Március 12–15. között plébániai népmisszióra került sor a temesszlatinai Sarlós Boldogasszony templomban, amelyeket Francisc Lăcătuș atya, a nagyváradi Don Orione Központ igazgatója vezetett.
A népmisszió kezdetén március 12-én a hívek szentmisére gyűltek össze, amelyet Francisc Lăcătuș atya mutatott be. A missziók vezérgondolatát XIV. Leó pápa szavai képezték: „A béke mindannyiunkkal kezdődik: abban, ahogyan nézünk, hallgatunk és beszélünk másokról.”

Az első nap
Elmélkedésében, a Lukács evangéliumából (Lk 11,14–23) kiindulva, az atya arra hívta fel a figyelmet, hogy ügyeljünk jobban arra, hogyan tekintünk embertársainkra. Kiemelte, hogy nem a kritika, hanem a szelídség és gyengédség útján kell járnunk – és ez érvényes önmagunkra és másokra nézve egyaránt.
Emlékeztetett arra is, hogy életünkben sokszor kerülünk látszólag lehetetlen helyzetekbe. Ilyenkor különösen fontos Isten segítségét kérni, bízva abban, hogy Ő képes a lehetetlent is lehetővé tenni. Szimbolikus gesztusként a Szentírást az oltár elé helyezték, mint életünk térképét és iránytűjét, amely segít megőrizni a derűt és a helyes irányt hitünk útján.

A második nap
Március 13-án, pénteken a közösség a Keresztúti ájtatosság elimádkozásával kezdte a napot, amelyet a fiatalok és Francisc Lăcătuș atya vezettek. Ez a mély lelki elcsendesedés a bűnbánat útjára készítette elő a híveket, Krisztus szenvedésén elmélkedve és erőt kérve hitben, reményben és szeretetben.
A szentmisén, a Márk evangéliumából (Mk 12,28b–34) kiindulva, az atya az odafigyelés és meghallgatás fontosságát hangsúlyozta, mint a béke alapját. Mások meghallgatása a felebaráti szeretet egyik formája, hiszen első helyre tesszük az embertársunkat, ahogyan Jézus tanította.
A nap jelképe egy stólából formált szív volt, amelyet Francisc Craia hitoktató vitt az oltárhoz, a szeretetből fakadó szolgálat jelképeként.
A mise után a fiatalok katekézisen vettek részt, amelynek témája a megbocsátás volt, Máté evangéliuma (Mt 19,21–22) alapján. Példaként Szent Maria Goretti életét ismerték meg, aki megbocsátott saját gyilkosának. A katekézis végén minden fiatal imát mondott a világ békéjéért és a megbocsátás kegyelméért.

A harmadik nap
A nap Szentmisével kezdődött, amelyen a békéért és az egységért imádkoztak. Lukács evangéliuma (Lk 18,9–14) alapján az atya az alázat fontosságát hangsúlyozta, amely olyan szavakban nyilvánul meg, amik építik a közösséget és világosságot visznek a világba. A nap jelképe egy meggyújtott gyertya volt, amelyet Dorina asszony vitt az oltárhoz.
A program a gyermekek találkozójával folytatódott, ahol Carlo Acutis példáján keresztül a szentség és az imádság szépségét ismerték meg. A találkozó a Rózsafüzér elimádkozásával zárult a templom melletti Lourdes-i barlangnál.

Az utolsó nap
A népmisszió zárónapján szentmisét mutattak be Ószagyván és Temesszlatinán. János evangéliumának tanítására (Jn 9,1–41) alapozva az atya hangsúlyozta, hogy minden keresztény a keresztségben megkapta Krisztus világosságát, és arra hivatott, hogy maga is világosság legyen mások számára. A nap jelképe az oltárra helyezett rózsafüzér volt, a Krisztussal együtt mondott közös imádság jeleként.
A misszió napjain zajlott Francisc Craia hitoktató lelkigyakorlata is, az állandó diakónusi szolgálatra való felkészülés részeként, Lukács evangéliuma (Lk 9,1–6) alapján.
A szentmise végén az atya hálát adott a Jóistennek, a Boldogságos Szűz Máriának és minden egyes hívőnek a misszió szép és áldott lefolyásáért, és kifejezte vágyát, hogy visszatérhessen a temesszlatinai közösségbe.
A Jóisten bőséges lelki gyümölcsöket, békét és áldást adjon mindazok szívébe, akik részt vettek a plébániai misszióban.

(Francisc Lăcătuș atya)