Március 16-án és 17-én internetes kommunikációs felület segítségével kerül sor a katolikus egyházmegyék családpasztorációs referenseinek és felelőseinek találkozójára. A szervezők kezdetben úgy tervezték, hogy a rendezvényre Kolozsváron, a jezsuita atyák rendházában kerül sor, de a résztvevők a járvány miatt személyesen nem, csupán online találkozhattak. A jelenlévők így is örömmel üdvözölték egymást, megosztva az eddig felhalmozott tapasztalataikat.
A programot Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, a Romániai Püspökkari Konferencia családpasztorációs felelőse vezette. A rendezvény témája „A fiatal házaspárok és családok lelkigondozói kísérése”. Jelen volt Böcskei László nagyváradi főpásztor és Cristian Dumitru Crişan püspök, a gyulafehérvári és fogarasi görög katolikus érsekség segédpüspöke. A találkozón 56, a családpasztorációban tevékenykedő személy vett részt.
A megnyitót két előadás követte, amelyek a témáját az Amoris laetitia apostoli buzdítás iszolgáltatta: „A házaspárok pasztorális kísérete a házasság első éveiben” (Ft. Felician Tiba) és „Fiatal párok kísérete az Amoris laetitia tükrében” (Dr. Leornard Nepi, Világiak, a Család és az Élet dikasztériuma, Róma). Két rövidebb előadás is elhangzott: „A tandemcsapatok pályája a tanfolyam után. Notre Dame csapatok” (Ft. Călin Sechelea) és a „Randevúról” (Ft. Illyés Zsolt).
A találkozót keretében megbeszélésekre is sor került, amelyek témája a fiatal házastársak házasságkötés utáni kíséretével kapcsolatos tapasztalatok, élmények megosztása volt. Többen javasolták, hogy ezekre az ülésekre gyakrabban kerüljön sor, és hogy a Nemzeti Családügyi Bizottságnak három régiója legyen: Bukarest-Jászvásár, görög és római katolikus valamint a magyar ajkúak.
Országos találkozó lévén mindannyian gazdagodtak a többi résztvevő által megosztott tapasztalatokkal, javasolva a családok lelkigondozásának folytatását, különös tekintettel arra, hogy Ferenc pápa március 19-től kezdődően meghirdette az Amoris Laetitia Család Szentévet.