A Temesvári Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Felnőttpasztorációs Irodája által szervezett felnőttképzés 2026. szeptember 18-án, 18.00 órakor a Zoom platformon folytatódott. A résztvevőket a találkozó elején Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök üdvözölte.
Az előadást Pozsonyi Daniel zsombolyai és gyertyámosi plébános tartotta, amelynek fő témája a „Miatyánk” volt – a fohász, amelyre maga Jézus Krisztus tanította az apostolokat, és amelyet a keresztények oly gyakran imádkoznak. Pozsonyi Daniel plébános arra hívta a résztvevőket, hogy fedezzék fel újra ezt a gyerekkoruk óta jól ismert imádságot, és figyeljék meg, hogyan változhat és mélyülhet el annak megértése az ember lelki érettségének előrehaladtával.
Az imádság természetéből kiindulva az előadó hangsúlyozta: az a tény, hogy megszólíthatjuk Istent és párbeszédbe léphetünk Vele, nem magától értetődő dolog, hanem ajándék. Az imádság táplálja és fenntartja Istennel való kapcsolatunkat, és bevezet minket egy olyan dinamizmusba, amely átalakít bennünket, valamint segít abban, hogy a mi akaratunk mind közelebb kerüljön Isten akaratához. Ebben a kontextusban elhangzott a „Lex orandi, lex credendi” kifejezés is – az, ahogyan imádkozunk, összefügg azzal, ahogyan hiszünk, és ezáltal azzal is, ahogyan élünk.
Az előadás részletesebben is foglalkozott a Miatyánk bibliai hátterével. Különös figyelmet kaptak a „Miatyánk” imádságának a Szentírásban megőrzött változatai, vagyis a Máté- és a Lukács-evangéliumban található szövegek. Az imádság szerkezete hét kérésből áll: az első három Istenre irányul – nevének megszentelésére, országának eljövetelére és akaratának beteljesülésére –, míg a másik négy az ember szükségleteire vonatkozik: a mindennapi kenyérre, a megbocsátásra, a a kísértésben való segítségre és a gonosztól való szabadításra.
Az ima első szavait – „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – magyarázva Pozsonyi Daniel atya az Istenhez fűződő gyermeki kapcsolatunkat és az egymással való testvéri közösséget emelte ki. Ha Isten a mi Atyánk, akkor mi az Ő gyermekei vagyunk, és egyúttal egymás testvérei is. Az előadó az „otthontalanság”, illetve a zarándoklét képét is használta: a keresztény ember ezen a világon úton van az Atya háza felé. A „Szenteltessék meg a Te neved” kérés pedig arra is rámutat, hogy saját életünkkel és tetteinkkel tanúsítjuk Isten szentségét. A „Jöjjön el a Te országod” egyszerre kapcsolódik Krisztus első eljöveteléhez, jelenlétéhez az Eucharisztiában és várakozásunkhoz az ő második eljövetelére.
A találkozó másik fontos gondolata az imádság és az Eucharisztia közötti kapcsolat volt. Az imádság nem csupán kérések sorozata, amelyekkel próbálunk elérni valamit Istennél, hanem formálja a vágyainkat, és abba az irányba vezet bennünket, amit Isten akar számunkra. Ebben az értelemben a „Miatyánk” olyan imádsággá is válik, amelyen keresztül megtanuljuk akaratunkat egyesíteni Isten akaratával.
Külön hangsúlyt kapott a mindennapi kenyér kérése is. A görög „epiousios” szó értelmezése kapcsán az előadó az Eucharisztiára, Krisztusra mint életünk valódi táplálékára irányította a figyelmet. A Miatyánk így nemcsak a testi szükségleteinkre emlékeztet, hanem arra is, hogy Krisztust kérjük és várjuk életünk középpontjába.
Az imádság második részében a kérések az ember konkrét szükségleteire irányulnak: a mindennapi kenyérre, a bűnök bocsánatára, a próbatételekben való segítségre és a gonosztól való szabadulásra. Így az ima összeköti az Istenbe vetett bizalmat a mindennapi élet valóságával. A fohász ezen részében közvetlen kapcsolat jelenik meg az Istentől kért bocsánat és a másoknak felkínált megbocsátás között: olyan mértékben nyerünk bocsánatot, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ez a szempont komoly elmélkedésre késztet bennünket azzal kapcsolatban, milyen mértékben bocsátunk meg egymásnak.
A résztvevőket egyúttal személyes reflexióra is hívták: a „Miatyánk” imádság két része közül melyik foglal el fontosabb helyet a saját imaéletükben? Mennyit imádkozunk Isten országáért és akaratáért, és mennyire összpontosítunk a saját szükségleteinkre, gyengeségeinkre és próbatételeinkre?
Az imádság helye a Szentmise rendjében sem véletlen: közvetlenül az eucharisztikus imádság anamnézise után, a szentáldozás előtt hangzik el.
Így a találkozó nemcsak a „Miatyánk” szövegének elmélyítését kínálta, hanem a saját imaéletünkre való visszatekintést is. Egy olyan ima, amelyet gyermekkorunk óta ismerünk, a hitünk érésével új mélységet kaphat, és segíthet újra felfedezni, kik is vagyunk Isten előtt és a másokkal való kapcsolatunkban.
A találkozó a Costea házaspár, Alin és Cătălina tanúságtételével zárult, akik arról beszéltek, hogyan vált az imádság a családjuk számára a fő támogatássá a próbatételek idején, legyen az közösen vagy csendben elmondott ima. Az imádságban megélt sebezhetőség közelebb hozza őket Krisztushoz és egymáshoz is, segítve őket a családi élet feszültségeinek, fáradtságának és kihívásainak leküzdésében. Az ima – beleértve a kisgyermekükkel közösen végzett imádságot – a mindennapokban is az az alap marad, amely békét, megértést és a továbblépéshez szükséges erőt adja nekik.
Végezetül a szervezők ismertették a papok, megszentelt személyek, valamint a plébániai és egyházmegyei munkatársak máriaradnai zarándoklatának és találkozójának programját. Az eseményre 2026. október 3-án, szombaton 9.00 és 16.00 óra között kerül sor, és magában foglalja a bazilikában bemutatott szentmisét, előadást, kiscsoportos beszélgetéseket, műhelyfoglalkozásokat és szentségimádást.
A temesvári Püspökség sajtóirodája







