Az egyházmegyei családpasztorációs iroda szervezésében március 10-én, vasárnap Máriaradnán családos nagyböjti lelki délutánra került sor magyar nyelven. A programról a Valter család, Miklós és Zsuzsanna küldött beszámolót.
Nagyböjt negyedik vasárnapján férjemmel részt vettünk a családok nagyböjti lelki délutánján Máriaradnán.
Meghitt délután volt, ami bensőséges szentmisével kezdődött, amelyet Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános celebrált. A temesvári-józsefvárosi gyermekkórus tagjai angyalhangon énekeltek a zsúfolásig megtelt templomban. Családunkért imádkoztunk, és hálát adtunk a jó Istennek azért, hogy támaszai vagyunk egymásnak. Imádkoztunk továbbá lányainkért, unokáinkért és a mindennapi keresztünkért, amelyet a jó Isten segítségével hordozni tudunk.
A szentmise után fáklyás keresztútra indultunk a Kálvária-dombon. A jelenlévők felváltva vitték a keresztet a stációkhoz, ahol családjainkért, halottainkért imádkoztunk együtt. Felemelő érzés volt a zenei szolgálat, az utat a stációk közt gitárkísérettel énekelve tettük meg. Az időközben eleredt eső sem szegte senki kedvét, csuklya alá bújtunk és folytattuk utunkat a kápolnáig.
A délután agapéval zárult, ahol barátainkkal beszélgethettünk vagy ismerkedni lehetett.
Köszönjük a szervezőknek ezt a felemelő délutánt. Lélekben gazdagabban és feltöltődve tértünk haza.

Valter Miklós és Zsuzsanna, Arad-Séga
Fotó: www.facebook.com/aradi.hirek