XIV. Leó pápa reményét fejezi ki, hogy a 1700 évvel ezelőtti niceai zsinatra való megemlékezés lendületet ad az ökumenikus kapcsolatoknak. Ezt az „In unitate fidei” apostoli írásában fogalmazta meg, amelyet ezen a vasárnapon (november 23.) tettek közzé.

Stefan von Kempis – Vatikánváros

A tízoldalas, In unitate fidei (A hit egységében) című írás elsősorban azt a hitvallást méltatja, amelyet 325-ben, Konstantin császár vezetésével a niceai zsinaton fogalmaztak meg. Egy későbbi zsinaton kiegészített változatáról (a niceai–konstantinápolyi hitvallás) a dokumentum kiemeli, hogy ez ma is »valamennyi keresztény hagyomány közös hitvallása« (8). XIV. Leó pápa első külföldi útja során, amely néhány nap múlva Törökországba vezet, részt vesz egy keresztény imatalálkozón a niceai zsinat helyszínén, a mai Iznikben.

Az úgynevezett »visszatérés-ökumené« elutasítása
Az In unitate fidei szerint ökumenikus szempontból a niceai hitvallás „a legnagyobb értéket” képviseli: „az alapot és a hivatkozási pontot” jelenti a keresztény egyházak és közösségek közös útjához. Az apostoli írás egyértelműen elutasítja az úgynevezett „visszatérés-ökumenét”. Ugyanakkor nem szabad megelégedni a „különbözőség jelenlegi státusz quo-jának kölcsönös elismerésével” sem, hanem „mindenki részéről bűnbánattal és megtéréssel” kell törekedni a „valódi egységre a jogos különbözőségben” (12). A Szentháromság tanításával Nicea megalkotta egy ilyen egységes modell tervét.

Amikor fokozatosan megszűnnek az Istennel kapcsolatos kérdések
XIV. Leó pápa aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy sok embernél fokozatosan eltűnnek az Istennel kapcsolatos kérdések. A Szentatya részben a keresztényeket teszi ezért felelőssé (a II. Vatikáni Zsinat egyik idézetére utalva), „mert nem tanúsítják az igaz hitet, és életstílusukkal elhomályosítják Isten igazi arcát”. A Szentatya azt is fájlalja, hogy Isten nevében az évszázadok során „gyilkoltak, üldöztek és diszkrimináltak”. „Ahelyett, hogy az irgalmas Istent hirdették volna, egy bosszúálló Istenről beszéltek, aki félelmet kelt és büntet.” Ezért hív minket ma a niceai hitvallás lelkiismeret-vizsgálatra: „Mit jelent számomra Isten, és hogyan tanúsítom hitemet Benne? … Készen állok-e arra, hogy azokat a földi javakat, amelyek mindenkié, igazságosan és egyenlően megosszam másokkal? Hogyan bánok a teremtéssel, amely az Ő kezének műve?” (10)

Új lendület a hit megvallásában
XIV. Leó pápa szerint egy további, szükségesnek tartott lelkiismeret-vizsgálatnak arra a kérdésre kell irányulnia, hogy miként fogadjuk ma a niceai hitvallást. „Érezzük-e, hogy a mi mai helyzetünkre is vonatkozik? Értjük és megéljük-e azt, amit minden vasárnap elmondunk, és mit jelent az, amit mondunk, a mi életünk számára?” (9)
Az első keresztény zsinat teológiai értelmezéséhez az új pápai írás a Nemzetközi Teológiai Bizottság egyik dokumentumára hivatkozik (ez a vatikáni Hittani Dikasztériumhoz tartozik). A dokumentum címe: „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó”, és 2025 tavaszán jelent meg, még Ferenc pápa pontifikátusa idején.
Ugyanakkor az In unitate fidei nem korlátozódik csupán arra a felhívásra, hogy az egész Egyházban »új lendületet kapjon a hit megvallása« (1), hanem határozott teológiai alapvetéseket is lefektet. Kiemeli, hogy a zsinat azzal a megfogalmazással, miszerint Krisztus »egylényegű (homooúsios) az Atyával«, semmiképpen sem akarta »a bibliai magyarázatokat görög filozófiával helyettesíteni«. „Éppen ellenkezőleg, a zsinat ezeket a kifejezéseket azért használta, hogy a bibliai hitet világosan megkülönböztesse Arius hellenizáló tévtanától. A hellenizálás vádja tehát nem a niceai atyákat érinti, hanem Arius és követői tévtanát.” Ez Arius papra és teológusra utal, aki Jézust az Atyának alárendeltnek tekintette, és így csökkentette Jézus isteni természetének jelentőségét; tanítását Nicea elvetette. Pozitív megfogalmazásban Nicea – mint azt XIV. Leó pápa írja – a bibliai monoteizmust összhangba hozta Isten „megtestesülésének realizmusával” (5).

Tematikus kapcsolat a „Dilexi te” című apostoli buzdítással
A Szentatya hangsúlyozza, hogy a niceai hitvallás nem egy távoli, elérhetetlen, mozdulatlan Istenről beszél, hanem egy olyan Istenről, aki közel jön hozzánk és elkísér bennünket utunkon.” Isten megtestesülése által Jézus Krisztusban „a rászoruló testvéreinkben és nővéreinkben találkozunk az Úrral”, és üdvözítő műve által Isten „helyreállította emberi méltóságunkat, mint Isten képmását” (7).
Ez tematikusan összekapcsolja Leó pápa apostoli írását első, nemrégiben megjelent apostoli buzdításával, amelynek címe „Dilexi te”. Ez utóbbi kiemeli, hogy a szegények iránti szeretet a kereszténység központi eleme.

Forrás: www.vaticannews.va/de