Pünkösdvasárnap, május 19-én a temesvári Szent György- székesegyházban Pál József Csaba püspök 46 román, magyar és német nemzetiségű fiatalnak szolgáltatta ki kézrátételével és a szent krizmával való megkenés által a bérmálás szentségét. A bérmálkozók a temesvár-belvárosi, temesvár-erzsébetvárosi, temesvár-szabadfalui, és a temesvári Szentháromság plébániáról, valamint a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból érkeztek. A bérmálásra a főpásztor által celebrált szentmise keretében került sor. Koncelebrált Johann Dirschl általános helynök, Nikola Lauš püspöki irodaigazgató, Barazsuly István SDS, temesvár-erzsébetvárosi plébános, Simon Ciubotaru temesvár-szabadfalui plébános, Kocsik Zoltán lelkipásztor, a Gerhardinum Líceum igazgatója, Dr. Toman Zoltán, a Szentszék szolgálatában álló egyházmegyés pap. A szentmise zenei részét a Iustin Călin vezette „Harmonia Christi” ökumenikus ifjúsági kórus, valamint Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista látta el.
„Pünkösd ünnepén a Szentlélekkel találkozunk. Ti, kedves fiatalok, azzal az óhajjal érkeztetek, hogy befogadjátok Őt, és megújítsátok a vele való együttműködést. A Szentlélek nélkül az Egyház csupán egy intézmény lenne a sok közül. Kedves hívek, imádkozzatok most különösen ezekért a fiatalokért, hogy nyitott szívvel, nyitott lélekkel fogadják a harmadik isteni személyt” – intézte szavait a jelenlévőkhöz az egyházmegye főpásztora, arra kérve a fiatalokat, hogy legyenek aktív tagjai közösségeiknek.
A bérmálkozók nevében két fiatal elmondta: – A fiataloknak szükségük van útmutatásra, hiteles emberek jelenlétére. A mai napon Püspök úrral együtt imádkozunk és kérjük a Szentlelket, hogy segítsen nekünk megtalálni a helyünket és feladatainkat az egyházban.
A szentmise keretében a megyés püspök imájában a Szentlélek kiáradását kérte a bérmálkozókra. A keresztségi ígéretek megújítása és a hitvallás után a fiatalok bérmaszüleik kíséretében felsorakoztak a főpásztor előtt, hogy a bérmálás szentségében részesüljenek, a következő szavak kíséretében: „Vegyétek a Szentlélek ajándékának jelét”.
Az ünnepélyes liturgia végén a fiatalok szülei üdvözlő és köszönő szavakat intéztek a megyés püspökhöz, aki áldását adta minden jelenlévőre.
Szöveg: a temesvári Püspökség sajtóirodája
Fotó: Bentan Costica Foto Video és a temesvári Püspökség sajtóirodája