„A nagyböjt a szívünk megtéréséhez és a húsvét öröméhez vezet”. Idén március 9-én, vasárnap Ferenc pápa a kórházból küldött elmélkedést az Úrangyala-imádsághoz, ahogyan az elmúlt három vasárnapon is tette, mióta az „A. Gemelli” kórházban ápolják. Bár a pápa fizikailag nem volt jelen a Szent Péter téren, mintegy 30 000 római és zarándok gyűlt össze 12 órakor az Angelusra.
Vatikán – Adrian Dancă
Az előző három vasárnaphoz hasonlóan a pápa írott elmélkedést küldött, amelyben kitért a nagyböjt jelentőségére, az orvosok gondozására – szerinte ez igazi „fény a szenvedés éjszakájában” -, a Római Kúria lelkigyakorlatára, valamint a háború drámájára, amely egész népeket és ártatlan civileket pusztít el.
A pápai címerrel ellátott zászló, amelyet vasárnap a Szent Péter-bazilika központi erkélyén helyeztek el, a pápa lelki jelenlétét fejezte ki az Úrangyala imádság idején.
Ferenc pápa kórházból küldött elmélkedését munkafordításban közöljük.
„Kedves Testvéreim!
Múlt szerdán, a hamvazószerdai szertartással megkezdtük a nagyböjtöt, a negyvennapos bűnbánati utat, amely a szívünk megtérésére hív és elvezet bennünket a húsvét öröméhez. Kötelezzük el magunkat arra, hogy ez az időszak a lelki megtisztulás és megújulás időszaka legyen, a hitben, reményben és szeretetben való növekedés útja.
Ma reggel a Szent Péter téren szentmisét celebráltak az önkéntesekért, akik szentévi zarándoklatukat ünneplik. A piac logikája által túlságosan rabszolgasorba taszított társadalmainkban, ahol minden az önérdek és a profitszerzés kritériumainak van kitéve, az önkéntesség egyfajta prófécia és a remény jele, mert tanúságot tesz a hála, a szolidaritás és a leginkább rászorulók iránti szolgálat elsőbbségéről. Szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik ezen a területen dolgoznak: köszönöm, hogy önkéntesen felajánlják idejüket és képességeiket; köszönöm a közelséget és érzékenységet, amellyel másokkal törődnek, reményt ébresztve bennük!
Testvéreim, hosszan tartó kórházi tartózkodásom során itt a kórházban is éreztem a törődést és a szeretetet, különösen az orvosok és az egészségügyi dolgozók részéről, akiknek szívből köszönetet mondok. És itt gondolok azokra az emberekre is, akik különböző módon közel állnak a betegekhez, és Isten jelenlétének jelét jelentik számukra. Szükségünk van erre, a „gyengédség csodájára”, amely elkíséri a megpróbáltatásban lévőket, és egy kis fényt hoz a szenvedés éjszakájába.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az imában fejezik ki közelségüket irántam: szívből köszönöm mindnyájatoknak! Én is imádkozom értetek. És lélekben csatlakozom azokhoz, akik az elkövetkező napokban részt vesznek a Római Kúria lelkigyakorlatain.
Folytassuk együtt a béke ajándékának megidézését, különösen a megkínzott Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban és Mianmarban, Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Különösen aggódva értesültem az erőszak újbóli fellángolásáról Szíria egyes részein: kifejezem reményemet, hogy ez örökre véget ér, a társadalom minden etnikai és vallási csoportjának, különösen a civileknek a teljes tiszteletben tartásával.
Mindnyájatokat Szűz Mária anyai gondviselésére bízlak. Kellemes vasárnapot és viszontlátásra!”
A Szentatya egészségéért vasárnap este 10 órakor kezdődő rózsafüzér imádságot Rómában José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kulturális és Oktatási Dikasztérium prefektusa vezeti.