XIV. Leó pápa közzétette februári imaszándékát, és arra hívja a katolikusokat, hogy vele együtt imádkozzanak azért, hogy minden szenvedő gyermekben felismerjük Isten arcát.
Devin Watkins írása
„Urunk Jézus, aki karjaidba vetted a kicsinyeket és gyengéden megáldottad őket, ma eléd hozzuk azokat a gyermekeket, akik gyógyíthatatlan betegségekkel élnek.”
Ezzel az imával kezdte XIV. Leó pápa havi Imádkozz a pápával videóüzenetét, amelyben a szenvedő gyermekekért imádkozik. A Szentatya emlékeztetett arra, hogy „törékeny testük” Jézus jelenlétének jele, és hogy mosolyuk a fájdalom közepette Isten Országáról tesz tanúságot.
„Kérünk, Urunk, hogy ezeknek a gyermekeknek soha ne kelljen nélkülözniük a megfelelő orvosi ellátást, az emberi és együttérző figyelmet, valamint egy olyan közösség támogatását, amely szeretettel kíséri őket.”
XIV. Leó pápa imádkozott a beteg gyermekek családjaiért, valamint gondozóikért és orvosaikért, és reményét fejezte ki, hogy a Szentlélek világosítsa meg döntéseiket, adjon nekik türelmet és gyöngédséget.
„Uram, taníts meg bennünket felismerni arcodat minden szenvedő gyermekben” – mondotta a Szentatya. „Tegye sebezhetőségük élővé bennünk az együttérzést, és indítson arra, hogy gondoskodjunk, kísérjünk és szeressünk konkrét, szolidáris tettekkel.”
Végül XIV. Leó pápa arra hívta a katolikusokat, imádkozzanak azért, hogy az Egyház képes legyen felkarolni a törékenységet, és vigasztalás forrásává váljon a szenvedés közepette.
Milliók imádkoznak a szenvedő gyermekekért
A februári imaszándékot kísérő videót a vatikáni Szent Pellegrino‑templomban rögzítették. A felvételen a pápa olyan gyermekek rajzait tartja a kezében, akik különféle betegségekkel küzdenek, és akiket a római Bambino Gesù Gyermekkórházban ápolnak.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente mintegy 400 000 gyermeket és fiatalt diagnosztizálnak rákkal, ami a gyermek- és serdülőkori halálozás egyik vezető oka.
Az ENSZ gyermekvédelmi ügynöksége, az UNICEF szerint világszerte több mint 2,1 milliárd 20 év alatti gyermek és fiatal szenved krónikus betegségektől vagy hosszú távú egészségkárosodástól. Évente mintegy 1 millió 20 év alatti gyermek hal meg ezek következtében.
Mint azt Cristóbal Fones atya, a Pápa Világméretű Imahálózatának igazgatója fogalmazott: „Reménnyel tölt el bennünket, hogy több mint 20 millió ember több mint 90 országban kapcsolódik be ebbe az imaszándékba. Ez azt jelenti, hogy ez a nehéz és kihívásokkal teli valóság megérinti a szívüket, és elmélyíti az elköteleződésüket.”
Leo pápa imája a gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő gyermekekért
Urunk Jézus,
aki karjaidba vetted a kicsinyeket és gyengéden megáldottad őket,
ma azokat a gyermekeket hozzuk eléd, akik gyógyíthatatlan betegségekkel élnek.
Törékeny testük a Te jelenléted jele,
és mosolyuk még a fájdalom közepette is Országod tanúsága.
Kérünk, Urunk, hogy soha ne nélkülözzék a megfelelő orvosi ellátást,
az emberi és együttérző figyelmet, és egy olyan közösség támogatását,
amely szeretettel kíséri őket.
Tartsd meg családjaikat a reményben, a fáradtság és bizonytalanság közepette,
és tedd őket a próbatételekben megerősödő hit tanúivá.
Áldd meg az orvosok, ápolók és gondozók kezeit,
hogy munkájuk mindig a tevékeny együttérzés kifejezése legyen.
Szentlelked világosítsa meg őket minden nehéz döntésben,
és adjon nekik türelmet és gyöngédséget, hogy méltósággal szolgálhassanak.
Uram, taníts meg bennünket felismerni arcodat minden szenvedő gyermekben.
Tegye sebezhetőségük élővé bennünk az együttérzést,
és indítson arra, hogy gondoskodjunk, kísérjünk és szeressünk
a szolidaritás konkrét gesztusaival.
Tégy bennünket olyan Egyházzá, amelyet Szíved érzései éltetnek,
és amelyet az imádság és a szolgálat mozgat;
amely tudja, miként kell felkarolni a törékenységet,
és a szenvedés közepette vigasztalás forrásává,
a remény magjává és az új élet hirdetőjévé válik.
Ámen.
Forrás: www.vaticannews.va/en







