Ferenc pápa régóta várt – Carlo Musso olasz íróval együttműködésben írt – önéletrajza, a Remény január 14-én, kedden jelent meg világszerte, nyolcvan ország könyvespolcain. Magyarországon várhatóan február 18-án jelenik meg a kötet a Kossuth Kiadó gondozásában, Mester Yvonne fordításában és Tóth Tamás teológus szakmai lektorálásával.

„Önéletrajzunk nem a mi magánirodalmunk – sokkal inkább útipoggyászunknak tekinthető. És az emlékezet nemcsak az, amire emlékszünk, hanem mindaz, ami körülvesz bennünket. Nem csupán arról szól, ami volt, hanem arról is, ami lesz. A tegnapnak tűnik, pedig már a holnap. Minden arra született, hogy az örök tavaszban virágozzék. A végén pedig csak annyit mondunk: semmi olyanra nem emlékszem, amiben Te ne volnál jelen.”
Ferenc

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben. Olasz bevándorlók fia, a népszerű Flores negyedben élő család öt gyermeke közül a legidősebb. Előbb vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, majd 1963-ban filozófiából diplomázott. 1969-től pap, 1973-tól az argentin jezsuiták tartományfőnöke. 1992-ben segédpüspök, majd 1998-ban kinevezik Buenos Aires érsekének. 2001-ben bíborosnak választják, 2013. március 13-ától pedig a Római egyházmegye püspöke és a katolikus egyház 266. pápája. Pápaságának tizenkettedik évére, 2025-re „A remény zarándokai” mottóval új jubileumi évet hirdetett.

A Carlo Mussóval együttműködésben írt Remény számos nyelven, több mint 80 országban egyszerre jelenik meg.

Ferenc pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy ez a kivételes dokumentum csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény jubileumi éve és korunk szükségletei arra sarkallták az egyházfőt, hogy már most elénk tárja értékes örökségét.

Remény az első olyan önéletrajz, amelyet hivatalban lévő pápa publikál, és megírására az elmúlt hat évben került sor. Az elbeszélés a huszadik század első éveiben indul: megismerhetjük a pápa olasz gyökereit, felmenői kalandos életét és kivándorlásukat Latin-Amerikába. Ezt követi a gyermek- és serdülőkori élmények elmesélése, a hivatásválasztás, valamint a felnőttlét eseményeinek taglalása. Pápaságának egész történetét követhetjük nyomon egészen napjainkig.

Ferenc szenvedélyesen, bensőséges hangnemben, finomítások nélkül tárja elénk a pápaság sarkalatos pontjait. Bátran, őszintén és profetikus erővel nyilatkozik korunk legfontosabb és leginkább vitatott témáiról: a háború és a béke problémájáról (az ukrajnai és a közel-keleti konfliktust is beleértve), a migrációról, a környezeti válságról és a társadalompolitikáról, valamint a nők helyzetével és a szexualitással, a technológiai fejlődéssel, az egyházzal és a vallások jövőjével kapcsolatos kérdésekről.

Anekdotákban gazdag, szellemes, mélyen emberi és érzelmes emlékirat ez – „egy élet regénye”, egyfajta erkölcsi és spirituális végrendelet, amelynek célja, hogy lenyűgözze a világ olvasóit, örökül hagyva a reményt a jövő nemzedékei számára.

A kötetet Ferenc pápa magánarchívumából származó, exkluzív, eddig soha nem publikált fényképek is gazdagítják.

A kötet a Kossuth Kiadónál már előrendelhető.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: www.vaticannews.va/ro