Idén negyedik alkalommal szervezték meg Temesváron a Vox Mundi nemzetközi kórusfesztivált, amelynek egyik résztvevője a kecskeméti AURIN leánykar volt. A május 17-26. között sorra került rendezvény keretében a magyarországi kórust május 23-án, csütörtökön a Ion Vidu Líceumban, 26-án, vasárnap pedig a temesvár-erzsébetvárosi templomban a magyar nyelvű szentmise végén hallhatták az érdeklődők.
Az erzsébetvárosi templomban Durányik László, a leánykar vezetője az alkalomhoz illő zeneműveket választott, amelyek közül kettőt a kórus tagjai nem a megszokott felállásban, a szentély lépcsőin adtak elő, hanem a falak mentén sorakozva, mintegy körbe fogva a híveket és az egész templomhajót, amely különleges hangzást eredményezett. Mint azt később a karvezető elárulta, a templom nagyszerű akusztikája tette ezt lehetővé.
A leánykar fellépését követően, újságírói kérdésre, Durányik László karvezető elmondotta: a templomi szereplésre nem készültek külön repertoárral, mivel a kórustagok körülbelül 90 művet tudnak elénekelni fejből, amelyből tetszés szerint, illetve a körülményeknek megfelelően lehet kiválasztani az éppen megfelelőt. – A lányok nem tudták pontosan, hogy mit fogunk énekelni. Azt mondtam nekik, hogy az első darab után az akusztikát figyelve fogok dönteni a darabokról, úgyhogy gyakorlatilag itt, az oltár előtt tudták meg, hogy mit énekelünk. Körülbelül tizenöt-húsz művet azért előre meghatároztam, hogy miből fogok válogatni. Olyan énekkarról van szó, amely Kodály Zoltán szülővárosa, Kecskemét miatt missziót teljesít, így a repertoár mindig tartalmaz több egyházi művet, folklórfeldolgozást, magyart és külföldit egyaránt, kiemelve Kodály, Bartók, Bárdos, Kocsár műveit. Azonban mivel jól énekelnek és szeretnek énekelni, ezzel a repertoárral úgymond ütőképes a csapat.
Arra a kérdésre, hogy mennyire könnyű vagy nehéz megszerettetni a kórusban való éneklést a mai fiatalokkal, Durányik László karvezető a következőt válaszolta: – A kulcs maga a karvezető. Én nagyon szeretem ezt a szakmát és a gyerekeket is nagyon szeretem. Tizenkétéves korukban kapom meg őket gyermekkórusként, és egy-két év alatt „megfertőződnek”. Végül is nem olyan nehéz megszerettetni velük az éneklést, de minden évben újra és újra meg kell vívni a harcot.
A temesvári Vox Mundi fesztiválon az énekkar 45 tagja vett részt, a teljes létszám azonban ennél jóval nagyobb, 60-70 fő. A 12-13 évesekből álló gyermekkórus létszáma 160, emellett működik egy női kar meg egy vegyeskar is, tehát gyakorlatilag egy kóruscsaládról beszélhetünk – mondotta befejezésül Durányik László karvezető.
S.