A karácsonyra való lelki felkészülés jegyében a temesi főesperesség fiataljai december 13-án, advent harmadik vasárnapját megelőző szombaton a temesvár-erzsébetvárosi plébánián gyülekeztek, hogy részt vegyenek a lelki programon, valamint a szentmisén, amelynek keretében meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját.
A program katekézissel kezdődött: román nyelven Francisc Lisi lugosi plébániai kormányzó, magyar nyelven Baum Péter diakónus szólt a fiatalokhoz. Mindkét katekézis központi témája a közösség, illetve a közösség tagjai közötti összetartás volt, ami a temesvári egyházmegye 2025–2026-os pasztorális évének vezérmotívuma is.
A román nyelvű csoportban a résztvevők először egy kosárból egy-egy kavicsot választottak, majd a bemutatkozást követően Francisc Lisi atyával interaktív beszélgetés keretében dolgozták fel a témát. A fiatalok következtetése az volt, hogy mindannyian több közösséghez tartozunk – család, iskolai osztály, sportcsapat, plébánia –, amelyek inkább struktúrákat jelentenek. A tagok közötti összetartás azonban szoros és erős kötelék, amelyet azonos erkölcsi értékek jellemeznek. A szentmise előtt a fiatalok az egyenként kiválasztott kavicsokat összegyűjtve keresztet formáltak az oltár előtt.
A magyar fiataloknak bevezetésként Baum Péter diakónus az első keresztény közösségekről beszélt, amelyekről a Szentírásban ez olvasható: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.” (ApCsel 4,32). Ezt követően minden résztvevő kiválasztott egy érzést, értéket jó tulajdonságot vagy erényt, amellyel gazdagíthatná a közösséget – például jóság, figyelmesség, bátorság, csapatmunka, béke, nyugalom, bizalom, szeretet, megértés, megbocsátás, kitartás stb. A csoport tagjai közötti kapcsolatot egy gombolyagnyi fonal jelképezte, amelyet egymásnak adtak tovább a jelenlévők.
A katekézis után műhelyfoglalkozások következtek, ahol a fiatalok és gyermekek karácsonyi díszeket készítettek.
Az összejövetel szentmisével zárult, amelyet a Jézus Szentséges Szíve-plébániatemplomban Pál József Csaba megyés püspök mutatott be. A szentmisén koncelebráltak a fiatalokkal együtt érkezett papok: Kocsik Zoltán atya, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános, Barazsuly István SDS, a vendéglátó közösség plébánosa, Francisc Lisi lugosi plébániai kormányzó, Gabriel da Costa SDS, temesvár–erzsébetvárosi káplán, valamint Branko Duma temesvár–józsefvárosi káplán. A szentmise zenei szolgálatát a templom kórusa és a temesvár–józsefvárosi plébánia „Szeretet-hangok” ifjúsági kórusa végezte.
– Az advent harmadik vasárnapjának előestéjén vagyunk, amelyet az öröm vasárnapjának nevezünk. Meggyújtottuk a harmadik gyertyát is, a rózsaszínűt a koszorún – mondotta homíliájának kezdetén a főpásztor, majd így folytatta: – Advent folyamán mindannyian készülünk, egyesek lemondásokkal vagy böjttel, hogy befogadjuk Őt, aki eljön. Most pedig örülünk Jézus jelenlétének, örülünk, mert meghívott minket, hogy közösségben legyünk Vele. Kedves fiatalok, ti hogyan látjátok azokat, akik nem ismerik Krisztust? Mit keresnek, és mit nem találnak meg? Talán nem tudják, hogy az igazi szeretet Jézustól ered. A szentmise előtt beszélgettem néhányotokkal, és két szép tanúságtételt hallottam. Egyesek elmondták, hogy amikor meghallották, hogy ma önkéntesek segítenek, már reggel csatlakoztak ehhez a csapathoz, ami nagyon szép dolog. Amikor megéljük a hitünket, két lehetőség közül választhatunk: állhatatosak maradunk, vagy kompromisszumot kötünk. Azt mondják, hogy a világ gonosz, háborúk, családi viszályok, korrupció vesz körül minket. De ne feledjük, hogy ezekben a helyzetekben is lehet keresztényi életet élni. A rossz dolgok alkalmat és lehetőséget kínálnak arra is, hogy tanúságot tegyünk Krisztusról.
A szentmise végén Kocsik Zoltán lelkipásztor köszönetet mondott Pál József Csaba temesvári püspöknek, hogy bemutatta a szentmisét és hogy időt töltött a fiatalok körében, továbbá Barazsuly István atyának, a házigazda közösség plébánosának a vendégszeretetért, valamint a fiatalokat kísérő papoknak, a szervezőknek, a nővéreknek és az önkénteseknek a munkájukért. A fiatalok többsége temesvári plébániákról érkezett – a Belvárosból, a Gyárvárosból, az Erzsébetvárosból és a Józsefvárosból –, de jöttek fiatalok Vingáról, Ótelekről és a filiáikból, valamint a Gerhardinum Líceumból is.
„Adventi hírnök, friss fenyőág, lobog már három gyertyaláng!” – énekeltek a fiatalok ezen a találkozón, amely a temesvár-erzsébetvárosi plébánia termeiben közös agapéval zárult, ahová minden résztvevőt szeretettel vártak.

A temesvári Püspökség sajtóirodája