A MEDICI’S Alapítvány és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem (UVT) 2025. december 4-én, csütörtökön, 18:00 órától az Egyetem Aula Magnájában szervezte meg a „Bánság értékei – múlt, jelen és jövő. Tíz évszázadnyi történelem, innováció, spiritualitás és kulturális identitás” című konferenciát. Ezt követően került sor az „Encyclopædia Bannatica. Bánság értékei – A kezdetektől az Osztrák Császárságig” című könyv első kötetének bemutatójára, amely a régió 110 kiemelkedő személyiségének életét és munkásságát mutatja be. Az eseményen meghívottként jelen volt Pál József Csaba, megyés püspök.
Ahogyan a kötet előszavában is olvasható, illetve az eseményen maga a szerző, dr. Adrian Bădescu, a temesvári Medici’s Klinikák alapítója, társtulajdonosa és menedzsere is hangsúlyozta, „A Bánság nem csupán történelmi régió – hanem lelkiállapot. Egy világ a világok között. Egy hely, ahol a határok nem elválasztanak, hanem összekötnek. Ahol a történelem nem nyomaszt, hanem inspirál. Ahol az emberek nem pusztán lakosok, hanem hidak a kultúrák között. (…) A Bánságot nehéz egyetlen mondatba sűríteni. Sőt, egyetlen kötetbe sem lehet – ezért született meg trilógiaként ez a munka. Ez a történelmi régió nemcsak folyók és hegyek találkozásánál fekszik, hanem sorsok, kultúrák és hagyományok összefonódásánál is. A Duna és a Maros, a Tisza és a Kárpátok között a Bánság egyszerre volt kapu és fal. Volt hadszíntér, az innováció műhelye, híd Nyugat és Kelet között, de mindenekelőtt egy egyedülálló multikulturális civilizáció bölcsője Európa ezen részén. Aki figyelmes szemmel tekint a Bánságra, nem csupán földrajzi, hanem mélyen spirituális térséget fedez fel. Egy összetett, mégis koherens identitású régiót. Egy helyet, ahol románok, németek, szerbek, magyarok, zsidók, horvátok és csehek nemcsak egymás mellett, hanem egymással éltek. Innen fakad ennek az enciklopédiának az összetettsége és varázsa: nincs egyszerű sors, nincs olyan személyiség, amelyet egyetlen meghatározásba könnyen be lehetne zárni.”
A 300 személyiség portréját, amelyek az enciklopédia három kötetében helyet kapnak, Sorin Bijan képzőművész, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári filiájának tagja készítette. A szerkesztői csapat tagjai: Adriana Babeți irodalomkritikus, regényíró és esszéista, Ioan Hațegan történész, a Román Akadémia fő kutatója, valamint Robert Șerban író, újságíró és szerkesztő. Az esemény moderátorai Robert Șerban és Tania Stavilă-Țunaș voltak.
A konferencia zenés mozzanattal kezdődött, majd az előadás meghívottai bemutattak néhány személyiséget az „Encyclopaedia Bannatica” első kötetéből.
Dr. Marilen Pirtea egyetemi tanár, a Nyugati Tudományegyetem rektora Boldog Temesvári Pelbárt ferences szerzetesről (Pelbartus de Themeswar, XV–XVI. század) beszélt, aki prédikációs kötetek szerzőjeként tette ismertté Temesvár nevét Nyugat-Európa kulturális világában. Ioan Selejan temesvári román ortodox érsek, bánsági metropolita Partosi Új Szent József életét és munkásságát mutatta be. Pál József Csaba megyés püspök két elődjének életéről és szolgálatáról értekezett: Szent Gellért, az egyházmegye első vértanú püspöke (977–1046), valamint Krivinai Lonovics József püspök (1793–1867), akit később egri és kalocsai érsekké is kineveztek, de egyik széket sem foglalta el, ugyanakkor ő alapította meg Temesvár első egyetemét.
Dan Dubină akadémikus, a Román Akadémia Temesvári Fiókjának elnöke Andrei Mocioni és Vincențiu Babeș életéről beszélt. Dr. Octavian Crețu egyetemi tanár, a „Victor Babeș” Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora a neves bakteriológust, Victor Babeșt mutatta be. Dominic Fritz, Temesvár polgármestere Török Jánosnak, a Bega-parti város egykori polgármesterének életét és munkásságát ismertette. Dr. Otilia Hedeșan egyetemi tanár a nagyszentmiklósi születésű Emilia Lungu-Puhallo újságíró és tanítónő alakját hozta közel a hallgatósághoz. Végül Cornelia Micicoi, Temes megye prefektusa George Dobrin, Krassó-Szörény megye első román prefektusának tevékenységét ismertette.
A könyvbemutató keretében Adriana Babeți, Ioan Hațegan és Robert Șerban a szerzők alapos, figyelmes és átfogó munkáját méltatta, kiemelve e mű értékét a bánsági közösségek számára. Az „Encyclopaedia Bannatica” első kötetében a 110 személyiség között – Szent Gellért, Boldog Temesvári Pelbárt és Lonovics József püspök mellett – egyházmegyénk más kiemelkedő alakjai is szerepelnek: Adalbert von Falkenstein püspök, aki 1736-ban elhelyezte a temesvári Szent György római katolikus székesegyház alapkövét, Révai Miklós nyelvész, piarista szerzetes, aki Nagyszentmiklóson született, Nikolaus Lenau költő, Pesty Frigyes történész, az újaradi születésű Schlauch Lőrinc bíboros, nagyváradi püspök, valamint Franz Blaskovics általános helynök, a temesvári székeskáptalan nagyprépostja.

A temesvári Püspökség sajtóirodája