Január 10-én és 11-én került sor a házaspároknak szervezett Családakadémia, azaz csoportvezető képzés második találkozójára az arad-gáji pasztorális központban.
A péntek este közös vacsorával és ráhangoló játékkal, beszélgetéssel telt.
A szombati nap reggeli imával és a házi feladat tapasztalatainak megosztásával indult, majd közös szentmisével folytatódott, melyet a találkozó meghívottja, Pál József Csaba megyés püspök mutatott be. A szentmise után a Püspök Atya a keresztény közösség alapjairól tartott előadást, melyben arról beszélt, hogy miért fontos egy keresztény közösséghez tartozni, mik a keresztény, krisztusi közösség jellemzői, milyennek kell lennie egy keresztény közösségnek, és hogyan építsünk egy keresztény közösséget.
A nap második előadója Tari M. Böbe schönstatti Márianővér volt, aki a házasság apró varázsairól beszélt. Nagyon fontos a családra és a párkapcsolatra időt szakítani, szokásokat kialakítani, együtt ünnepelni, jó légkört kialakítani és nem utolsósorban a jó Istennel együtt élni. Mindkét előadást párbeszélgetés és megosztókör követte, majd a találkozó hálaadással zárult, melyben többek között a Püspök Atya részvételéért, az építő jellegű előadásokért, Jézus jelenlétéért, a jó közösségért, a szervezésért adtak hálát a házastársak.

A szervezők

A találkozóról részletesebb beszámoló itt olvasható.