A címben idézett mottóval szervezett idén július 11-15. között napközi tábort a magyar nyelvű I.-V. osztályos tanulóknak a temesvár-józsefvárosi plébánia a saját székhelyén, ahová naponta 9-13 óra között várták a gyermekeket. Az egyházközség pasztorációját ellátó két lelkipásztor, Szilvágyi Zsolt püspöki helynök, plébános és Szabó Tibor egyházmegyei ifjúsági lelkész a tábor minden napjára egy-egy téma köré csoportosította a katekézist meg a tevékenységeket. Ily módon a tábor mottója valójában az egyes témákat tükrözi: hit, barátság, szolgálat, szentmise, öröm. A tevékenységekbe bekapcsolódott Bukovics Erika Mária schönstatti nővér, ifjúsági referens, Miklós Renáta Notre Dame nővér, valamint Barabás Mónika, Kovács Krisztina és Dániel Krisztina önkéntesek.
A tábor harmadik napján, a szolgálat napján a gyermekek a két lelkipásztor vezetésével a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának székhelyét keresték fel, ahol idősotthon és szociális konyha is működik. A kis vendégeknek alkalmuk nyílt megismerkedni a szervezet történetével, jelenlegi tevékenységével, továbbá találkoztak az idősotthon lakóival is. A gyermekek nem érkeztek üres kézzel, általuk készített ajándékkal és édességgel lepték meg az idős embereket, elbeszélgettek velük és énekeltek nekik. Végül a máltai szervezet kerti pavilonjában fagylalt és üdítő várta őket.

A temesvári Püspökség sajtóirodája