A Temesváron tanuló római katolikus fiataloknak lehetőségük van találkozni és részt venni több román és magyar nyelvű ifjúsági csoport tevékenységében. Minden egyetemi év elején azonban van egy közös esemény, amelyen mindannyian részt vesznek: a temesvári Szent György-székesegyházban a jelenlétükben bemutatott szentmise. Bár a város felsőoktatási intézményei eltérő időpontokban nyitják meg kapuikat, az Egyházmegyei Ifjúsági Központ pasztorális programjában már évek óta egy október eleji vasárnapon szerepel a z egyetemi évnyitó szentmise és találkozó, amelyre meghívják a Bega-parti város összes katolikus egyetemi hallgatóját.
Idén az új tanévet megnyitó szentmisét október 4-én, vasárnap 18.00 órától mutatta be román és magyar nyelven Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök.
A szentmisén koncelebrált Daniel Dumitru temesvár-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész, Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános, Ionuc Vasile Hojda újmoldovai plébános és Francisc Lisi lugosi plébániai kormányzó. A szentmise zenei szolgálatát a Iustin Călin zenetanár által vezetett Harmonia Christi kórus biztosította.
– Azért jöttünk, hogy imádkozzunk az új tanévért és az egyetemistáinkért. Terjesszük Isten elé kéréseinket, köszönetünket, az egyetemi év örömeit és nehézségeit, és kérjük bizalommal az Úr segítségét – fogalmazott bevezetőjében Szilvágyi Zsolt plébános.
Ezen a vasárnapon az evangéliumot Ionuc Vasile Hojda plébános hirdette.
Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök román és magyar nyelven elhangzott homíliájában Jézusnak a gyilkos szőlőművesekről szóló példabeszédéből indult ki, hangsúlyozva Isten jóságát és türelmét, aki nem szűnik meg keresni és hívni az embert. A fiatalokhoz és az egyetemistákhoz fordulva a szónok arra buzdította őket, hogy váljanak eszközzé Isten kezében, és hívjanak meg másokat is a hit és a közösségi élet felfedezésére. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus az élet szegletköve és viszonyítási pontja, aki nélkül az ember azt kockáztatja, hogy eltéveszti az irányt. Assisi Szent Ferenc példáját és Szent Pál apostol azon intését felidézve, hogy bízzuk gondjainkat Istenre, Szilvágyi Zsolt plébános arra bátorította a jelenlévőket, hogy fedezzék fel hivatásukat, és konkrét tettekkel válaszoljanak az isteni hívásra. – Istennek terve van a mi életünkkel, a ti életetekkel, kedves fiatalok. Használjátok ki jól az időt, éljetek meg minden napot ajándékként, mert Isten általatok, általam és általunk valami szebbet akar tenni ebben a világban. […] Úgy éljetek meg minden napot, hogy legyetek eszközök Isten kezében az egyetemen, a barátaitok között, a diákotthonban és a családotokban. […] Jöjjetek nap mint nap minden kérésetekkel Isten elé, és meg fogjátok látni: még ha meg is engedi a próbákat, Ő soha nem hagy el titeket – mondotta a szónok.
Az egyetemi év kezdetén a jelen lévő fiatalokat Pál József Csaba megyés püspök videóüzenetben üdvözölte.
A szentmise végén Daniel Dumitru egyházmegyei ifjúsági lelkész felkérte a Jubilate (román nyelvű), a TEKMEK (magyar nyelvű), a „Jöjj és győződj meg róla” Kollégium (román nyelvű) csoport, valamint a Harmonia Christi kórus képviselőit, hogy mutatkozzanak be azoknak a fiataloknak és egyetemistáknak, akik most kezdik tanulmányaikat, és keresztény közösséget keresnek. A fiatalok ismertették csoportjaik tevékenységét, valamint a találkozóik időpontját és helyszínét is.
„Jöjj és győződj meg róla” Kollégium – Temesvár-Erzsébetváros, 1. Decembrie utca 1. szám alatt működik. Programjai között szerepel a Lectio divina, Eucharisztikus szentségimádás, szentmise, filmvetítés és cineforum, valamint szórakoztató estek.
Jubilate csoport – Spirituális és szabadidős tevékenységek, önkéntes foglalkozások szerepelnek a programban. A csoport tagjai minden hónap második és negyedik szerdáján találkoznak 20:00 órától a temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központban. További információk a Jubilate Timișoara Facebook-oldalon találhatók.
Harmonia Christi kórus – Szentmiséken, szentségimádásokon és liturgikus ünnepeken énekel. A próbák minden kedden 19:30 órától zajlanak az Egyházmegyei Ifjúsági Központban, az Augustin Pacha utca 2. szám alatt.
TEKMEK csoport – A magyar anyanyelvű egyetemisták közössége, ahol lelki programok, kirándulások, önkéntes szolgálatok és szórakoztató események várják a tagokat. Találkozóikat minden csütörtökön 20:00 órától tartják az 1 Decembrie utca 1. szám alatt, a temesvár-erzsébetvárosi plébánia termében.
A liturgiát követően a fiatalok átvonultak az Egyházmegyei Ifjúsági Központba, ahol ez alkalomból találkozóra, kötetlen beszélgetésre is sor került.

A temesvári Püspökség sajtóirodája