A temesvári egyházmegyében számos templomot szenteltek a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe alkalmából: Oravicabányán, Kisiratoson, Óteleken, Tornyán, Temesváron pedig a piarista templomot. Ezekben a közösségekben szeptember 14-én ünnepelték a hívek a templombúcsút.
„Krisztus Jézus (…) Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” – olvasták fel a szentmise keretében Szent Pák apostol szavait a filippiekhez írt leveléből.
Az ezen az ünnepen délután 5 órakor bemutatott búcsús szentmisén Kocsik Zoltán lelkipásztor, a piarista templom igazgatója Jézusnak a megfeszítésekor elmondott szavairól elmélkedett, majd kiemelte: – Nagy Szent Leó pápa szavai szerint „Krisztus keresztje minden áldás forrása, minden kegyelem kieszközlője.” Krisztus keresztjéből, Krisztus kereszthalálából mi is erőt meríthetünk.
A szentmise zenei szolgálatát König Rozália látta el.
A liturgia végén Kocsik Zoltán lelkipásztor megköszönte a város különböző plébániáiról érkezett híveknek, hogy ezen a napon együtt ünnepelték a templombúcsút.
A Temesvári Püspökség sajtóirodája