A Magyar Katolikus Lexikonban a védőszent címszó alatt a következő olvasható: „védőszent, patrónus, patróna: szent, akit egy nép, egyháztartomány (egyházmegye), lakóhely vagy jogi személy Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ. Templomok esetében az a tituláris szent, akinek tiszteletére a főoltárt is szentelik és akinek védelme alá tartozik általában a kolostor vagy a település.” A templom címe (latinul titulus ecclesiae) pedig: „isteni vagy teremtett személy (szent), akinek tiszteletére egy templomot szentelnek, elneveznek. A személy mellett a templom címe lehet a hozzá tartozó misztérium is.”
Szent Rozália tisztelete, akinek oltalmát a hívek az előző századokban a pestis és más járványok idején hívták segítségül, a barokk korban és a Bánságban is gyökeret vert. Szobra megtalálható a temesvári Dóm téren álló Szentháromság‑szobron (Pestis‑oszlop), más, pestis ellen oltalmazó és gyógyító szentek – Borromeo Szent Károly, Szent Sebestyén és Szent Rókus – társaságában. A Szent György római katolikus székesegyházban, Szent Rozália alakja feltűnik az első jobboldali mellékoltár festményén, ugyancsak a fent említett szentekkel együtt.
Az 1913-as schematizmus szerint a Csanádi Egyházmegye területén több, neki szentelt kápolna is létezett, például Szegeden, Temesváron, a józsefvárosi plébániához tartozó (később az Erzsébetvárosban lévő), valamint Gyertyámoson. Szent Rozália oltalma alatt áll a székesúti templom is, amely a perjámosi plébánia filiája, ahol a közösség vasárnap, szeptember 6-án ünnepelte a templombúcsút.
Szent Rozália ünnepe a római katolikus naptárban szeptember 4‑ére esik.
„Szent Rozália az egyszerűség példája”
A perjámosi plébánia adminisztrátora, Kiss Mihály diakónus meghívására a búcsús szentmisét 17.00 órakor Jäger Béla kanonok, esperes, temesvár-újkissodai plébános mutatta be, abban a templomban, amelyet – a bejárat fölötti felirat tanúsága szerint – 1840-ben építettek. A szentmisén koncelebrált Artur Prenkiewicz OFMConv arad‑belvárosi plébános, Cristian Tiba OFMConv arad‑belvárosi segédlelkész, Augustin Bărbuț temesvár-marienheimi plébános, Andó Attila nagyszentmiklósi plébános, Martin Jäger pankotai plébános. Az oltárnál szolgált Kiss Mihály és Piklor László diakónus. A szentmise zenei szolgálatát a pécskai Fehér Tulipán énekkar végezte, és énekelt a közösség gyermekkórusa is.
A búcsú ünnepén, a szentmise keretében megáldották az új oltárasztalt. Ugyanakkor a templom belső berendezése egy új szószékkel és egy új körmeneti kereszttel is gazdagodott.
Bevezetőjében Jäger Béla plébános köszöntötte a közösség tagjait, valamint a helyi hatóságok képviselőit: Gheorghe Grad székesúti polgármestert Péró Tamást, az Arad Megyei Tanács alelnökét. Ezt követően Jäger atya felidézte a Szent Rozália oltalmába ajánlott temesvári kápolnát, amely az Erzsébetváros negyedben állt, és amelyet 1962-ben a kommunista hatalom lerombolt.
Magyar nyelvű szentbeszédében Artur Prenkiewicz OFMConv atya így fogalmazott: – A 21. században Szent Rozália példája a mai ember számára a valódi értékek megbecsülésére hívja fel a figyelmet, mert életét az önmegtagadás és a Krisztus iránti szeretet jellemzi. Manapság sokakat a gyors siker és elismerés iránti vágy hajtja. Ezzel szemben Rozália életének példája arra tanít, hogy a belső béke nem a birtoklásból, hanem sokszor a lemondásból, az egyszerűségből és az Istennel való kapcsolatból fakad. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Szent Rozália az egyszerűség, a lelki erő és a bátor döntések példája.
Román nyelvű homíliájában Cristian Tiba OFMConv atya Szent Rozália életéről beszélt, és hangsúlyozta: – Pestis. Amikor meghalljuk ezt a szót, megrendülünk, mert a pestis rettenetes betegség, és a 14. században milliókat pusztított el Európában. De van egy másik pestis is, amely a lelket öli meg, és ma is kísért, nemcsak Európában, hanem az egész világon. Ez a lelki pestis a mai társadalomban különféle formákban jelenik meg: közöny Isten akarata iránt, lelki tunyaság, keményszívűség, eltávolodás a Szentségektől, önzés, irigység, rágalmazás. Ezek a „paraziták” a lélek halálához vezetnek. A legerősebb ellenszerük maga Isten, aki az Oltáriszentségben közöttünk van.
A szentmise végén Kiss Mihály diakónus köszönetet mondott a családoknak és jótevőknek a búcsú ünnepének megszervezésében és lebonyolításában nyújtott támogatásukért és odaadó közreműködésükért. A testvéri agapé, amelyre minden jelenlévőt szeretettel meghívtak, a székesúti kultúrotthonban került megrendezésre.
Adatok a templomról
A Csanádi Egyházmegye 1900-ban kiadott schematizmusa (158. oldal) szerint: „In Székesút capella in honorem S. Rosaliae V. sumtibus Comitis Francisci Szapáry et e fundatione Joannis Nunkovits a. 1838–1840 aedificata, a. vero 1865 liberalitate Alexandri Bonnaz Episcopi condam Csanádiensis et Simeonis L. B. Sina restaurata.” Magyarul: Székesúton a Szent Rozália Szűz tiszteletére emelt kápolnát 1838–1840 között építették Szapáry Ferenc gróf költségén, valamint Joannis Nunkovits alapítványából. A kápolnát 1865-ben a volt csanádi püspök, Bonnaz Sándor, és Sina Simion báró jóvoltából felújították.
A Temesvári Egyházmegye Levéltárában őrzött, 1869‑re datált leltárban, amely a székesúti templom berendezésére vonatkozik, Franciscus Bilszky plébános a következőket jegyzi fel:
„IV. Supellectilis varia (Különféle bútorok és ingóságok): Crux processionalis lignea; Armarium in sacristia; Altare cum Imagine S. Rosaliae; Candelabra lignea 6, ex pakfong 2; Candelabra ex pakfong in sacristia; Crux lignea cum Crucifixo in ara; Cathedra lignea colorata et inaurata.” Magyarul: IV. Különféle bútorok és ingóságok: Fából készült körmeneti kereszt; Szekrény a sekrestyében; Oltár Szent Rozália képével; Hat darab fa gyertyatartó, két darab alpakkából készült gyertyatartó; Alpakka gyertyatartók a sekrestyében; Fából készült kereszt feszülettel az oltáron; Fából készült festett és aranyozott szék (katedra).
A leltárból kitűnik, hogy abban az időben a főoltáron Szent Rozália festménye állt, nem pedig a szobra, ahogyan ma látható. Ez a festmény minden valószínűség szerint az, amely jelenleg a templom szentélyének bal oldali falán van elhelyezve.
Történelmi feljegyzések
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára című művében, amely 1851-ben jelent meg Budapesten, a szerző a következőket említi: „Székesút, oláh mezőváros Temes vármegyében, az Aradtól Torontálba vivő jó országutban, 2 1/2 mérföldnyire, 150 német katholikus, és 2359 nem egyesült óhitű lakja, kiknek nejök mindenféle ruha szöveteket készitenek. Van itt egy nagyszerü, szép belszerkezetű óhitű templom, 3 óhitű lelkész, igen csinos katholikus kápolna, katholikus és óhitű tanoda, derék vendégfogadó. (…) A várostól nem messze áll az uradalmi sörház és szeszgyár. Az egész határban a legelő igen kövér, és bőséges széna is terem. Galambos és Aranka patakok a határt keresztül futják. Országos vásárt hármat tart, ugy mint jan. 27., jun. 27. és sept. 4-kén, és hetenkint csötörtökön mindig. Jelenlegi birtokosa: b. Szina György.”
A CODEX DIPLOMATICUS TRANSSYLVANIAE / ERDÉLYI OKMÁNYTÁR című kiadvány (Budapest, 2014) IV. kötetében, amely az 1360–1372 közötti éveket foglalja magában, az 523. szám alatt egy 1366. augusztus 25‑én kelt oklevél szerepel. Ebben I. Lajos magyar király átírja a erdélyi káptalan 1359. május 19‑i oklevelét, amelyben Székesút település neve „Zekulzegh” alakban fordul elő. „1366. augusztus 25. (VIII. Kal. Septembris, an. XXV.) [I.] Lajos király Jara-i Mihály fia: Péter magister erdélyi alvajda kérésére privilegiális alakban átírja az erdélyi káptalan 1359. május 19-i oklevelét (CDTrans III. 1073. sz.) Legen (Clus vm) és Toty (Byhor vm) birtok, valamint Zekulzegh határában a Moros folyón levő két malom cseréjéről, melyhez egyben hozzájárulását is adja. — Az oklevél Miklós esztergomi (Strigoniensis) érsek és örökös ispán, királyi kancellár keze által kelt.”
Egy nemesi származású fiatal lány, aki oltalmazó szentté vált
Az Ökumenisches Heiligenlexikon / Szentek Ökumenikus Lexikonában Szent Rozália életéről a következők olvashatók:
„Született: 1130 körül Palermóban, Olaszországban. Elhunyt: 1170. szeptember 4‑én (?) a Monte Pellegrinón, Palermo mellett, Szicíliában, Itáliában. Rozália, a késői hagyomány szerint Sinibald gróf leánya volt, aki Quisquina és Monte delle Rose birtokainak ura. Ifjúságát II. Roger szicíliai király udvarában töltötte, a Normann‑palotában, Retheli Beatrix udvarhölgyeként. A legenda úgy beszéli, hogy egy napon egy Baldwin nevű férfi megmentette a királyt egy tigris támadásától, s jutalmul a király neki ígérte Rozália kezét. Az esküvő előestéjén azonban Rozália a tükörben meglátta Jézus Krisztus arcát, és felidézte gyermekkora hitét; ezért 15 évesen elhagyta a palotát és szülei házát, hogy megszabaduljon a kényszerű házasságtól.
Szerzetesnő lett a Santissimo Salvatore baziliánus kolostorban Palermóban, amelyet a városnak a muzulmánoktól való 1072-es visszafoglalása után alapítottak. Mivel szülei és jegyese minduntalan vissza akarták vinni, Rozália a hagyomány szerint 1150 körül remeteként elvonult egy barlangba Santo Stefano Quisquina közelében, a Monte delle Rose hegyen – amely ma az ő nevét viseli –, Bivona mellett. 1162-től haláláig a Monte Pellegrino egyik barlangjában élt, Palermo közelében. Valószínűbb azonban, hogy Rozália azért vonult vissza, mert menekülnie kellett a királyi udvarból, miután I. Vilmos szicíliai király 1156-ban kemény megtorló intézkedésekkel sújtotta a normann nemesség felkelését: ekkor apját összeesküvés miatt kivégezték, a családot pedig megfosztották vagyonától.
A Rozália‑tisztelet első jelei a 12. századból származnak, Kalábria területéről.
Rozáliát 1630-ban VIII. Orbán pápa iktatta be a Martyrologium Romanumba. Palermo, Santo Stefano Quisquina, Bivona és egész Szicília védőszentje; a hívek pestis idején kérték oltalmát.”
Szent Rozália példája ma is időszerű: az élet egyszerűsége, Krisztus melletti bátor döntése, valamint a bizalom Istenben iránytű lehet a mai ember számára is. Védőszentjük oltalma alatt a székesúti közösség arra kap meghívást, hogy ezt a hitbeli tanúságtételt megőrizze és továbbadja.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
