Időpont
2025/01/24/
17:00 - 18:00
Kategóriák Nincs Kategóriák
Január 18-25. között kerül sor a keresztények egységéért megtartandó ökumenikus imanyolcadra, amelynek programadó témája: Hiszed ezt? (Jn 11,26). A téma Jézus és Márta párbeszédére utal, amikor testvérük, Lázár halála után Jézus felkereste Márta és Mária betániai otthonát, mint azt János evangéliumában találjuk.
Az idei ökumenius imanyolcad anyagát az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. „A 2025-ös év egyedülálló jelentőségű eseményt fémjelez a kereszténység történetében: 1700 évvel ezelőtt volt a nikaiai zsinat, az első ökumenikus zsinat, amely megalapozta az egyház tanítói egységét. Szintén ebben az évben a keresztények világszerte – keleten és nyugaton egyaránt – ugyanazon a napon, április 20-án ünneplik a húsvétot. Ez a szimbolikus egybeesés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint. Ez a kettős alkalom – a nikaiai zsinat évfordulója és a húsvét közös ünneplése – alkalmat ad a lelki megújulásra és hitvallás élő örökségének megerősítésére. A 2025. évi imanyolcad a keresztények egységéért így a közös imádságra való felhívássá válik, valamint lehetőséget kínál azon szentírási alapok elmélyítésére, amelyek a múltban egyesítették az Egyházat, és amelyek a keresztényeket a mai világ sokféleségében is vezethetik” – olvasható a www.aidrom.ro és az ercis.ro honlapon.
A temesvári egyházmegyében a következő ökumenikus találkozókra kerül sor:
– Január 24-én, pénteken 17 órakor a kistikványi görögkatolikus templomban ökumenikus imát tartanak, amelynek szónoka Pál József Csaba római katolikus püspök. Az imán részt vesz Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök és Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök.
– Január 25-én, szombaton az újmoldovai római katolikus templomban ökumenikus imát tartanak, amelynek szónoka Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök. Az imán részt vesz Pál József Csaba megyés püspök és Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök.