A „Harmonia Christi” ökumenikus ifjúsági kórus és zenekar, Iustin Călin tanár vezetésével, advent harmadik vasárnapján, december 14-én este 19.30 órakor tartotta meg karácsonyi koncertjét a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban. Az est meghívottja Melinda Dumitrescu hegedűművész volt. A nagyszámú közönség soraiban jelen volt Pál József Csaba megyés püspök, Johann Dirschl általános helynök, valamint több egyházmegyés pap.
Bevezetőjében Iustin Călin karvezető hangsúlyozta: „Azt szeretnénk, ha ez a koncert nem csupán előadás, hanem szolgálat és imádság lenne. A «Harmonia Christi» kórus és zenekar mellett idén egy fiatalokból álló zenekar is fellép, amelyet az Ion Vidu Művészeti Líceum növendékei és a Zene- és Színművészeti Kar hallgatói alkotnak. Koncertünk három részből áll: az első részben a zenekar és a kórus énekel, a másodikban vendégünk, Melinda Dumitrescu lép fel, a harmadikban pedig a band-del közösen adunk elő néhány karácsonyi dalt, hogy dinamikusabb hangulatban zárjuk az eseményt. A következő összeállítás címe «O ce veste minunată», amely a mi román hagyományainkat tükrözi.”
A műsorban számos román és nemzetközi karácsonyi ének és zenemű szerepelt, köztük a jól ismert „Adeste fideles”, amelyet John Francis Wade zenetanárnak tulajdonítanak, a „Csendes éj” („Stille Nacht, heilige Nacht”) Franz Xaver Gruber és Joseph Mohr szerzeménye, valamint a „Gloria in excelsis Deo” himnusz.
Melinda Dumitrescu hegedűművész előadásában a közönség többek között Ennio Morricone „Gabriel’s Oboe” című darabját hallhatta a The Mission című film zenei anyagából, valamint részletet W.A. Mozart „Haffner” szerenádjának rondójából.
A koncert karácsonyi énekekkel zárult, a „Harmonia Christi” ökumenikus ifjúsági kórus és zenekar előadásában.
Végezetül Pál József Csaba megyés püspök gratulált a fellépő fiataloknak és méltatta előadásukat.
A Megváltó születésének ünnepéhez közeledve a „Harmonia Christi” kórus és zenekar újabb koncerteket ad: december 20-án, szombaton 18.00 órakor a ruszkabányai római katolikus templomban – hálaként a templom felújításához nyújtott támogatásért –, valamint december 21-én, vasárnap 17.00 órakor a Temesszlatinán.
A temesvári Püspökség sajtóirodája













