A Bánsági Német Demokrata Fórum és a Temesvári Római Katolikus Püspökség képviselői március 15-én és 16-án Németországban részt vesznek a Landsmannschaft der Banater Schwaben – Bánsági Svábok Honfitársi Egyesületéhez tartozó tagsági egyesületek éves találkozóján. A helyi, körzeti és regionális egyesületek elnökeinek konferenciájára (HOG konferencia) hagyományosan Frankenthalban (Pfalz), a Dunai Svábok Házában kerül sor. A konferenciát a Landsmannschaft fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezik meg, és Peter-Dietmar Leber szövetségi elnök „Párbeszéd a jövőért” című megnyitójával kezdődik. „Továbbra is feladatunk, hogy a közösség tudatosságát és a felelősséget, amit közösségként birtoklunk továbbadjuk. Ehhez szeretnénk ezzel a konferenciával hozzájárulni” – olvasható a rendezvény programfüzetében.
A Bánsági Svábok Honfitársi Egyesülete vezetőségének meghívására a rendezvényen részt vesz Bettina Szellner-Nicoară, az Aradi Német Demokrata Fórum elnöke, Astrid Weisz újságíró és Dr. Claudiu Călin egyházmegyei levéltáros. A vendégek tartják a konferencia első előadásait is: Dr. Claudiu Călin levéltáros a jelenleg készülő „Csanád-Temesvári Egyházmegye ezer éve” című kiállítást mutatja be. Ezt a temesvári, a zrenjanini/nagybecskereki és a szeged-csanádi utód- és testvéregyházmegyék közösen szervezik az ősi csanádi püspökség ezeréves jubileuma – Millennium Csanádiense MXXX – MMXXX – alkalmából, Martin Roos ny. temesvári püspök kezdeményezésére és jelentős hozzájárulásával. A kiállítás első része a régi csanádi egyházmegye történetének egyes aspektusait mutatja be, kezdve 1030-tól, az alapítás évétől egészen a Bánság 1552-es török megszállásáig.

A Landsmannschaft meghívása az egyesület és a temesvári egyházmegye, a Landsmannschaft fiókszervezetei, egyesületei, helyi közösségei és csoportjai közötti jó kapcsolat kifejeződése a bánsági egyházzal és a szülőföld településeivel.
Bettina Szellner-Nicoară az Aradi Fórumot, annak szervezeteit és tevékenységét mutatja be, Astrid Weisz, a Temesvári Rádió német műsorának szerkesztője és a Funkforum médiaszövetség tagja a romániai német nyelvű médiáról számol be, valamint arról, hogyan tükrözik ezek a német kisebbség életét. A Fórum képviselői megragadják az alkalmat, hogy felhívják a figyelmet a közelgő bánsági eseményekre, különösen a június 13-15. között Temesváron megrendezésre kerülő Heimattage rendezvénysorozat programjára.
A konferencia során bemutatják a németországi és a bánsági megyei egyesületek vagy szülőfalu-közösségek projektjeit, megvitatják az egyesületekben zajló fejlesztéseket, előadókat hívnak meg Romániából és Németországból, és minden évben részletesen bemutatják az aktív szülőfalu-közösségeket. Idén a HOG Guttenbrunn (Hiltrud Leber) és a Waldkraiburgi járási egyesület (Georg Ledig) mutatkozik be.

Astrid Weisz