– A kongresszus 83 ország zarándokait látta vendégül.
– 600 újságíró, fotós volt jelen a kongresszuson és közel 250 országában közvetítették az eseményt.
– A szolgálatot teljesítők átlag életkora krisztusi 33 év.
– Legidősebb önkéntesünk 82 éves, Dovigyelné Lelovics Sarolta.
– Sarolta igazi kongresszusi gyermek, szülei az 1938-as eucharisztikus kongresszuson ismerték meg egymást, majd családot alapítottak.
– A szentségimádáson 40 közösség tagjaiból álló kórus végezte a zenei szolgálatot és 120 gyóntató papnál számos nyelven volt lehetőség gyónásra.
– Forráspont népszerűsége töretlen: az első alkalmon 2500, a másodikon ötezer, míg a mostanin majdnem 13 ezren vettek részt.
– Az a felmatricázott mozdony, amit bíboros úr 2019 májusában megáldott, 642.130 km-t tett meg a kongresszusig.
– A nyitószentmisére 77 busz érkezett, a záró szentmisére 336 busz érkezett. a kongresszus alatt összesen 618 busz szállította a zarándokokat.
– A Hősök terén egy 2000nm-t meghaladó színpad épült fel. A színpadok és lelátók nagysága, amelyet a kongresszus alatt használtunk meghaladta az 5 ezer négyzetmétert. 10 km kordont kellett kihelyezni és 19 ezer széket.
Örömteli, hogy ennyien részt vettetek kongresszuson és hogy az a sok munka és előkészület nem volt hiábalvaló!
Forrás: www.facebook.com/nek2021