Június 2-4. között megtörtént egy olyan esemény, amely nagyon sokat jelentett és jelent a volt és mostani TEKMEK-esek számára: megünnepeltük a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének 40. évfordulóját. Nagyjából 120 résztvevő volt jelen, akik a pénteki érkezés során hatalmas örömmel üdvözölték egymást. Az újra találkozás ereje végig kísérte az egész hétvégénket. A jó Isten munkássága meglátszott minden mosolyban és kedves biztató szóban. Az érkezés és vacsora után a nyitóest vette kezdetét, ahol emlékeket elevenítettünk fel sok – sok kép formájában, hangos nevetések hallatszottak, együtt énekeltünk. A ,,Tekmek szeretlek játék” is sikert aratott, majd generációkra osztva jellemeztük a Tekmek-et. Egy kerek kezdet indult el péntek este, amit esti imával zártunk, ahol a Tekmek gyertyákból kirakott betűi világították be a termet. Mélyről jövő imákba merülhettünk bele, és érezhettük a hálát, hogy végre együtt lehetünk.
Szombaton június 3-án, közös reggeli imával kezdtük a napot a piarista templomban, lelki tarisznyáinkat megtöltve vágtunk bele az élménydús programokba. Reggeli után kerekasztal beszélgetés keretében visszatekintettünk a 40 évre. Érdekes volt hallani a régi Tekmek-esek történeteit, megéléseit, érzéseiket, látni azt, milyen is volt régen a csapat, és mennyi mindent adott ez a közösség. Ezt követően kiscsoportos beszélgetés vette kezdetét, amiben egy kreatív feladatot is kaptunk, hogy művészien, kreatívan mutassunk valamit a Tekmekből. Nagyon jó dolgok születtek, élmény volt együtt dolgozni, együtt alkotni valamit abból, ami nagyon sokat jelent számunkra. Ezeket a műalkotásokat be is mutattuk, színpadon méghozzá, a feladat során dalok születtek, és színpadi játékok. Véleményem szerint nagyon sikeresen dolgoztak együtt a csapatok, teljesen átjött a közösség ereje, leleményessége, lelki lényege. Miután megebédeltünk szabad foglalkozás keretében volt lehetőség közös zenélésre, a temesvári székesegyház megtekintésére, szabadon beszélgetni, kicsit megpihenni. Ezután útnak indultunk az erzsébetvárosi templomhoz. Énekpróba után kezdetét vette a hálaadó szentmise. Olyan csodálatos volt együtt dicsérni Istent, aki által együtt lehettünk. Olyan sokan zenéltek együtt, maga már csak a zene hatalmas erővel bírt. Szép volt, hogy a régi Tekmek-es lelkivezetők, papok, aki tehették, koncelebráltak a szentmisén. Király Árpád atya prédikációja pedig a lélekből szólt minden Tekmekes szívéhez. Itt is éreztük, hogy milyen fontos is ez a közösség, és hogy az Úrnak milyen nagy munkássága van mindebben. A szentmise után csoportképet készítettünk. A hétvége során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy mindent megörökítsünk fénykép és videó formájában egyaránt, hiszen olyan jó lesz pár év múlva is elővenni ezeket az emlékeket, amelyek életre szólnak. A jól megérdemelt vacsorát a Tekmek torta koronázta meg. Együtt énekeltük nagy örömmel a boldog születésnapot, mert mindenki nagyon örül, hogy ez a csapat volt, van és lesz. Még egy megkoronázása a napnak az esti retró buli volt. Együtt táncoltunk, énekeltünk, és sokaknak az emlékek ládája nyílt meg ismét.
Vasárnap június 4-én a zárókör hatalmas érzelmi impulzust adott. A régi Tekmek tagok áldást énekelve köszönték meg mindazt amit tettünk azért, hogy ez a találkozó létrejöhessen. Nagyon jóleső érzés volt mindez, csodálattal tekintünk rájuk, akik régen éltették ezt a közösséget, és ők is ugyanolyan tisztelettel tekintenek ránk, a maroknyi csapatra, akik most színesítik a Tekmeket. A záró szentmisére a józsefvárosi templomban került sor. Szilvágyi Zsolt atya nagyon szépen foglalta össze az ünnepünk lényegét, és azt is, hogy szenvedés nélkül nincs szeretet. Pont ezért egy közösségben is vannak nehézségek, de nélkülük nem lehet valami jót alkotni. Hiszem, hogy mindenki legalább egy gondolatot magával tudott vinni a szentmiséből. Ezután ebédeltünk és utána eljött a búcsú ideje. Ami tényleg nem is volt olyan könnyű, de annál inkább hálával teli. A szív igazán megtelítődött ennyi nyitottság, kedvesség, és jó szó után. Az ének se maradhatott el, ez is egy nagyon fontos alappilére a közösségünknek. Buzgó szívvel, jóleső fáradtsággal indultunk haza.
Szavakkal nehéz lenne jellemezni ezt a hétvégét, de az az egy biztos, hogy Istennek nem lehetünk elég hálásak azért, hogy ennyi mindennel gazdagított és gazdagít minket a Tekmek által. Köszönjük és hálásak vagyunk mindenkiért, mindenkinek, aki eljött, aki szervezett, a lelki vezetőinknek, a segítőinknek, anyagi támogatóinknak mint a Bethlen Gábor Alapítványnak és a plébániáknak és nem utolsó sorban viszont a jó Istennek ezért a kegyelemért.

Makai Mercedes Mónika
A Tekmek tagja

x x x

40 év közepén…
Amikor idén év elején jelentkeztem a 40 éves TEKMEK találkozóra, gondban voltam. Ki kellett választani, hogy melyik generációhoz tartozom, és a lehetőségek rám nem találtak.
1983-2000, 2001-2006, 2007-2012, 2018-2023…
Akárhogy néztem, én a közre estem. Nekem kellett volna egy olyan opció, hogy 2004-2009.
2004 őszén kerültem Temesvárra, és ekkor ismertették meg velem ezt a rendkívüli közösséget az akkor már oszlopostagoknak számító ex-Huncutok. (Közöttük Bencze Csongi is, aki a TEKMEK akkori “hajós“ logóját tervezte egykor.)
2008-09 környékén hozta úgy a sors vagy isteni akarat, hogy máshová kerültem és helyemet átvették fiatalabb, buzgó egyetemisták. És ez így is van rendjén…
Ugyanez a dilemma kerített hatalmába a találkozó első estéjén is, amikor a generációk csoportokat kellett alkossanak. Nem tudtam hová álljak. Végül a “fiatalabbakhoz” szegődtem, egyrészt feleségem miatt is, aki csak jóval utánam, 2010 körül volt TEKMEK-es, másrészt kortársaim is inkább ebben az újabb csapatban foglaltak helyet.
Olyan különös érzés töltött el, amikor a terembe visszatérve az alábbi kép fogadott:


Gyertyákból kirakva a TEKMEK betűi, felettük pedig a generációk, balról jobbra, ahogy az idő telik.
De mi volt ott középen? Ott, ahol a 2004-2008 kellett volna legyen. Hát a Kereszt… És ez így van rendjén. A TEKMEK-ben, a sok-sok év során, a millió emlék között, az előadások, kirándulások között, a bulik és éneklések között középen mindig a Kereszt volt, a Kereszt és én a TEKMEK-es.
Mert eltelt 40+ év… És változott a világ, változtak az emberek, változott az is, hogy mit jelent a TEKMEK, de az sosem változik, hogy mit jelent az “énnek” a “mi”, az egyénnek a közösség. Otthont jelent, megnyugvást és békét, azt, hogy tudom, hogy itt középen, köztetek jó helyen vagyok… hogy tartozom valahová, és nem is akárhová: a Kereszt mellé és emberek közé.
Ez a három napos találkozó rávilágított arra, hogy milyen nagy is a TEKMEK, 40+ év, több száz ember, akik mind megfordultak ott középen, akik itt találták meg vagy erősödtek meg a Keresztben, akik itt találták meg párjaikat, életüket innen építették tovább és innen viszik magukkal a Keresztet és a közösséget.
Nem kell nagyobb tanúbizonyság arra, hogy a TEKMEK fontos volt (és lesz) nekünk, mint az, hogy több gyerekes családok teljes pereputtyal több száz kilométerről is eljöttek erre a találkozóra. És azt se tartom kizártnak, hogy talán már TEKMEK-es nagymamánk is van valahol a világban, aki most talán könnyei közt magyarázza a kisunokájának, hogy biza, Temesváron van egy erzsébetvárosi templom, aminek az alagsorában egy kis teremben nagy titok van. Egy nagy titok, ami generációkat köt össze, tart meg és hív újra meg újra, hogy találkozzanak…
Három nap emlékezés, nosztalgiázás, az elmúlt felelevenítése… és a jövő nemzettség bátorítása. Az egyik előző “öreg TEKMEK-es” találkozó szervezésében én is részt vettem, ezért tudom vagy talán csak elképzelem, hogy milyen lendületet tud adni az aktuális TEKMEK-eseknek az, hogy látják, milyen múltja is van ennek a közösségnek, és bízom benne, hogy ez a lendület tovább viszi ezt a közösséget, mert van miért, van akiért.
Két gondolat fogott meg nagyon az eltelt hétvégéről, mindkettő egy nálam korábban született TEKMEK-estől származik.
Az egyik gondolatot egy első generációs TEKMEK-es osztotta meg: az ő idejükben volt egy olyan szabály, hogy az ötödéveseknek meg kell tanulni visszalépni, hagyni, hogy a félénk elsőévesek felnőjenek a feladathoz, és átvegyék a közösség vezetésének szerepét. Most az öreg TEKMEK-esek mind ezt tesszük, visszaléptünk, de támogatjuk, tanítjuk az új nemzedéket.
A második gondolat a kiscsoportos beszélgetésünkben hangzott el. Kedves Lehel barátunk olyan szépen megfogalmazta, hogy amikor ő ott volt a TEKMEK-ben, akkor sokszor az apostol szavai jutottak eszébe: “Uram, jó nekünk itt lenni! “

Osváth Pál – 2023 június 5 – Temesvár

x x x

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk

Talán nem túlzás azt állítani, hogy történelmi eseményen vehettünk részt a hétvégén, hiszen ritka az a kisebbségi vallási közösség, amely fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelheti. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a kommunizmus derekán alakult, a rendszerváltás idején megerősödött, majd a jelenkor kihívásaival is szembenéző TEKMEK célkitűzése semmit sem változott az évtizedek során: összegyűjteni a temesvári keresztény magyar egyetemistákat és olyan értékeket átadni számukra, amelyek az iskolában nem tanulhatóak.
Kilenc évig lehettem tagja ennek a közösségnek, és amikor megtudtam, hogy jubileumi találkozót szerveznek, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ott leszek-e. Szájról-szájra terjedt a hír a régi tekmekesek között, lelkesen hívtuk egymást, mert bizony sokunknak titkos vágya volt az újbóli találkozás. Izgatottan ültünk autóba és tettünk meg több száz kilométert, mert tudtuk, hogy megéri. És mennyire megérte!
Péntek estére a többségünk megérkezett az esemény fő helyszínére, a Gerhadinum liceumba. Ez volt a nagy összeborulások, nagy ölelések ideje, hiszen voltak közöttünk olyanok akik 10, 15, vagy akár 20 éve nem látták egymást. Megállapítottuk, hogy természetesen senki sem változott semmit az elmúlt években, lelkesen meséltünk egymásnak a családjainkról, otthonainkról. Viccelődtünk az ősz hajszálaink számát illetően, és rá kellett jönnünk, hogy ugyanúgy tudunk beszélgetni, ugyanolyan közvetlenül és szabadon, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. És ebben rejlik a TEKMEK egyik nagy ereje: életre szóló barátságokat szült, ami kiállja az idők próbáját és igazából ott tudtuk folytatni, ahol 10 évvel ezelőtt abbahagytuk.
Az esti imádságban meg is köszöntük mindezt a Jóistennek, hálát adtunk mindazokért a kegyelmekért amiket a TEKMEKben megélhettünk, és ugyanezt kértük a jelenlegi tagok számára is. Meghatóra sikeredett ez az imaóra, amit csak fokozni tudott a gyertyák pislákolása és a gitár, zongora és cajon összhangja.
A szombat délelőtti kerekasztal beszélgetésben igazán megismerhették egymást a különböző generációk tagjai. Az alaposan megszervezett és nagyon jól moderált társalgásban megtudhattuk hogyan is kezdődött az egész, hogyan sikerült ilyen mekegősre a név, milyen hullámhegyeket és völgyeket élt meg a közösség az évek során és hol tart ma. Nagy öröm volt számunkra, hogy a közösséget megújultnak és egységesnek láttuk, és annak ellenére, hogy kihívásokkal kellett szembenéznie a közelmúltban, megtalálta a saját útját, a saját hangját és magabiztosan halad előre. Egy ilyen találkozót megszervezni nagy erőfeszítéssel jár, de ők bátran nekivágtak és tökéletesen sikerült! Meghatódtunk amikor úgy hozta a hangulat, de jókat nevettünk is, amikor annak jött el az ideje. Az összes program nagyszerű egyensúlyban volt. A délelőtti nosztalgiázást kreatív feladatok követték majd a nap fő eleme, a szentmise következett, az erzsébetvárosi templomban. Sokunk számára nagyon fontos ez a helyszín, hisz a TEKMEK tevékenységeinek nagy része itt zajlott. Örömmel jártuk be a termeket, ahol évekkel ezelőtt az időnk nagy részét töltöttük, ahol a program-ötletek szárba szökkentek. Köszönet a szervezőknek, hogy ugyanabban a teremben szerveztek számunkra bulit, ahol annyiszor roptuk a táncot korábban, köszönet a jó zenéért, igyekeztünk lemozogni a korábban elfogyasztott bőséges vacsorát.
És hogyan lehetne jobban megkoronázni egy jó tekmekes bulit annál, hogy éjszaka elzarándokolunk a „komplexbe” elfogyasztani egy helyi „pleskavicát”! Ezek a dolgok bizony nem változnak!
Lélekmelengető volt tapasztalni, hogy a nosztalgia, a buli és szórakozás mellett a hitünk is kellően erősödhetett a hétvégén. Ehhez járult hozzá a vasárnapi záró szentmise a józsefvárosi templomban, amely az eseményre zsúfolásig megtelt. Régi és új zenészek, énekesek tökéletes összhangban együtt dicsértük az Istent azért, hogy együtt lehetünk. Újból előkerült az ikonikus sárga tekmekes zenefüzet, amit sokan hosszú ideje nem fogtak a kezükben. Igen, vannak dolgok, amik valóban nem változnak!
Az ebéd már a búcsúzás jegyében telt, hisz sokunkra még hosszú út várt hazáig. Mindenki búcsúzott mindenkitől, nem is egyszer, és nem is kétszer. Mert nem ment könnyen…
A remény a levegőben volt, hogy talán nem kell újabb tíz évet várni a következő találkozásig. Talán a régi és új tekmekesek gyakrabban láthatják egymást a jövőben. Nem tudjuk mit hoz a holnap, egy dolog azonban biztos: nagyszerű volt ez a találkozó minden tekintetben. Óriási dolgot vittetek végbe, kedves jelenlegi tekmekesek, hálával tartozunk nektek ezért! Mit is kívánhatnánk nektek? Hogy 10, 20 év múlva nektek is hasonlót szervezzenek majd a majdani tekmekesek! Hogy megérezzétek, amit mi érzünk most! Azt fogja jelenteni, hogy a TEKMEK él és működik. Úgy legyen! Amen.