Nagycsanádon tartják 2025. szeptember 20-án a Temesvári, a Szeged-Csanádi és a Nagybecskereki Római Katolikus Püspökség fiataljainak egyházmegyeközi találkozójára. A három egyházmegye fiataljai a Csanádi Püspökség középkori székhelyére zarándokolnak, ezáltal megkezdve a lelki felkészülést az 1000 éves jubileumra, amelyet 2030-ban ünneplünk. A Csanádi Püspökséget 1030-ban alapította Szent István király, és első püspökének a Velencéből származó Sagredo Gellértet tette meg. Gellért Csanádon építi ki az egyházmegye középpontját és ebben a városban működik a püspöki székhely egészen a török hódoltság beköszöntéig, 1552-ig. Szent Gellért szarkofágja a mai nagycsanádi római katolikus templomban található. Az ősi Csanádi Püspökség területén élő hívek és fiatalok ma három ország, Románia, Magyarország és Szerbia határain belül élnek.
A találkozó mottója, „Újraindulni Krisztustól”, rámutat a közös 1000 éves örökségre és gyökerekre, de biztat a közös jövőre is. A három egyházmegye felelősei az idei találkozótól kezdve szeretnék évenként más-más utódegyházmegyében megszervezni a találkozót.

Az egyházmegyeközi találkozó programja:
10.30 óra – érkezés autóbuszokkal Nagycsanád bejáratához – a Szeged-Csanádi Egyházmegye résztvevői a határátkelő felől, a Nagybecskereki és a Temesvári Egyházmegye résztvevői Nagyszentmiklós felől érkeznek. A fiatalok gyalogosan zarándokolnak el a helység bejáratától Szent Gellért püspöknek a nagycsanádi plébániatemplomban található szarkofágjához.
11.00 óra – közös ima, dicsőítés a plébániatemplomban, utána rövid pihenés, uzsonna
12.30 óra körül – dicsőítés, katekézis és tanúságtételek
14.00 óra – ebéd, ismerkedési játékok, flashmob, kreatív műhely, rövid pihenés
15.00 óra – szentségimádás és gyónási lehetőség a templomban
15.30 óra – püspöki szentmise a plébániatemplomban
17.00 óra – missziós szertartás, hazautazás

A találkozó részvételi díja 30 lej.
Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 29.
E-mail: kocsikz@yahoo.com és dumitru.daniel13@yahoo.com
Telefon: 0720211286 és 0761617517