„Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád,szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” – így írja le Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulását Máté evangéliumának 21. fejezete, illetve 5–9. verse. Megváltónk útja az ősi szent város felé, amely később a Golgotára vezető keresztúttal folytatódott, a húsvéti szent ünnepet megelőző nagyhét első napján, vagyis a virágvasárnapon ünnepelt szentmisében válik jelenvalóvá.
Március 29-én, virágvasárnap délelőtt 10.30 órakor Pál József Csaba megyés püspök végezte a barkaszentelés szertartását a Püspökség udvarán. – A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük. Most azért gyűltünk össze, hogy az egész Egyházzal lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ezek a barkaágak, amelyeket megáldunk, kifejezik vágyunkat, hogy Jézus a körünkben legyen, és hogy kövessük Őt. Induljunk most békében Jézus nyomában – fogalmazott a főpásztor.
A barkaszentelést követően a hívek körmenetben indultak a Szent György római katolikus székesegyházba, ahol a liturgia keretében idén Szent Máté evangéliumából a Megváltónk szenvedését és halálát leíró részletet Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista, Iustin Călin zenetanár, Cosmin Pelics temesrékasi kántor, valamint a Harmonia Christi két fiatal tagjának előadásában hallhatták az egybegyűltek.
A szentmise zenei szolgálatát a Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista vezette Exultate énekkar, valamint a Iustin Călin tanár által vezetett Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus tagjai látták el.
A megyés püspök homíliájában kifejtette: a Megváltó a magatartásával, a viselkedésével tanít minket a leginkább. – Jézus nem válaszolt az őt ért vádakra, nem kiabált, nem emelte fel a hangját saját védelmében. Szelíd maradt, mert a maga igazát a Mennyei Atyára tudta bízni. Nekünk annyit kell tennünk, hogy teljesítjük Isten akaratát, és elszántan járjuk azt az utat, amelyre Ő hív, és amelyet Jézus által mutatott meg nekünk – mondotta a főpásztor.
A következő napokban a hívek elkísérhetik Jézust a templomba, ahol „kiűzte onnan, akik adtak-vettek”, és ahol példabeszédekkel tanította követőit, az Olajfák hegyére, az utolsó vacsora asztalához, a Getszemáni-kertbe, ahol elárulták és elfogták, a Főtanács elé, Pilátus házába, ahol megostorozták és kigúnyolták, végül pedig a Golgotára vezető úton.
A temesvári Püspökség sajtóirodája















