Farsangi mulatság volt Kisiratoson. Nem is akármilyen farsang, hanem a marosi főespereség fiataljainak a farsangja. Közel nyolcvan fiatal gyűlt össze több helységből március 1-jén a kisiratosi kultúrházban, jelmezekbe öltözve és vidám előadásokkal készülve, hogy jó hangulatot teremtve, mindenki jól érezze magát.
A jelmezek bemutatkozása után, az arad-ségai fiatalok produkciója, majd a nagyiratosiak éneke, végül a pécskaiak  közösségi tánca szórakoztatta a résztvevőket, amelybe végül minden fiatal bekapcsolódhatott és így meg is tanulhatták azokat. Majd Dj Dominik tette-vette a jobbnál jobb énekeket, a jól ismert slágerektől kezdve a modern zenéig. Jó volt látni, hogy a fiatalok a különböző plébániákról nagyon megörültek egymásnak, hiszen a korábbi események alkalmával már összebarátkoztak, így a farsangi mulatság újabb jó alkalom volt a találkozásra és beszélgetésre.
Persze a jókedv, a tánc mellett az asztalok sem maradtak üresen. Volt rajtuk sós rágcsálnivaló, szendvicsek és természetesen farsangi fánk is. Mindezekért hála és köszönet a kisiratosi plébános úrnak, Máthé Lórándnak, aki befogadott minket, megszervezte a mulatságot és velünk volt, a segítőinek, a kisiratosi közösségnek és fiataljainak, DJ Dominiknak a jó zenéért.  Köszönjük a Polgármesteri Hivatalnak, hogy a kultúrházat a rendelkezésünkre bocsátotta.
Isten fizessen meg mindenkinek a fáradozását, aki hozzájárult a farsang megszervezéséhez.

Az egyik fiatal résztvevő beszámolója:
Március 1-jén Kisiratoson tartottuk a fiatalok farsangját, ahol alkalmunk volt más plébánia fiataljaival megismerkedni és együtt szórakozni.
A gyermekek különböző jelmezeket öltöttek, és már az elején bemutatkozhattak. Ezután szórakoztató előadások következtek, melyeket az egyes plébániák készítettek elő. Az arad-segaiak ritmikai gyakorlattal és szinkronúszás előadással, a nagyiratosiak énekes produkcióval szórakoztattak, majd mi, pécskaiak, moldvai táncokat tanítottunk.
Köszönjük a szervezőknek, hogy szendviccsel, üdítővel és fánkkal vártak bennünket, és a DJ-nek , hogy többféle zenére is táncolhattunk, és jól érezhettük magunkat.

Széles Alexandra, Pécska