A Szentatya áprilisi imaszándéka azokra a papokra irányítja a figyelmet, akik nehéz időszakon mennek keresztül, és az emberi és lelki kísérésük fontosságát hangsúlyozza.
A válságban lévő papokért való ima áll XIV. Leó pápa áprilisi imaszándékának középpontjában, amelyet a nagyhét kezdetén tettek közzé. Imájában a pápa könyörgést fogalmaz meg azokért a papokért, akik nehéz időszakon mennek keresztül: „amikor a magány súlyosan nehezedik rájuk, a kételyek elhomályosítanak mindent, és a fáradtság erősebbnek tűnik, mint a remény”. A Szentatya emlékeztet arra, hogy a papok „nem hivatalnokok és nem magányos harcosok, hanem szeretett fiak, alázatos és értékes tanítványok és pásztorok, akiket népük imádsága hordoz”.
A pápa továbbá hangsúlyozza annak fontosságát, hogy újra felfedezzük a papi szolgálat közösségi dimenzióját. Különösen arra hívja a híveket, hogy „ítélkezés nélkül hallgassanak meg, elvárások nélkül mondjanak köszönetet, és őszinte közelséggel és imádsággal kísérjenek”, és rámutat, hogy a papok iránti gondoskodás Isten népének közös felelőssége.
Imájában XIV. Leó pápa különösen azért fohászkodik, hogy a papok „valódi barátságokra és testvéri támogatói hálózatokra” támaszkodhassanak, valamint kegyelmet kapjanak hivatásuk szépségének újbóli felfedezéséhez.
Az ima szövege (munkafordítás)
ÁPRILIS: A válságban lévő papokért
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Urunk Jézus,
jó Pásztor és kísérőnk az úton,
ma rád bízzuk az egyház összes papját,
különösen azokat, akik válságos időket élnek meg,
amikor a magány súlyosan nehezedik rájuk,
a kétségek elborítják a szívüket,
és a fáradtság erősebbnek tűnik, mint a remény.
Te, aki ismered küzdelmeiket és sebeiket,
erősítsd meg bennük a feltétel nélküli szereteted bizonyosságát.
Add meg nekik, hogy ne tisztviselőknek vagy magányos hősöknek érezzék magukat,
hanem szeretett gyermekeidnek, alázatos és értékes tanítványaidnak;
pásztoroknak, akiket néped imádsága hordoz.
Szentlélek Isten,
gyújtsd újra lángra papjainkban az evangélium örömét.
Adj nekik igazi barátságokat, testvéri segítséget nyújtó hálózatokat,
egy csipetnyi humort, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy remélték,
és azt a kegyelmet, hogy újra és újra felfedezzék hivatásuk szépségét.
Ne veszítsék el soha a beléd vetett bizalmukat,
és azt az örömöt sem, hogy alázatos és nagylelkű szívvel szolgálják egyházadat.
Ámen.
Testvéri támogatás azoknak, akik másokat hordoznak
A Pápa Ima-Világhálója igazgatója, Cristóbal Fones atya a közlemény kapcsán elmondta, hogy ez az imaszándék különösen közel áll a szívéhez: „A Szentatya emlékeztet bennünket arra, hogy támogatnunk kell azokat, akik másokat támogatnak. Magam is nagyon erősen érzem ezt, amikor azokra a testvérekre és barátokra gondolok, akik nehéz időszakon mennek keresztül. Létfontosságú felismerni az emberi kísérés, a valódi barátság és mindenekelőtt az imádságban nyújtott támogatás jelentőségét. A papoknak tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül.”
A legújabb egyházi tanítóhivatal fényében – a II. Vatikáni Zsinattól a legutóbbi pápák tanításáig – hangsúlyozzák, hogy a pap is sebezhető ember, aki „irgalomra, közelségre és megértésre” szorul. A nehéz időszakokat tehát nem egyedül kell átvészelnie, hanem hagynia kell, hogy a közösség kísérje és hordozza – ez az üzenete a mostani imaszándéknak, amelyben XIV. Leó pápa mindenkit arra hív, hogy gondolkodjon el „a lelkipásztorok iránti törődés, a meghallgatás és a kísérés szükségességén”, ahogyan azt az imaszándékhoz fűzött magyarázat is kiemeli.
Különösen a „Imádkozz a pápával” kampány révén szólít fel az egyházfő a híveket és minden jóakaratú embert arra, hogy álljanak meg egy pillanatra, és ismerjék fel, illetve mélyítsék el annak tudatát, hogy minden szolgálat mögött egy olyan élet áll, amely maga is közelségre és figyelemre szorul.
A Pápa Ima-Világhálója
A Pápa Ima-Világhálója egy pápai kezdeményezés, amelyet a jezsuitákra bíztak. Több mint 90 országban van jelen, és több mint 22 millió ember lelki közösségét fogja össze — olyanokét, akik igyekeznek mindennapjaikat Krisztus küldetésében való együttműködés készségével élni. Középpontjában a pápa havi imaszándékai állnak, amelyek arra hívnak, hogy a világ kihívásaira és az Egyház küldetésére összpontosítsunk.
Az imahálót 1844-ben alapították „Imádság Apostoli Szövetsége” néven. Ferenc pápa 2020 decemberében vatikáni alapítvánnyá nyilvánította, végleges alapszabályait pedig 2024 júliusában hagyták jóvá.
Forrás: www.vaticannews.va/de







