A temesvári, csanádi és dettai esperesi kerületek plébániáiról érkezett papok 2026. március 10-én, kedden a temesvár-újkissodai plébánián főesperességi gyűlésen vettek részt, amelyet Jäger Béla helyi plébános szervezett.
A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet Vodila Szilárd buziásfürdői és bakóvári plébános mutatott be a három esperesi kerület jelen lévő papjaival együtt. A liturgia kezdetén Jäger Béla plébános köszöntötte az oltártestvéreit, és így fogalmazott: – A mai találkozó legyen számunkra, papok és jelen lévő hívek számára lelki felkészülés az Úr Jézus feltámadásának ünnepére. E szentmise keretében különösen is imádkozunk azokért a hívekért, akiket Isten ránk bízott.
A nap evangéliumi szakaszához, a Máté evangéliuma 18, 21–35-ből vett példabeszédhez kapcsolódva Vodila Szilárd atya homíliájában kiemelte: a nagyböjt arra hívja a hívő embert, hogy boruljon térdre Isten előtt, és fedezze fel újra: Isten irgalmából él. – Életünk drámája nem elsősorban az, hogy vétkezünk. A dráma az, hogy nem akarunk emlékezni a kapott kegyelemre. Amikor elfelejtjük, mennyit kaptunk, követelőzőkké, akár kegyetlenekké is válunk. Amikor elfelejtjük, mennyit bocsátottak meg nekünk, képtelenné válunk a megbocsátásra. Vajon megéljük-e mi Isten irgalmát? Jézus azt mondja: »ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének«. Nem azt mondja: az ellenségének, hanem: a testvérének. Léteznie kell egy alapvető testvériségnek. Mindannyian bűnös emberek vagyunk, és mindannyiunkat Krisztus a vérével váltott meg – mondotta Vodila Szilárd plébános.
A szentmise után Kocsik Zoltán atya, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója tartott előadást a keresztény nevelés fontosságáról a családban, a plébániákon és az iskolában. – A keresztény nevelés kiterjed az ember teljes személyiségére, értelmi, lelki, erkölcsi és társadalmi szinten. Ennek alapja a II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis dokumentuma. A családi nevelésben különösen fontos a szülők és nagyszülők hiteles példája. A gyermekek elsőáldozási felkészítésének kezdetén vagy a plébániai és iskolai hittanórákon az első nehézség, amellyel papként vagy hitoktatóként szembesülünk, az, hogy a család nem kifejezetten támogat minket. Bár a szülők beleegyeznek, hogy a gyermekek járjanak a felkészítőre, mégsem hozzák el őket, mert túl sok egyéb programjuk van, és nincs idejük Istenre.
Kocsik Zoltán atya beszélt a keresztény nevelésben szükséges kitartásról, még akkor is, ha a papok erőfeszítései kezdetben nem hoznak azonnali eredményt. Hangsúlyozta továbbá a papok és hitoktatók szerepét a nem felekezeti iskolákban, valamint a jó együttműködés fontosságát az iskola vezetőségével és a helyi önkormányzattal. – Ezekben az iskolákban találkozunk azokkal a gyermekekkel is, akik nem járnak templomba, így számukra csak az marad meg, amit ezeken az órákon hallanak. Újabban sokan lemondanak a hittanórákról; ez már-már divattá vált. Bár a hittan az oktatási kerettanterv része, a részvétel írásbeli kérelemhez kötött, így a tanulók bármikor visszaléphetnek.
A felekezeti oktatás terén a temesvári egyházmegyében működik a „Szent Orsolya” katolikus óvoda, amelyet teljes egészében a karánsebesi „Ferences Nővérek Kongregációja” Alapítvány tart fenn, a temesvári „Notre Dame” hosszított programú óvoda, amely a „Notre Dame” Óvodai Nevelési Egyesület keretében működik, valamint a temesvári Gerhardinum Líceum, amely óvodával, előkészítő, elemi, gimnáziumi és líceumi osztályokkal rendelkezik. – A Gerhardinum Líceum állami oktatási intézmény, és a Temesvári Egyházmegye védnöksége alatt működik. Fontos megemlíteni, hogy a helyi Polgármesteri Hivatal minden bentlakó diák számára fedezi a kollégiumi és étkezési költségeket, így a mi esetünkben is. Ez nagy segítség sok családnak és diáknak. Végeztem egy kis felmérést a szülők körében, és megkérdeztem tőlük, mi késztette őket arra, hogy ide írassák a gyermeküket. A legtöbben ezt válaszolták: a gyermek biztonsága. A fizikai, értelmi és lelki biztonsága. Ebben az iskolában a keresztény nevelés nem csupán tantárgy, hanem egy átfogó pedagógiai rendszer, amely a hitet, a kultúrát és az életet foglalja egységbe. Ha ma jellemezni szeretnénk a Gerhardinum Líceumot, a következőket mondhatjuk erről az oktatási központról: jóllehet a keresztény értékek veszélyben vannak, az iskola új evangelizációs utakat talál egy vallási szempontból közömbös, sőt olykor az egyházzal szemben ellenséges társadalomban. Így válik találkozási ponttá különböző felekezetek és nemzeti kisebbségek számára, valamint katolikus iskolává a katolikus diaszpóra felekezeti identitásának megőrzésére és előmozdítására – emelte ki Kocsik atya.
A találkozón jelen volt az iskola egyik tanulója is, aki a Gerhardinumban szerzett tapasztalatairól és ismereteiről beszélt.
Az előadás végén további lelkipásztori és adminisztratív témájú megbeszélésekre került sor, valamint ismertették a közelgő ifjúsági programokat.

A Temesvári Püspökség sajtóirodája