Idén április 21-én, húsvéthétfőn, 32. alkalommal került sor Temesváron a Feltámadási Menetre, egy ökumenikus körmenetre, amelyen jelen volt Pál József Csaba megyés püspök. A résztvevők 15 órakor gyülekeztek az ortodox érseki székesegyház előtt, ahol Samuel Țuțac baptista lelkész bevezető beszéde után a Temesvári Egyházmegye főpásztora mondott szentbeszédet.
„Az Úr feltámadása idei ünnepének egyik nagy öröme, hogy minden felekezet keresztényei együtt ünneplik a húsvétot. A mai nap azonban nehéz nap a katolikus egyház számára világszerte, hiszen Róma püspöke, Ferenc pápa ma reggel eltávozott az örökkévalóságba. Részvétünket küldjük katolikus testvéreinknek és az egész katolikus egyháznak. Most felkérem a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspökét, Pál József Csaba testvérünket, hogy szóljon a Feltámadási Menet résztvevőihez – mondotta bevezetőjében Samuel Țuțac lelkész.
A főpásztor homíliáját a következő szavakkal indította: – Krisztus feltámadt! Ezt az eseményt, az Úr feltámadását, idén a keresztények keleten és nyugaton együtt ünneplik. Nagy örömmel vesszük tudomásul, hogy a keresztények mindenütt együtt próbálnak tanúságot tenni arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt és él. Ezt tettük mi is nagyszombaton, amikor körmenetben vonultunk ki a székesegyházunkból a Dóm térre, ahol találkoztunk az ugyancsak körmenetben érkező szerb ortodox testvéreinkkel és metropolitájukkal. Ez egy olyan pillanat volt, amikor megtapasztalhattuk a feltámadt Jézus jelenlétét közöttünk.
Mint azt a rendezvény elején említették, a Feltámadás Menetét 1990-ben Petru Dugulescu baptista lelkész, az „Isus – Speranţa României” Evangélikus és Karitatív Egyesület alapítója kezdeményezte, aki akkoriban együttműködött Nicolae Corneanu ortodox metropolitával, Sebastian Kräuter római katolikus püspökkel és több temesvári felekezet vezetőivel.
A menet résztvevőinek első állomása, a székesegyház elől indulva, a temesvári Polgármesteri Hivatal volt, a második pedig a Bánsági Ortodox Érsekség, ahol a jelenlévőket Ioan Selejan ortodox metropolita üdvözölte. – Húsvéti üzenetemben az ortodox híveket emlékeztettem, többek között, János evangélista szavaira: Aki nem szereti a testvérét, az halott ember. Az evangélista itt nemcsak a vértestvérekről beszél, hanem rólunk, mint testvérekről is. Ezért a mi Megváltónk, Jézus Krisztus, támassza életre mindazokat, akik meghaltak a felebaráti szeretetnek – mondta a metropolita. A menet utolsó állomása a prefektúra és a Temes Megyei Tanács volt.
Az „Isus – Speranţa României” Egyesület közösségi oldalán olvasható, hogy az idei rendezvényt az „Isus – Speranţa României” Evangélikus és Karitatív Egyesület szervezte a temesvári keresztény egyházakkal közösen, a temesvári városi tanáccsal együttműködve. A menet során az Elim Pünkösdi Egyház zenekara a feltámadás örömhírét hirdető ünnepi dalokat adott elő.
A Temesvári Püspökség sajtóirodája