egész világ számára meg akart valósítani. A szinodalitás tehát egy tapasztalat — az Egyház számára továbbra is elsődleges fontosságú, és soha nem zárul le.”
Az előadás végén Luis Marín de San Martín O.S.A. püspök több gondolatot emelt ki XIV. Leó pápa beszédeiből és homíliáiból, amelyek — ahogyan fogalmazott — „megvilágítják munkánkat ebben a megvalósítási szakaszban”:

  • A szinodalitás egy stílus, egy hozzáállás, amely segít, hogy valóban Egyházként éljünk.
  • A szinodális folyamat során a Szentlélek felébresztette az egyházi megújulás reményét.
  • A hivatkozási pont mindig az Evangélium, Isten Igéje.
  • Az Egyházban minden különbség ellenére arra kaptunk meghívást, hogy együtt haladjunk, és Krisztussal közösségben éljünk.
  • Csak ott, ahol jelen van a meghallgatás, születhet valódi közösség.
  • A szinodális út gyümölcse elsősorban az volt, hogy ösztönzést adott a különféle szolgálatok és karizmák megbecsülésére.
  • A szinodális Egyház missziós.
  • A szinodalitás szemléletté válik a döntéshozatali folyamatokban és a cselekvés módjaiban.

Az est második előadója Sr. Nathalie Becquart X.M.C.J., a Püspöki Szinódus Általános Titkárságának altitkára volt, aki röviden bemutatott több jó gyakorlatot, kiemelve, hogyan fejlődik a szinodalitás a világ különböző országaiban. „Számos országban már létrejöttek nemzeti szinodális bizottságok. Vannak egyházmegyék, amelyek — például Lengyelországban — úgy döntöttek, hogy kineveznek egy, a szinodalitásért felelős püspöki helynököt. Ausztráliában egy egyházmegye szinodális evangelizációs csapatot hozott létre. Az Elefántcsontparton egy egyházmegye tavaly és idén is a szinodalitást választotta a pasztorális év témájául.” Ezután Sr. Nathalie Becquart átfogó képet adott a szinodalitás teológiai és akadémiai képzéséről, például Szenegálban vagy az Egyesült Királyságban működő iskolák révén. Több példát hozott a kulturális és művészeti területről is, mint a zene, tánc, festészet, valamint az ökumenikus és vallásközi kezdeményezésekből. „Például az együtt éneklés is a szinodalitás egy formája” — fogalmazott az előadó.Giacomo Costa S.J., a Püspöki Szinódus Általános Titkárságának tanácsadója, videófelvételen keresztül küldte el előadását, mivel ezekben a napokban Mongóliában tartózkodik. Előadásának címe: „Irányvonalak a szinódus megvalósítási szakaszához”, és négy fő részt ölelt fel:A megvalósítási szakasz leírása és célkitűzései,
A résztvevők feladatai és felelősségei,
A XVI. Püspöki Szinódus Közgyűlésének 2024 októberében elfogadott Záródokumentumának alkalmazása,
A megvalósítási szakasz módszereinek és eszközeinek elemzése.
Dr. Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnöke, köszönetet mondott a Püspöki Szinódus Általános Titkárságának és a Sophia Egyetemnek a Evangelii Gaudium Központ képzései iránt tanúsított támogatásért és érdeklődésért. „Az elmúlt három évben több mint 600 személy vett részt a szinodalitásról szóló kurzusokon. A képzések célja az volt, hogy lehetőséget adjanak a szinodális út mélyebb megértésére, hogy aztán a résztvevők saját egyházmegyéikben és plébániáikon gyakorolhassák annak elveit és stílusát.”
Az előadó tanúságtételeket és konkrét példákat is megosztott arról, hogyan kapcsolódtak be a résztvevők ebbe az egyházi folyamatba.
Az esemény végén Maria do Sameiro Freitas, az Evangelii Gaudium Központ (CEG) igazgatótanácsának tagja és főtitkára bemutatta a képzés részletes menetét, és örömmel üdvözölte, hogy idén a képzés anyagai román nyelven is elérhetővé válnak.A képzés koordinátorai: Dr. Andrew G. Recepción, a Pápai Gergely Egyetem (Róma) professzora, Andrew Spiteri, facilitátor és tanácsadó.

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Forrás: www.sophiauniversity.org/en