A Katolikus Ifjúsági Kórusok első Országos Találkozója július 16-án, csütörtökön ünnepi szentmisével vette kezdetét a temesvári Szent György-székesegyházban. A szentmisét Pál József Csaba megyés püspök mutatta be. Koncelebrált Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök, valamint számos római katolikus és görögkatolikus egyházmegyés pap.
– Az egész templom egyetlen kórus! Nagy szeretettel üdvözölünk mindenkit, akik az ország különböző részeiből, Jászvásárról, Bukarestből, Nagyváradról, Kolozsvárról vagy Ónfalváról érkeztetek. Azt kívánjuk, hogy az öröm, amellyel énekeltek, soha ne tűnjön el az arcotokról és szívetekből. Szeretettel üdvözöljük meghívott vendégeinket: Msgr. Marco Frisina atyát, a Római Egyházmegye kórusának vezetőjét és a Trastevere-i Santa Cecilia-bazilika rektorát; Cristina Alfano nővért, a loretói kegyhely karnagyát, valamint Maurizio Lieggi atyát, a bari Szent Miklós-székesegyház karnagyát és a Frammenti di Luce Alapítvány alapítóját. Ugyancsak szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket, valamint mindazokat, akik az Angelus TV és az Radio Ercisfm élő közvetítésén keresztül kapcsolódnak be a szentmisébe – mondotta bevezetőjében a megyés püspök.
Az evangéliumot Mihai Milan Sima krassócsörgői plébános olvasta fel.
Homíliájában Pál József Csaba megyés püspök így fogalmazott: – Az evangéliumban egy éneket hallottunk: Mária énekét, a Magnificatot. »Magasztalja lelkem az Urat.« A Szűzanya arra tanít bennünket, hogy életünk maga is ének legyen, Istennek tetsző dallam. Mária hálaéneke mindazért szól, amit Isten végbevitt az életében. Kedves fiatalok, Krisztusban szeretett testvérek, fontos, hogy a mi szívünk is tele legyen hálával. Ha szívünkben hála van, nem marad hely a negatív érzések számára. Mária megosztotta Erzsébettel az Istentől kapott ajándékot. A szeretetet, különösen pedig a hitet tovább kell adnunk. Minél többet ajándékozunk másoknak, annál többet kapunk mi magunk is. Meséljük el mi is másoknak, milyen nagy dolgokat tett Isten az életünkben, és fogalmazzuk meg a saját Magnificatunkat.
A szentmise végén Iustin Călin zenetanár, a rendezvény főszervezője a szervezőcsapat nevében köszöntötte a Temesvárra érkezett vendégeket és kórustagokat. – Azt szeretnénk, hogy ez a találkozó több legyen egyszerű zenei eseménynél. Legyen az öröm, a remény és a közösség ünnepe, ahol a zene az evangelizáció eszközévé válik, olyan nyelvvé, amely közelebb viszi a szívünket Istenhez és egymáshoz. Tudjuk, hogy sokak számára a Temesvárra vezető út áldozatokkal és komoly szervezéssel járt. Ezért mély hálát hordozok a szívemben. Ez a rendezvény egy valóra vált álom: sok kórus, egyetlen hang. Ez sikerült, és ezért hálát adok Istennek.
A megnyitó szentmise után a részt vevő kórusok tagjai a Szent György-székesegyházban maradtak próbára. Nem kis feladat várt rájuk: meg kellett tanulniuk közösen előadni a szombati gálakoncert repertoárjának egyes darabjait. A legtöbb résztvevő számára ez azt jelentette, hogy a hajnali ébredés és a hosszú utazás után még erőt kellett gyűjteniük, és estig próbálniuk Temesváron.
Megoldották. Nem csupán fiatalságuknak, hanem tapasztalatuknak, fegyelmezettségüknek és Cristina Alfano nővér magas szintű szakmai irányításának köszönhetően. Ehhez természetesen hozzájárult a közös munka és a kórustagok elkötelezettsége is, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szólaltassák meg a műveket.
A program alapján a résztvevők a következő napokban sem fognak unatkozni, hiszen műhelymunkák és további énekpróbák várnak rájuk.
A Katolikus Ifjúsági Kórusok első Országos Találkozóján tíz énekkar vesz részt: Juvenes Ecclesiae (Jászvásár, Jászvásári Egyházmegye, karnagy: Maximilian Husaru), Nova Caelestis (Ónfalva, Jászvásári Egyházmegye, karnagy: Claudiu Bucioca), Magnificat (Ónfalva, Jászvásári Egyházmegye, karnagy: Aristică Vaida), Tolmes (Bukarest, Bukaresti Görögkatolikus Egyházmegye, karnagy: Isihia Badea nővér), Angeli (Kolozsvár, Kolozs–Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye, karnagy: Angela David), Ave Maria (Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye, karnagy: Carina Lovin), Exultate (Temesvár, Temesvári Egyházmegye, karnagy: Bajkai-Fábián Róbert), a „Buna Vestire – Francisc Hubic” kórus (Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye, karnagy: dr. Radu-Ioan Mureșan egyetemi docens), a Voces Angelorum (Magyardécse, Jászvásári Egyházmegye, karnagy: Lucia nővér), valamint a Harmonia Christi (Temesvár, Temesvári Egyházmegye, karnagy: Iustin Călin).
A rendezvényre hangszeres művészek is jelentkeztek: Toma Verly (orgona, zongora, Bukarest), Andra Budăeș (pánsíp, Bákó), Teodora Ignat (hegedű, Kolozsvár), továbbá önálló résztvevőként Regina Mengheris (szoprán, Ilfov), Emilia Corlade (alt, Brăila), Georgiana Nechita (szoprán, Bukarest), Andreea-Monica Tulbure (szoprán, Bukarest), Gisela Maria Petrila (alt, Jászvásár) és Cristina Mureșan (szoprán, Kolozsvár).

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Fotó: www.facebook.com