Mély fájdalommal vett végső búcsút Nadrág település kis római katolikus közössége január 1-jén Josef Hollschwandtner nyugalmazott plébánostól, aki Mária, Isten Anyja főünnepén hunyt el. Végső nyughelyét a boksánbányai római katolikus temetőben találta meg, ahol szülei is nyugszanak. A nadrági hívekért mostantól a karánsebesi plébános felel.
Josef Hollschwandtner 1949. október 6-án született Boksánbánya-Vasziova településen, Otto és Irma Hollschwandtner fiaként. Gyulafehérváron teológiát tanult. 1973. április 29-én Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá – ez a meghatározó esemény egy több évtizedes lelkipásztori szolgálat kezdetét jelentette.
Papi szolgálatát Lugoson kezdte meg káplánként (1973–1975), majd 1975 és 1976 között Aninán plébániai kormányzóként tevékenykedett. Életének és szolgálatának középpontjává azonban Nadrág vált, ahol 1976. szeptember 1-jétől plébániai kormányzóként, később plébánosként szolgált – ezt a feladatot nagy odaadással egészen 2005 áprilisáig látta el.
Egy további lelkipásztori állomás, a temesvár–józsefvárosi kápláni szolgálat után 2008-ban visszatért Nadrágra, ahol haláláig plébánosként, illetve nyugalmazott plébánosként tevékenykedett.
Nadrági plébánosi szolgálata mellett Hollschwandtner atya további feladatokat is vállalt: időszakosan kisegített a lugosi plébánián, 1988-tól pedig a vecseházi, a daruvári és a csukási közösségeket is gondozta, amelyek később a lugosi plébánia filiái lettek. Szolgálatkészsége a térségben élő hívek iránti mély kötődéséről tanúskodott.
A gyászszertartások méltó keretek között zajlottak: 2026. január 2-án a nadrági hívek gyűltek össze a plébániatemplomban tartott gyászmisére, mielőtt a néhai plébánost Boksánbányára szállították. Ott január 3-án Pál József Csaba megyés püspök mutatta be az ünnepélyes engesztelő gyászmisét, amelyet a temetési szertartás követett. Ez utóbbit Alin Emil Irimiciuc helyi plébános celebrálta. Jelen volt Johann Dirschl általános helynök, aki a szentbeszédet is mondta, továbbá Nikola Lauš irodaigazgató és Herbert Grün, a temesvári Caritas ügyvezető igazgatója.
Hollschwandtner atya halála után számos személyes emlék került felszínre. A requiem során is sokan idézték fel hozzá fűződő emlékeiket. Sergiu Gălățanu, a Temesvári Műszaki Egyetem oktatója és a józsefvárosi Laudate Dominum egyházi kórus tagja az elhunyt meghatározó szerepét emelte ki a kórus csaknem két évtizeddel ezelőtti megalapításában: »Ő volt az a pillér, aki minden plébániai tevékenységemben megtartott. Az ő kezdeményezése és támogatása nélkül a kórusunk nem létezne.« Gălățanu elmondotta: Josef atya gondoskodott arról, hogy a fiatal énekesek rendszeresen kísérhessék a liturgiát, és kiemelte vendégszeretetét, valamint azokat a felemelő történeteket, amelyeket a kommunista egyházüldözés időszakáról mesélt. »Közösségünk iránti feltétlen szeretete mindig velünk marad« – tette hozzá Gălățanu. Végül így fogalmazott: »József atya, köszönünk Önnek mindent. Adja Isten, hogy a mennyben az angyalok kórusát vezesse olyan szelíden, ahogyan itt a földön tette.«
Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 34. évfolyam / 8213. szám, Bukarest, 2026. január 9., péntek, 5. oldal.
Raluca Nelepcu







