A liturgikus képzés megalapozott voltának központi jelentőségét hangsúlyozta XIV. Leó pápa hétfőn, a liturgikus pasztoráció továbbképzés résztvevői számára tartott audiencián.
Beszédében XIV. Leó pápa emlékeztetett elődje, Ferenc pápa egyik központi törekvésére, miszerint a liturgia teológiai jelentése ne csupán néhány akadémikus számára legyen hozzáférhető, hanem minden hívőnek. Ugyanakkor szükségesnek tartotta a bibliai ismeretek fejlesztését azok számára, akik lektori feladatokat látnak el és a liturgia keretében szolgálnak; ide tartoznak a bibliai alapismeretek, a tiszta kiejtés, a válaszos zsoltár éneklésének képessége, valamint a közbenjáró imák megfelelő megfogalmazása – emelte ki a Szentatya.
„Az egyházmegyékben és a plébániákon valóban szükség van ilyen képzésre, és fontos, hogy ott, ahol még nem létezik, bibliai és liturgikus kurzusokat indítsanak. A Pápai Liturgikus Intézet kvalifikálhatná ezeket a kurzusokat, hogy segítse a részegyházakat és plébániaközösségeket Isten szavának tanításában” – hangsúlyozta XIV. Leó pápa. Az intézet a római Szent Anzelm bencés főiskolához tartozik. A Szentatya ebben az összefüggésben konkrétan a hétköznapokra és ünnepnapokra szóló olvasmányjegyzék szövegeinek magyarázatára, valamint egy keresztény és liturgikus bevezetőre gondolt, amely segítené a híveket abban, hogy „szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt” (vö. Sacrosanctum Concilium, 48).”

Kettős küldetés
„A liturgikus képzés a szinódus és az azt követő út központi törekvése” – hangsúlyozta XIV. Leó pápa a Pápai Liturgikus Intézet továbbképzése résztvevőinek, amely számos egyházmegyei felelőst vonzott a liturgikus pasztoráció területéről.
XVI. Benedek pápa kívánságának megfelelően az Intézet „lelkesedéssel folytatja szolgálatát az Egyházban, teljes hűséggel a liturgikus hagyományhoz és a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformhoz, a Sacrosanctum Concilium irányelvei és a Tanítóhivatal megnyilatkozásai szerint” – fogalmazott a Szentatya, utalva XIV. Benedek pápának az intézet alapításának 50. évfordulóján elhangzott beszédére. Ugyanakkor az olyan kezdeményezések, mint a mostani kurzus, megvalósítják az Apostoli Konstitúció Veritatis gaudium által megfogalmazott képzési feladatokat, például a szolgálattevők és hívek képzését, hogy felkészüljenek lelkipásztori és liturgikus szolgálatukra – hangsúlyozta XIV. Leó pápa. Felszólította, hogy a „jó kezdeményezéseket” újítsák meg, ugyanakkor „új módszereket” is dolgozzanak ki. Már számos előrelépés történt, de még mindig sok a tennivaló – ismerte el a Szentatya.
Emellett egészen konkrét cselekvési útmutatásokat is adott: az egyházmegyék liturgikus pasztorációs hivatalainak biztosítaniuk kell a klérus és a hívek folyamatos liturgikus képzését, támogatniuk kell a liturgikus szolgálatokat és csoportokat, valamint elő kell segíteniük a liturgia méltó, érzékeny és közösségformáló ünneplését – közölte a pápa.
„Számos plébánián léteznek liturgikus csoportok is, amelyeknek együtt kell működniük az egyházmegyei bizottsággal. Egy csoport tapasztalata – még ha kicsi is, de jól motivált, és a liturgia előkészítésével foglalkozik – annak a közösségnek a kifejeződése, amely ápolja, előkészíti ünnepléseit, és a plébánossal összhangban teljesen megéli azokat.” Ezáltal elkerülhető, hogy túl sok feladat nehezedjen a plébános vállára, miközben „csak kevesen felelősek az énekért, az Ige hirdetéséért és a templom díszítéséért” – mondotta a Szentatya.

Kompetens személyek megnyerése
„Az idők folyamán sajnos néhány ilyen csoport annyira összezsugorodott, hogy szinte eltűntek, mintha elveszítették volna identitásukat” – fejezte ki aggodalmát a pápa, aki ehhez a megállapításhoz egy felhívást is kapcsolt: „Szükséges azon munkálkodni, hogy az egyházi életnek ez a területe ismét vonzóvá váljon, és megnyerni a hozzáértő, vagy legalábbis az ilyen szolgálat iránt érdeklődő személyeket.”
XIV. Leó pápa további szempontokat is felvetett, amelyek a „zsolozsma előmozdítását”, a „népi vallásosság ápolását”, továbbá a meglévő és újonnan építendő templomok esztétikai és liturgikus minőségére való odafigyelést érintették. A záró áldás előtt a Szentatya azt kívánta a résztvevőknek, hogy ne csak ismereteiket mélyítsék el, hanem megújult energiával térjenek vissza egyházközségeikbe, hogy ott „új lendülettel” folytathassák „liturgia szolgálatában végzett pasztorális tevékenységüket”.

Forrás: www.vaticannews.va/de, www.vaticannews.va/ro